kóma | minsung ff

2

2021.02.01.

Elhúzva számat kapnék rögtön fejemhez, azonban ahogy fel akarom emelni karomat, iszonyatos fájdalom nyilall belé, így ezt az ötletet elvetem. Szemeimet lassan nyitom fel, egyrészt a fénynek, másrészt az egész testemben szétáramló fájdalomnak köszönhetően. Amint sikeresen elém tárul a világ ismét, rögtön realizálom, hogy a kórházban fekszek, s a családom boldog ujjongását, miszerint felébredtem, elengedve keresem szemeimmel Minhot. Miért nincs itt?

-       Jisung, úgy örülök, hogy felébredtél! – ölel meg óvatosan édesanyám, mire egy halvány mosolyt elengedek. Őszintén fogalmam sincsen, hogy mennyi ideig lehettem kiütve, amiért ennyire nagy örömöt okoz ez nekik, de egyelőre még mindig csak Minhora tudok gondolni. – Tudod, hogy mi történt, fiam? – érdeklődik kedvesen és óvatosan, de én megrázom a fejemet, hiszen fogalmam sincsen, hogy mi történt és miért vagyok itt. De a legfontosabb, hogy a szerelmem miért nincs itt.

-       Hívok egy orvost – mondja apám, mielőtt még bármilyen információt megosztanának velem.

Az orvos mögötte két nővérrel és apukámmal lép be az ajtón néhány perc elteltével, majd azonnal hogylétem felől érdeklődik, mintha nem lenne egyértelmű. Felteszi ugyanazt a kérdést, amit anyám, mire szintén megcsóválom fejemet. Sóhajtva végez el számára szükséges és fontos vizsgálatokat, miközben fura idegen szavakat és kifejezéseket diktál a mögötte álló lányoknak.

-       Szeretnéd tudni az idekerülésed okát? – kérdi, minek hatására én óvatosan bólogatni kezdek. Kiküldi a nővérkéket, majd a mellettem levő üres ágyon foglal helyet. – Tegnap este autóbalesetet szenvedtél egy másik férfival, aki, ha jól értesültem, a párod – kezdi, s én már ekkor hatalmasat nyelek. Nem hiszem el... - A másik sofőr, akivel ütköztetek, szerencsére megúszta könnyebb sérülésekkel. Ha minden igaz, csak a bokája ment ki és a fejét fájlalja, míg a kamion sofőrje, melybe belecsapódtatok, szintén nem szenvedett komolyabb sérülést. A párod előzni akart, azonban nem láthatta a szembe jövő autót, így azzal ütköztetek, majd ő a kormányt megrántva próbált volna kerülni, de a kamionos nem lassított közben, így végül abba csapódtatok bele teljesen. Azt szeretném, ha tudnád, hogy lehet, ha nem rántja meg a kormányt, akkor egyikőtök sem élte volna túl a balesetet. Neked eltört a csuklód, megrándult a bokád és agyrázkódást szenvedtél. Valószínűleg a hirtelen ért sokk miatt ájultál el, de a fejedet is beverted az ütközés közben, így eszméletlenül hoztak be a kórházba, de szerencsére csak alig tizenhat óra telt el és már ébren vagy – magyarázza a történteket és az én problémáimat, de jelenleg ezek közül egyik sem igazán érdekelt.

-       Én majd rendbe jövök – szólalok meg dacosan, kissé flegmán is, amit bár sajnálok, jelenleg nem tud túlságosan meghatni. – Minho érdekel. Hol van? Hogy van? Miért nincs itt? – halmozom el kérdéseimmel, minek következtében megfájdul a fejem, s szívem olyan heves dobogásba kezd a kíváncsiság és az aggodalom miatt, hogy a mellettem levő kis gép folyamatosan pittyen. Anyám szipogni kezd, mire én értetlenül pislogok felé, de ekkor végre az orvos megszólal és újra mesélni kezd.

-       A párod azzal, hogy félrehúzta a kormányt, megmentette három másik ember életét. Azonban, ő az első ütközetnél már túlságosan beütötte a fejét, így amikor a légzsák kinyílt, az ő arca már a kormányon pihent. A légzsák hatalmas erővel csapódott ki és ahogy hátra csapta a fejét, megsérültek a nyakcsigolyái és a gerince – magyarázza egyre lassabban és próbál a lehető legnyugodtabban hozzám szólni, de nekem a szemeim már könnyekkel vannak tele, miközben próbálom visszanyelni azokat. – A helyszínen megállt a szíve és borzasztó sok vért vesztett, de a mentősök szerencsére időben odaértek és újra tudták éleszteni. Műtétet nem tudunk rajta végezni egyelőre, mert mint mondtam, nagyon sok vért vesztett és valószínű, hogy nem élné túl az operációt. Most lélegeztetőgépen van és kómában. Nem tudhatjuk, mikor fog felkelni, ha egyáltalán valaha fel fog.

Nem felelek semmit, csak magam elé bámulva hagyom, hogy a könnyeim végig folyjanak arcomon. Szüleim sem mondanak semmit, az orvos pedig megkér, hogy próbáljak megnyugodni, mert ez most egyáltalán nem tesz jót az állapotomnak, de nem igazán tud érdekelni. Jelenleg csak az jár a fejemben, hogy Minho kómában van és nem biztos, hogy fel fog kelni valaha is. Nem biztos, hogy valaha újra ölelhetem, foghatom a kezét, csókolhatom. Nem biztos, hogy valaha lesznek még közösen töltött napjaink vagy akár csak perceink és ez megrémiszt. Nem akarom elveszíteni, nem veszíthetem el! Évek óta együtt vagyunk és jobban szeretem, mint bármi vagy bárki mást ezen az elcseszett világon.

Nem kellett volna megelőznie azt a kamiont. Nem kellett volna sötétben és esőben vezetnie. Nem kellett volna kocsikázni. Nem kellett volna kérnem őt, hogy menjünk el kocsikázni, mert imádok a sötétben és az esőben autókázni vele.