Elveszett lelkek {Befejezett}

1.fejezet: Frigga...

/Loki/

A cellámban üldögélve, egy vastag könyvet olvasgatva tengettem unalmas napjaim, egészen addig amíg a sötét tündérek meg nem támadták Asgardot, s vele együtt a palotát is. Minden rabot kiszabadítottak, egyedül engem nem. A nagy behemót, aki szétbarmolta börtöntársaim varázsfalait, csak pár másodpercre állt meg elõttem, majd tovább állt. Az "otthonom" ostroma igen hangos oszlop dõlésekkel, katonák pálcéljainak csörgésével, s jajveszékeléseivel zajlott le. Nem lehetett nyugodtan olvasni sem! Annyira felidegesített a sok morajlás, hogy becsuktam a könyvem és inkább leheveredtem az ágyamra, hátha elalszok... Pár órát ugyan tudtam szundítani, de hirtelen felriadtam, mert lelki szemeim elõtt egy látomás pergett le, melynek során Malekit megöleti anyámat... Könnyes szemekkel, s mérhetetlen dühvel keltem fel az ágyból, majd minden erõmet összeszedve megpróbáltam kiteleportálni fogságomból, de az erõs, védelmi, varázserõ korlátozó mágia miatt képtelen voltam rá... Néhány másodpercen belül pedig borzalmas fájdalmat éreztem, vagyis azt, ahogy meggyilkolják az egyetlen személyt, akit szerettem. Az édesanyámat!!!.... Éreztem, ahogy kileheli a lelkét, mert kölyök korom óta össze voltam vele kötve, mind lélekben, mind a szívemben, hisz eleinte jégóriás nyelven szólaltam meg, így senki sem értette, mit beszélek....-robbanás szerûen kitört belõlem mind a varázserõm, mind pedig a sírás. Életem során nem éreztem magam még így, csak egyetlen egyszer!: Mikor oly sok év után megtudtam, honnan származom, ki vagyok valójában... Tehetetlenül õrjöngtem, a bútorokat szétszaggatva magam körül. Ez így ment egészen addig, míg el nem fogyott az összes erõm, s a földre nem roskadtam....

Másnap egy egészen más helyen ébredtem, mégpedig a szobámban. Várjunk csak,....akkor az elõbbi csak egy rémálom volt???-már kezdtem megörülni, amikor hirtelen fájdalom hatolt a fejembe, s a lábamba is. Fájdalmasan felszisszentem és ordítani tudtam volna a kíntól, ám ezt egy gyógyító megakadályozta azzal, hogy egy csésze fájdalomcsillapító fõzetet itatott meg velem.

-Hogy érzi magát, felség?-a nõ kérdését figyelmen kívül hagyva gyorsan megkérdeztem:

-Mi történt? Hol van Frigga királyné?

-Pusztító támadás érte Asgardot. Õszinte részvétem Loki herceg, az édesanyja elhunyt! Ma este lesz a búcsúztatója!-sütötte le szemeit a gyógyító, majd vigasztalóan a kezemre tette az övét:

-Ezért is vagyok itt! Rendbe kell hoznom önt az eseményre! Odin király parancsa...

-Értem...-ezután, mikor a doki épp hagyott pihenni, Thor rontott be a helyiségbe:

-Testvér! Loki, te jó ég! Hallottam, hogy megsérültél! Mi történt? Ki tette ezt veled?

-Én voltam!

-Tessék? Ho-hogy tehettél ilyet saját magaddal? Miért csináltad?-akadt ki teljesen, amikor meglátta a bekötözött lábam, amit még a bútorok rongálása közben vágtam meg véletlenül...

-Mert dühös voltam! Dühös voltam rád és Odinra! Mert hagytátok meghalni Õt!!! Ti....ti gyenge, aljas....-kiabáltam vele, de a mondatot nem tudtam befejezni, mert a gyógyító közbe szólt:

-Hercegek! Ne veszekedjenek, senki sem tehet az anyjuk tragédiájáról, egyedül csak Malekit és a csatlósai! Ne egymást hibáztassák, semmi értelme!-már olyan mérges voltam Thorra és apánkra, hogy teljesen elborult az agyam és az erõmmel fojtogatni kezdtem a testvérem, aki rögtön a nyakához kapott és levegõért kapkodott.

-Ne! Felség, ne tegye! Eressze el a bátyját....

-Õ nem a bátyám!!!-ordítottam a már így is riadt nõre, s közben éreztem, testemet átjárja a hideg, bõröm kék színre, míg szemeim vörösre változnak...

-De akkor sem ölheti meg! Az édesanyja nem ezt akarná!!!-erre a mondatra lelki szemeim elõtt megjelent anyám, aki könnyes szemekkel néz rám, mire rögtön abbahagytam Thor fojtogatását.

Hirtelen éreztem, ahogy a doki bead egy nyugtatót, s minden elsötétült... A nap délutáni óráiban riadtam fel, ismét a cellámban, ahonnan már eltakarították a romokat. Mindenek atyja és Thor a varázsfal elõtt, tanakodva meredtek rám. Mikor felálltam, mindketten léptek egy lépést hátra.

-Nocsak... Csak nem féltek tõlem? Ehehehe...Thor! Beköptél, mi?-vigyorodtam el gúnyosan, mire az említett személy megrázta a fejét, lesütötte szemeit, s elment.

-Ez most mire volt jó, Loki?-kérdezte az öreg, mikor elkezdtem fel alá járkálni a cellámban.

-Nyugalom, Odin! Én csupán megmutattam annak az együgyûnek, milyen az igazi erõ! Hogy én meg tudtam volna menteni anyánkat, ha nem zártatok volna ide ebbe a nyomorúságos börtönbe! Hidd el, ha így lett volna, Frigga még biztosan élne!-csaptam öklömmel az energiafalra, mire az erõm szétáradt azon, s beleremegett az egész fal. A király erre megtorpant, s még egy lépést hátrált, majd ezt mondta:

-Lehet, hogy igazad van....és nagyra becsülöm, hogy megóvtad volna Õt,....de ami történt, megtörtént! Sajnos nem tudunk rajta változtatni.... Fájdalmasan ért mindenkit a halála, de el kell engednünk Õt! Bármilyen nehéz is.... Ma estére kérlek tedd félre az indulataidat és vegyél részt a temetésén! Szemeddel kísérd el utolsó útjára!.... Számítunk rád, fiam!-egyáltalán nem erre a válaszra számítottam, de hálás vagyok neki, hogy még utoljára láthatom majd anyámat, díszruhába öltöztetve....

Este...

/Loki/

Mint mindenki, én is teljesen fekete ruhát vettem fel a temetésre. Egy katona kíséretével mentem el a tengerhez, ahol a "családommal" egyesével elköszöntünk anyától. Odin volt az elsõ, majd Thor, s utána én:

-Ég veled, anya.... Szeretlek!-suttogtam a fülébe, majd észrevehetetlenül egy puszit nyomtam hideg homlokára, s visszaálltam a helyemre.

Elkezdõdött a ceremónia. Mindenek atyja odaállt a tengerpart széléhez, miután a katonák rátették anyám csónakját a vízre. Senki sem szólt semmit, csak nézte, ahogy a vörös, gyönyörûszép ruhába öltöztetett királyné jármûve lassan elindul a vízen. Amikor már távolodott, a sereg parancsnoka kilõtte nyílvesszõjét, egyenesen a búcsúztatott csónakjára, majd sorban a többi katona is tiszteletét adta a királynének. Pár perc után pedig a nép, s mi is fehér, ragyogó energiagömböket küldtünk fel az égbe. Végül, mikor a csónak leesett volna a vízesésrõl, Odin dobbantott egyet jogarával, s az említett vízi jármû megállt, s édesanyánk csillogó hamvai felszálltak a csillagok közé, ahol a lelke elfoglalta méltó helyét a Valhalla egyik csarnokában...