My Love Story

11.

Bella:
Lementünk az udvarra gyakorolni. Volt ott minden is, fegyverek, boxzsák.

- Mivel szeretnél kezdeni, kedvesem? -kérdezte mosolyogva, szerintem tudja, hogy imádom amikor becézget.

- Fegyverekkel, mi mással? - mondtam úgy, mintha egyértelmű lenne. Azt tudni kell rólam, hogy nagyon fura gyerek voltam. Mindig érdekeltek a fegyverek meg a hasonló dolgok. 12 évesen bérgyilkos akartam lenni. Hogy miért? Azt senki se tudja. Régen mindig fegyvert akartam használni, mindig is jobban szerettem fiúsabban öltözni, engem soha nem vonzottak a "csilli villi rucik", a rózsaszínt meg utáltam, én mindig a feketét kedveltem.
Henry oda vezetett egy asztalhoz, ahol voltak fegyverek. Választottam egy Revolvert.
- Jó választás, szívem.- mondta és elvett egy pisztolyt.
Megmutatta, hogy kell lőni meg ilyenek. Egy idő múlva nagyon jól ment, még ő is elismerte. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Henry valakire rá szegezi a fegyverét.
- Ha élni szeretnél, akkor nem bámulod a főnökőd barátnőjét, igaz?- a hangján lehetett hallani, hogy ideges. A srác sűrűn bocsánatot kért és elszaladt.
- Utálom, amikor megnéznek.

- Én is, még ha lenne mit nézni...

- Most ugye csak viccelsz?- akadt ki. Szerintem mérges lett, meg még az is rá tett egy lapáttal, hogy az egyik embere "megnézett"

- Miért viccelnék?- igen, azt tudni kell rólam, hogy soha nem tetszett magamnak a testem. Részben azért is, mert míg külföldön tanultam sokat piszkáltak az alakom miatt. 11 éves koromban jött be a Corona, és mivel nem tudtam sportolni menni ezért kicsit felszedtem pár kilót, úgy kb. 12-t. 

- Szívem, gyönyörű vagy. Szerinted miért folyik minden pali nyála utánad?- Ez a kis mondandója elgondolkodtatott, tényleg szép lennék? Mindig is az volt az álmom, hogy gyönyörű legyek, legyen egy csodás férjem és gyerekeim. De soha nem gondoltam volna, hogy az álmom valóra fog válni.
Még gyakoroltunk egy pár órát, Henry is azt mondta, hogy már egész jól megy.

- Jó, szerintem menjünk lepihenni, mert ha így folytatjuk akkor még én félni fogok tőled.-  Ezt olyan cukin mondta,  hogy muszáj volt megcsókolnom.

- Ha ilyen kapok, akkor máskor is mondok ilyet.- erre nekem is nevetnem kellett, és persze elpirulnom. Probáltam elfordulni kicsit, hogy ne látszodjon, hogy olyan színem van mint egy flamingónak, de ő vissza fordította a fejemet.

- Gyönyörű vagy.- suttogott a fülembe, de erre még jobban elvörösödtem, erre elmosolyodott.

- Gyere, kicsim. Menjünk aludni.- erre a mondatára csak hümmögni tudtam.

Reggel:

Henry mellkasán ébredtem, de ő már ébren volt, és engem nézett.

- Mi az? 

- Semmi, csak néztem, milyen szerencsés vagyok.- Mondta mosolyogva, komolyan mondom ilyenkor mindig jobban beleszeretek. 

- Amúgy van egy meglepetésem.- Mondta kicsit tartva a válaszomtól.

- Mi az?- kérdeztem, bár nem igazán szeretem a meglepetéseket, mert jobban szeretek tudni a dolgokról.

- Azt csak délután tudod meg.- kacsintott, (bocsánat márkcsintott.) remélem nem tudja, hogy ma van a szülinapom. Október 8, a nap amit tíz éves korom óta utálok. 

Ez után el mentünk felöltözni és reggelizni. 

- Nekem el kell mennem, de az egyik emberem elvisz majd edzeni, oké?

- Oké.- erre nem tudok mást mondani.
- Majd jövök, szia kicsim.- adott egy puszit és elment.
Elpakoltam és már jött is Henry egyik embere.
- Hello, mehetünk?-mondta, de a kedvességet elhagyta út közben.
- Ja.- szokásom úgy bánni az emberekkel, mint ahogy ők bánnak velem, ézert most nagyon bunkó leszek vele, egye meg amit fözött.
Kimentünk az udvarra gyakorolni, mivel ott van a nagy pálya.
- Kezdheted.-
Ahogy mondta el is kezdtem célba lőni, de valami nagyon zavart. Oldalra néztem, és láttam, hogy a pasi engem bámul. Mikor meglátta, hogy észre vettem, hogy néz, elfordult, úgy mintha misem történt volna. Elfordultam én is és csináltam tovább, de megint bámult, és nem hagyhattam szó nélkül.
- Muszáj nézned?-
- Mivan, csak nem beinditalak?- erre nagyon kellett röhögnöm.
- Te? Isten ments!- ez után elment, de nem sokkal késöbb vissza jött.
Egyszer csak megfogtam a seggemet, de rá csaptam a kezére. Ekkor nekitolt az asztalnak.
- Engem ne provokálj, cica.-
- Nem provokáltalak.- mondtam, úgy mintha le se szarnám, hogy fáj. Még jó, hogy egy pár érzelmet el tudok rejteni az emberek elől, de Henrynél nem müködik, túl jól ismer.
A pasi elkezdte csókolgatni a nyakam és fogdosni.
- Hagyj békén.- kicsit sem voltam boldog, de ki lett volna?
Kigombolta a nadrágomat, én meg elkezdtem kiabálni. Nem volt választásom azt csináltam, amit Henry mondott, hogy mit csináljak ilyen helyzetekben. Megfogtam a pisztolyomat és lelőttem. Pont akkor jött meg Henry és egyből hozzám jött.
Henry:
Reggel elmentem dolgozni, nehezen hagyom ott Bellát egyedül, de nem igazán van választásom. Az irodámban ültem, amikor hívott az egyik emberem, hogy Bella bajban van, az egyik új emberem nem hagyja békén. Remélem emlékszik arra amit mondtam neki, hogy ha ilyen helyzet van ölje meg őket. Ha valami történik az én szerelmemmel az nem bocsájtom meg magamnak. Amilyen gyorsan csak tudtam haza vezettem, ami ott fogadott arra nem számítottam. Bella az asztalnál áll és épp lelőni akarta a pasast, ki vettem a fegyverem a tokjából, hogy ne szegénynek kelljen lelőni, inkább megcsinálom én, csak ne tapadjon vér az ő kezéhez. De már késő volt, megölte. Oda szaladtam hozzá és jó szorosan megöleltem. Már sír is nem keveset.
- Jól van, szívem, semmi baj, jól cselekedtél.-