1

601 63 5
                                    

2021.01.31.

Hangosan énekelve és nevetgélve köröz Minho és Jisung a városban már órák óta, mikor a piros lámpánál megállva hajol át Minho párjához és nyom csókot ajkaira, ami egy kicsit hosszabbra sikerült, mint tervezték, hiszen a mögöttük álló kocsiból hangzó dudaszó rántja vissza őket a valóságba. Az idősebb kuncogva válik el párjától, majd megvárva míg már sárgán világít a lámpa indul el, ezzel esélyt sem adva a mögöttük állónak, hogy áthaladjon. Jisung mosolyogva forgatja meg szemeit párja viselkedésére, de mégis iszonyatosan vonzónak találja ezt az oldalát. A főútra kihajtva kocsikáznak tovább, majd Minho éppen készülne megelőzni egy előttük csigalassan haladó kamiont, de nem mérte fel túl jól a környezetet, így sajnos figyelmen kívül hagyta a szemben jövő autót. Hangosan ütközik össze a két jármű, a fiatalok kocsija a kamion oldalába csapódva, köszönhetően annak, hogy az idősebb megrántotta a kormányt. A légzsák kinyílik, azonban ez jelenleg semmit sem segít, sőt talán még ront is a helyzetükön. A szabályosan közlekedő autó vezetőjének szerencsére semmi komolyabb baja nem esett, így rögtön kipattan az ülésről, hogy megnézze mi történt és vannak-e komolyabb sérültek. A kamion sofőrje is hasonlóan cselekszik, mivel őt sem érte komolyabb sérülés, egyedül a fejét ütötte meg kicsit, ahogy próbált kitérni az ütközés elől. A harmadik jármű eleje teljesen összetört, mind a két fiatal eszméletét vesztve terül el a kocsin belül, mire az idősebb férfi azonnal tárcsázza a mentők számát. Minho fejéből megállíthatatlanul csorog a vér, viszont a gépjármű megközelíthetetlen állapotban van, ezért esélyük sincs a várakozó sofőröknek segítséget nyújtani.

kóma | minsung ff Wo Geschichten leben. Entdecke jetzt