Keresd az aranyat! (Outer Banks)

5. Rész-Nyárközép

Outer Banks két részre van osztva, ez mindenki számára egyértelmű aki itt él. Pogue-ok és snecik. Gazdagok és szegények. Jók és rosszak. 

Jók és rosszak...

Na de ki a jó és ki a rossz? Ez mindenkinek a saját döntése kéne legyen, mégis a snecik vannak elkönyvelve huligánoknak, pedig a legmocskosabb emberek a gazdagok közt bújnak meg, mint például az apám, mégis őt ismerik el. A mai napon is milyen ünnep van? Nyárközép. Kit neveznek ki franctudjaminek? Természetesen egyetlen, édes drága szülőmet. 

Fintorogva teszem meg az utolsó lépcsőfokokat a levendulalila, földig érő ruhámban. Az anyag a  vállamat láttatni hagyja és a szoknya rész legaljától fut fel a combom közepéig egy kivágás ami csak akkor látszik, ha lépek benne. A felső rész szorosan rám simul, amitől úgy érzem menten megfulladok. Leérve az étkező felé veszem az irányt, de egy mondatfoszlány megállásra késztet.

-...nem hozzám való- hallom Sarah hangját.

-Hát, akkor dobnod kéne, nem?- válaszol apa. Nem hallok semmit, szóval gondolom a testvérem csak bólogat -Viszont kérlek hagyd ezt holnapra!

-De nem akarok vele menni!

-Nem baj, csak vedd fel a legszebb mosolyod és érezd jól magad ma este- ezek után lépések hangját hallom, tehát befejezettnek tekintik a beszélgetést, Sarah viszont nem ússza meg a partit. Helyes, ne csak én szenvedjek!

Az ünnepségre már egész sok ember megérkezett, a családunk stílusos belépőjével pedig hivatalosan is kezdetét veszi a rendezvény. Szokásosan Rose már oda is libben a barátnőihez, apám az ügyfeleihez sétál, Sarah és Topper félrevonul, Wheeziet azonban elvesztettem. Sóhajtva veszek le egy pezsgőt az éppen felém nyújtott tálcáról és egy hajtásra lehúzom az egészet. Hosszú napnak nézünk elébe.

Az órák csigalassúsággal telnek és én egyre jobban unatkozom. A parti kezdete óta egy lélekkel sem váltottam egy szót sem, csupán a pincérnek intettem egy-egy újabb pohár italért, holott mostanra már teljesen sötét lett, az alkohol pedig egyre jobban kezdi elérni a kívánt hatást. Egyszer csak JJ-re leszek figyelmes pincér ruhában, pezsgős tálcával a kezében, aminek hatására azonnal felpattanok és rögtön meg is kapaszkodok valamiben, hogy ne essek el. Pislogok néhányat, hogy megbizonyosodjak róla, nem csak az alkoholtól hallucinálok, hanem JJ tényleg itt van. Amikor már a sokadig pislogás után is ugyanúgy látom, elindulok felé, hogy megmondjam neki a magamét, azt mutatva, hogy egy pillanatra sem tört meg a tegnapi mondatával. Néhány lépés után azonban megtorpanok, ugyanis ő a húgomhoz megy és egy cetlit nyújt át neki. Beszélnek még pár szót, azután viszont újra elválnak útjaik. Ez mégis mi a franc volt? Sarah mióta van jóba JJ-vel? Miért érzek késztetést arra, hogy kitépjem a testvérem haját?

Nem sok időm van az érzéseimet átgondolni, ugyanis Rafe szórakoztatónak tartja, hogy JJ-be újfent belekössön. Nem nagyon fogom fel a történteket a bennem lévő alkohol miatt, ezért már csak arra leszek figyelmes, hogy JJ Rafe és barátai elől menekül. Gondolkodás nélkül utánuk iramodok, be a házba, de tisztes távolságot tartva, hogy ne vegyenek észre. A snecit legközelebb az öltözőben érik utol, ahol én az ajtó mögül figyelem őket és egy pillanatra megállok kieszelni valami tervet, ám az idő egyre szűkösebb, hiszen JJ-t fojtogatják. Amikor Rafe kezd kissé túllőni a célon a baszogatásával, előbújok a rejtekhelyemről és gyilkos tekintettel meredek a bátyámra.

-Engedjétek el!- követelem ellentmondást nem tűrő hangon, de Rafe csak kiröhög.

-Mert különben mi lesz?- kérdezi meg az egyik haverja, mire csak gúnyosan elmosolyodom, odalépek hozzá és arcon köpöm. Kikerekedett szemekkel kezdi el törölgetni az arcát, a többiek pedig csak döbbenten pislognak rám, de én nem foglalkozom velük, csak kihasználom a meglepődöttségüket és amilyen gyorsan csak tudom, elhurcolom onnan JJ-t. Még a hátam mögül hallom a bátyám hangját, ahogyan hozzám vágja: