Keresd az aranyat! (Outer Banks)

6. Rész- Hoztok sört?

Másnap egyedül gubbasztok a szobámban az ágyamon ülve, várva bármiféle hírre John B állapotáról. Magamat is meglepem azzal, hogy aggódok érte, de szörnyű állapotban láttuk tegnap este. Amikor a helyszínre értünk és Sarah az ájult teste fölé hajolt... Nem csoda, hogy egy szemhunyásnyit sem aludtam az éjjel. Ráadásul ezt csak tetézte a mindig fellobbanó haragom, akárhányszor Topperre gondolok. Hogy volt képes ilyen messzire elmenni, csupán féltékenységből? Sarah gyorsan elhadart nekünk mindent előző éjjel, mielőtt a mentők elvitték John B-t, így ha csak felszínesen is, de tisztában vagyunk az eseményekkel.

Gondolataimból a bejárati ajtó csapódása zökkent ki, majd beszélgetés zaja üti meg a fülemet. Azonnal felpattanok és az ajtómat felrántva lerohanok az emeletről. Robogó lépteimre mindenki elhallgat, a nappaliba érve pedig meglátom az apámat, Saraht és...John B-t. Óriási kő esik le a szívemről, hogy viszonylag rendben van, vagyis tud járni, de a karja be van gipszelve. Megkönnyebbülésem egy mosolyban nyilvánul csak meg, hiszen ha úgy vesszük normálisan nem nagyon kéne izgatnia az ügynek. De mióta JJ megcsókolt, minden a feje tetejére állt, beleértve az érzéseimet is, amik soha nem tapasztalt gyorsasággal váltakoznak.

-Sziasztok!- intek feléjük bénán.

-Szia Lara, jól aludtál?- mosolyog rám kedvesen az apám, amitől kedvem támad leköpni, de csak erőltetett vigyorral bólogatok a kérdésére.

-John B, te hogyhogy itt vagy? Kiengedtek máris a kórházból?- fordulok a barna hajú fiú felé.

-Ja, már elmehettem, azt mondták minden rendben, csak ha észlelek valamit akkor menjek vissza- vonja meg a vállát- egyébként azért vagyok itt mert...

-Én lettem a gyámja- vág közbe apa- az éjjel mindent elintéztem ezzel az üggyel kapcsolatban. Az apja halála óta menekül a gyámügyesek elől, mivel még nem töltötte be a 18-at, így hát én megoldottam ezt a problémáját- magyarázza- Remélem nem baj, hogy elmondtam Laranak fiam, de nálunk nincsenek titkok- címezi mondandója végét John B-nek, aminek hallatán azt hittem elröhögöm magam. "Nálunk nincsenek titkok", jó vicc.

-Na de most menjetek Sarahval, ő majd megmutatja a szobád- mosolyog az újdonsült családtagunkra a főnök. Nem kell kétszer mondani, a párocskának máris hűlt helyét találjuk.

Én reggeli rutinomhoz híven, kávét kezdek főzni magamnak, apa pedig néma csendben figyeli tevékenykedésem. Pár perc múlva azonban megunja és Sarahék után megy, én pedig a szobámból nyíló erkélyre. Ezeket a perceket imádom a legjobban, amikor senki sincs csak én és a magány. Még a reggeli nyüzsgés sem olyan hangos, hogy behallatszódjon, így tényleg az egyetlen zajt a természet adja.

Reggeli pihenésemet John B zavarja meg, ugyanis átsurran a kerten, egyenesen az utcára. Átfut a gondolat az agyamon, hogy követem, de azt hiszem ideje lenne leállnom a túlzott kíváncsiskodásommal, mert kezdem átlépni a határt. Így hát csupán egy nagy sóhaj kíséretében visszamegyek a házba és rendbe teszem magam. Mivel tegnap este rengeteg minden történt, bőven van mit feldolgozni, amit egy séta mellett teszek. Élvezem a kora nyári napsütést, ami még kellemesen melengeti az arcomat, miközben a víz tetején lévő habok csillognak a sugaraktól. Gondolataim azonban közel sem ilyen nyugodtak. Ezerfelé cikáznak és nem tudom kontrollálni őket, de a legnagyobb gond, hogy alapvetően mindig JJ-nél lyukadok ki. A tegnap esti kedvességét látom a szemem előtt, ahogy megsajnál és elhív az unalmas eseményről.

Nem is figyelem merre visz a lábam, csak amikor az elválasztó kerítéshez érek és megállok előtte. Vajon mit csinálhatnak most? Biztosra veszem, hogy John B idejött, hogy beszéljen velük. Talán, ha... És tessék, újra a kíváncsiságom!