❝osamu, kedd van.❞
-@N-NIKOLAISTIGHS ; date: 2021 / 02 / 20
―𝗼𝗻𝗲𝘀𝗵𝗼𝘁𝘀 & 𝗽𝗿𝗲𝗳𝗲𝗿𝗲𝗻𝗰𝗲𝘀
··――――――――··↴
novellák és jelenetek mindany-
nyiunk kedvenceivel, pont úgy,
ahogy ti kéritek.
𝗺𝘂𝗹𝘁𝗶𝗳𝗮𝗻𝗱𝗼𝗺 ; so many character in here
Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.
hajnal két óra lehetett; hange úgy volt, hogy csak pár percre hagyja el az irodáját, de abból a néhány percből néhány óra lett, te pedig nem akartál neki csalódást okozni azzal, hogy megint ott hagyod. meg akartad várni a kanapén, de mivel túl késő (vagy épp korán) volt, ezért csak nagyon nehezen tudtad ébren tartani magad.
― (név)-chan? ― hange visszaérve érdeklődve nézett rád, de te csak fáradtan pislogtál rá. ― miért nem alszol az ágyban?
pár pillanatig homályos tekintettel nézted az alakját, ahogy egyre közelebb sétált a kanapéhoz, majd kómásan felültél.
― hány óra? ― hunyorogtál kikerülve az igazi választ a kérdésére, bár nem tudatosan. egyszerűen csak nem volt kapacitásod a gondolkozásra, így a kérdés eleve el sem jutott az agyadig.
― elég kevés ― hangzott a válasz, és hange kihúzott egy dossziét a derekad és a kanapé közül. ― ez nem tűnik kényelmesnek ― motyogta inkább magának és megrázva a fejét a karod alá nyúlt. ― gyere!
― mhhmm ― hümmögve megráztad a fejed nemlegesen és gyökeret vetettél a párnák között. legalábbis amennyire a maradék erőd engedte abban a pillanatban. ― megígértem, hogy ezúttal végig hallgatlak ― utaltál a múltkori esetre.
hasonló körülmények voltak akkor is, végig akartad hallgatni hange egyik kísérletét, de belealudtál és azóta próbáltál alkalmat keríteni ennek bepótlására.
― elmesélem, ha velem jössz az ágyig ― hange maga is fáradt volt, az utolsó, amihez energiája volt, az a veled való vita, de eszében sem volt ezt kimutatni. kimondani pedig végképp nem volt szíve.
― de hát- ― kezdtél bele a magyarázkodásba, de az előtted álló tekintete meggyőzött, hogy hagyd félbe a mondatot és inkább kerestél valami mást, amit kimondhatsz. ― megint bele fogok aludni ― motyogtál.
― valami ilyesmi a cél ― hange kiengedett egy fáradt sóhajt és kihasználta, hogy egy pillanatig elernyedtek az izmaid az álmosságtól. felhúzott a kanapéról, de amint ez megtörtént, te összerogyva a karjaiba dőltél.
― talán mégis menjünk aludni ― motyogtad a nyakhajlatába, ahogy rámarkoltál az ingjére, hogy megtartsd magad, hange pedig ezzel egyidőben átölelte a derekad, hogy ess össze még jobban.
nem is mondott semmit, csak megfogta a kezed és a hálószobába húzott, próbálva nem felborítani téged a mozdulatsor közben. bár ez néhányszor így is majdnem megtörtént.
odabent amint a feneked leért a matracra, mintha minimum két kilóval nehezebbek lettek volna a szemhéjaid, amiket amúgyis csak nagyon nehezen tudtál nyitva tartani.
― de holnap azért elmeséled, ugye? ― kérdezted az utolsó csepp energiáddal; és amint kaptál egy halk, megnyugtató „igent", egyszerűen csak a párnák közé zuhantál, mint egy szíven lőtt galamb.
hange még egy darabig nézett téged, majd óvatosan kihúzta az eldőlt tested alól a paplant, hogy betakarhasson vele.
mióta az irodában hagyott téged, azóta várta, hogy végre aludhassatok, akkor mégsem tudott egyből elaludni, mert lefoglalta hogy nézzen téged, és az agyába vésse azt a lehetetlennek látszó pózt, amit sikerült felvenned.
végül néhány perc és egy nagyobb sóhaj után őt is elnyomta az álom és átölelve téged, ő is alkalmazkodott a lehetetlennek látszó pózodhoz.
