Elveszett lelkek {Befejezett}

6.fejezet: Furcsa kötelék...

/Elina/

Nem tudom, vajon most mit érezhetett Loki, de valahogy ösztönösen tudtam, hogy vigasztalnom kell. Furcsa érzés fogott el, mikor a bõréhez értem. Olyan hideg volt, hogy kirázott a hideg, de melegség töltött el, amikor nem húzódott el. Fogalmam sincs ez mit jelent, de úgy tûnik van köztünk egy kötelék. Egy megmagyarázhatatlan dolog, amit én nem értek, ahogy látszólag õ sem.... Jól érzem magam, mikor vele vagyok,.....de nem tudom, ez helyes-e. Elvégre a mostoha apám azt mondta, ne barátkozzak emberekkel, mert azok bántanak. Eddig akarva-akaratlanul megfogadtam ezt a tanácsot,....de most, hogy megismertem Lokit, kétségbe vonom apám állítását! Mert ez az ember, aki most velem van, nem szándékozik ártani nekem. Valamiért, mikor a szemébe nézek, biztonságban érzem magam...-egy ló nyerítésének köszönhetõen kizökkentem gondolatmenetembõl, s körül néztem: a tisztáson ott állt egy barna paripa, hátán egy fekete hajú nõvel, aki szigorúan nézett ránk. Egyszercsak Loki is észre vette õt, majd gondolatátvitellel azt mondta nekem, maradjak itt. Engedelmeskedtem és figyeltem, mi jön ezután...

/Loki/

Lemásztam a szikláról és egy védõvarázst csináltam Elina köré, nehogy Sif ártani tudjon neki.

-Mit keresel itt, Sif?-kérdeztem rezzenéstelen arccal, mire õ leszállt lováról és dühösen lekevert nekem egy pofont... Au!...

-Áruld el, te mocsok! Mégis mire kellek én neked??? Hmm??? Miért kérted meg a kezem a tudtom nélkül?

-Tájékoztatnálak, hogy még én magam sem tudtam errõl! Ez Odin mûve! Õ akar "boldoggá" tenni!.... Annyira naív, hogy képes azt hinni, örülnék, ha a feleségem lennél! És csak hogy megnyugodj, nem vagyok beléd szerelmes!-vetettem oda neki a szokásos, jól bevált gúnyos hangnemmel, amit ilyen esetekben szoktam használni.

-Ó igen? Nagyszerû! Akkor te sem támogatod az esküvõ dolgot, igaz? Szuper! Örülök, hogy így gondolod! Úgyis utáljuk egymást, semmi értelme sem lenne a házasságnak, mert csak kinyírnánk egymást!

-Ja....a számból vetted ki a szót!..... Mit mondasz, mit csináljunk?

-Én mondjam meg? Komolyan? Azt hittem, van terved!....Chh! Még mindig szánalmas vagy!... Ó, tudom már! Mi lenne, ha nyilvánosan párbajoznánk, hogy atyáink lássák, riválisak vagyunk! Na? Mit szólsz? Nekem legalább van sütni valóm!-egy kicsit elgondolkoztam, majd eszembe jutott egy sokkal jobb terv:

-Szerintem inkább meg kéne játszanunk, hogy egy pár vagyunk egészen az esküvõig, majd a nagy nap reggelén valamelyikünk eljátssza a halálát és örökre elrejtõzik...

-Hmm... Nem rossz ötlet! Senkinek sem hiányoznál! És úgyis profi vagy az ilyesmiben, úgyhogy... Nyugodtan elpatkolhatsz kamuból!

-Hát jó... Úgysincs otthon senki, aki megbecsülne! Oké, megegyeztünk! De csak akkor, ha tartod a szád! Senkinek ne mondd el, hogy igazából élek, rendben?

-Rendben!-rázott velem kezet, majd felszállt táltosára és elvágtatott....

Pár órával késõbb...

/Elina/

Mivel már elég éhesek voltunk, elmentünk vadászni. Lokinak elõször nemigen tetszett az ötlet, de aztán belement a dologba. Szóval most épp lesben állunk mindketten. A férfi íjjal céloz, én pedig egy tûzgolyót forgatok a tenyeremben. Egyszercsak egy szarvas tûnt fel a cserjék közt. Épp felálltam volna, hogy megtámadjam, de ehelyett valami erõs mágia a földön tartott és csak annyit láttam, hogy Loki a nyilával elejtett egy hatalmas farkast, amely pont felém jött. Az állat teteme ott hevert elõttem, a megmentõm pedig erõsen összpontosítva célba vette a szarvast, majd le is lõtte. Amint a zsákmány meglett, odajött hozzám és felsegített a földrõl:

-Ez közel volt, mi? Jól vagy?

-Igen... Köszönöm!-az imént történtek miatt egy kicsit még sokk alatt voltam, ezért megöleltem a herceget.

-Igazán nincs mit....-boldogan viszonozta az ölelést, majd együtt elhurcoltuk ebédünket egy tisztásra, ahol tüzet raktunk és az általam gyújtott tûzzel meg is sütöttük a vadat.

-Azta! Ez finom.... Nem is gondoltam, hogy ilyen egy frissen elejtett vad íze...-a mellettem ülõ férfi mókásan ízlelgette a húst, amin én csak kuncogtam, hisz nagyon aranyos arcot vágott....

Naplementekor....

/Loki/

-Nézd! Épp most megy le a Nap! Csodálatosan szép!

-Tessék? Lemegy??? Jaj, ne! El kell menned! Most azonnal!-a lány teljesen bepánikolt, gyönyörû szemeiben könnycseppek duzzadtak.

-Mi? Miért?

-Mert át fogok változni... Loki, én nem akarlak bántani! Ha maradsz,.....akkor meghalsz! Kérlek, menj! Menj, amíg nem késõ!-elkezdett hátrálni, majd befutott volna a fák közé, de én megragadtam a csuklóját:

-Elina! Ne félj, nem fogsz megölni! Tudom, hogy nem tennél ilyet!-erre õ enyhe mosollyal, gyengéden megsimította az arcom, majd sírva berohant a sûrû, sötét erdõbe.

Elõször utána akartam menni, de amint meghallottam egy sárkány üvöltését és megláttam az égen egy tündöklõ fõnixsárkányt, megállt bennem az ütõ. Rájöttem, a lány miért pont a tûz elemet tudja irányítani, s az is világossá vált, miért akarta, hogy meneküljek: Mert a sárkányok éjjel a legveszélyesebbek...

/Elina/

Hála az égnek, elég messze jutottam Lokitól, mielõtt átalakultam volna. Szívemet szaggatta a tudat, hogy akaratlanul is bánthatom õt. Nem tudom, mi ez a furcsa kötelék, de úgy érzem, ha valamelyik éjjel megölném õt, soha sem tudnék megbocsájtani  magamnak...