kóma | minsung ff

8

2021.08.01.

- Biztos vagy benne, Minho? - kérdezem óvatosan, kissé aggódva, miközben próbálom saját magamat is lenyugtatni.

- Nem járhatok életem végéig taxival mindenhova. Ha félsz, illetve nem érzed magad biztonságban, akkor szállj ki nyugodtan - ajánlja fel egy apró mosollyal arcán, s hiába gondolja komolyan szavait, tudom, hogy borzasztóan érintené, ha valóban kiszállnék a járműből.

- Bízok benned - mosolyodok el szélesen, majd nyomok egy puszit ajkaira.

- Akkor induljunk - sóhajt fel alig észrevehetően, majd a garázsból kitolatva hajtunk fel az útra és indulunk el.

Mióta kiengedték a kórházból, nem ült autóban. Én pedig szintén akkor utaztam kocsival utoljára, mielőtt még meggyógyult volna teljesen a bokám. Minho anyukája és az én szüleim is elég szkeptikusan álltak ahhoz, hogy Minho ismét vezessen. Nyilván bíztak benne és tudták, hogy sokkal óvatosabb lesz és mindenre figyelni fog, azonban iszonyatosan féltettek minket, ami érthető a szülőktől. Barátom már a hazaérkezése napján kocsiba pattant volna szíve szerint, hiszen mindig is imádott vezetni. Anyukája azonban nem nézte jó szemmel ezt, s egy ideig győzködte fiát, hogy amíg nem érzi magát százszázalékosan gyógyultnak, addig ne tegye. Minho már két héttel ezelőtt kijelentette, hogy tökéletesen érzi magát, ezért azóta próbálja megnyugtatni és egyben meggyőzni édesanyját, hogy engedje ismét vezetni.

- De hiányzott ez - sóhajt fel kellemesen az idősebb, mikor leparkolunk egy étterem előtt, hiszen több, mint féléve nem voltunk randevúzni, s épp ideje bepótolni. - Nem volt vészes, ugye?

- Nem féltem, ne aggódj - nyugtatom meg.

Kiszállunk az autóból, majd ujjainkat összekulcsolva lépünk be az étterembe. Minho bemondja a nevét a pultnál, majd azonnal vezetnek is az előre lefoglalt asztalunkhoz. A délután kellemesen telik el, talán utoljára akkor volt ilyen nyugodt minden, mielőtt megtörtént a baleset. Halkan nevetgélve beszélgetünk Minhoval, miközben elfogyasztjuk a késői ebédünket. Témának feljön az egyetem is, hiszen a szerelmem majdnem két egész félévet kihagyott, ezért valószínűleg mind a kettőt újra kell majd ismételnie, azonban ezt egyelőre még nem tudja intézni a nyári szünet miatt. Megdicsérget a jelesre sikerült vizsgáim miatt, majd közli, hogy nem felejtette el az ígéretét, s a nyáron még el fogunk menni megnézni a moziba egy általam kiválasztott romantikus filmet. Mosolyogva nézem, ahogy arca eltorzul a romantika szó hallatára, viszont muszáj megforgatnom szemeimet mellé, hiszen bármennyire is hűvösnek tűnik és utálja a romantikát, sokszor lepett már meg iszonyatosan nyálas dolgokkal.

- Mehetünk? - kérdezi, miután rendezte a számlát. Bólintva egyet állok fel, majd ismét összefonva ujjainkat hagyjuk az éttermet. A kocsiba ülve hajol közelebb, s részesít egy csókban, ami bár kissé váratlanul ér, azonnal viszonzom.

- Miért kaptam? - mosolyodok el kissé szégyenlősen, alsó ajkam szélét beharapva.

- Nem csókolhatom csak úgy meg a páromat? - dönti oldalra fejét kíváncsian, mire én kissé zavarba jőve fordítom el fejemet. Minho kuncogva indítja be a járművet, majd kezét combomra helyezve indul vissza a közös lakásunk felé, ahova végre sikerült beköltözni az ébredése után.

A társasházhoz megérkezve áll be vissza a garázsunkba, majd a hátsóbejáratot használva lépünk be az épületbe, hogy aztán felsétálhassunk az első emeletre. Kulcsomat előkeresve nyitom ki az ajtót, majd belépve csukom is vissza azonnal. Lehúzzuk cipőinket, majd én a szobánk felé veszem az irányt, míg Minho a mosdóba sétál.

- Kérsz valamit, Sung? - kiabál be, valószínűleg a konyhából már.

- Nem, köszi - szólok vissza, majd pár másodperccel később már hallom is lépteit, végül pedig meg is pillantom.

Befekszik mellém az ágyra, mire én azonnal közelebb bújva helyezem fejemet mellkasára, ő pedig tincseim közé nyomva egy puszit kezdi cirógatni karomat. Percekig fekszünk csendben, mígnem Minho állam alá nyúlva emeli meg fejemet és érinti össze ajkainkat. Nem siet el semmit, lágyan és óvatosan mozgatja száját, közben lassan fordítva helyzetünkön, hogy fölém tudjon magasodni. Engedem, hogy hátamra fektessen, miközben ujjaimmal hajába túrva húzom közelebb, ő pedig pólómon keresztül simogatja derekamat, másik kezével pedig arcomat cirógatja. Beletelik néhány percbe, mire sikerül elválni egymástól, viszont Minho lejjebb kúszik kissé és először csak arcomra, majd állkapcsomra, fülem mögé s nyakamra kezd el apró csókokat hinteni. Halkan sóhajtozok, továbbá is tincsivel játszadozva, miközben élvezem a szerelmem által nyújtott kényeztetést. Tudom, hogy semmi komolyabb nem fog most történni, hiszen nem erőszakos és nem a szokásos dominancia árad belőle, ami a szeretkezés előtt szokott, hanem csak megadja a figyelmet és szeretetet, amire szükségem van. Elválva nyakamtól mosolyodik el, majd ismét ajkaimat veszi birtokba, amit egyáltalán nem bánok.

- Igazából, csak én akartalak most ölelni téged, de remélem nem bántad a puszikat - mondja, mikor már fejét a mellkasomra fektette.

- Szólhattál volna, hogy cseréljünk helyet - kuncogok fel halkan. - Nem, mintha bántam volna.

- Gondoltam - nevet fel ő is, majd még szorosabban fonja karját derekam köré, ezzel teljesen magához láncolva. - Köszönöm, hogy vagy nekem és vártál rám.

- Én nem viccből mondtam, hogy mindig mindenben és örökké - puszilom meg homlokát, majd én is átölelem őt karjaimmal a lehető legszorosabban.

vége