❝osamu, kedd van.❞
-@N-NIKOLAISTIGHS ; date: 2021 / 02 / 20
―𝗼𝗻𝗲𝘀𝗵𝗼𝘁𝘀 & 𝗽𝗿𝗲𝗳𝗲𝗿𝗲𝗻𝗰𝗲𝘀
··――――――――··↴
novellák és jelenetek mindany-
nyiunk kedvenceivel, pont úgy,
ahogy ti kéritek.
𝗺𝘂𝗹𝘁𝗶𝗳𝗮𝗻𝗱𝗼𝗺 ; so many character in here
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
- TE MIÉRT UTÁLSZ ENGEM?!?! – pánikoltál kétségbeesetten, ahogy éppen próbáltad nem arccal feltörölni a betont.
- ugyan, (név)-chan, nagyon ügyes vagy! – próbált biztatni reki hatalmas mosollyal, bár nem érezted, hogy hatásos lenne. – látod mondtam, hogy sikerülni fo-
a mondatát félbeszakította egy csattanás, majd a halk, de egyáltalán nem visszafogott káromkodásod. a fenekeden ültél, miközben a kissé felhorzsolt csuklódat dörzsölted. a majdnem halálodat okozó, gyilkos eszköz, vagyis barátod gördeszkája pedig a lendülettől elkezdett a másik irányba gurulni, de hamar megállította a fal.
gyilkos tekintettel meredtél magad elé, folyamatosan szidva a gravitációt. meg minden mást is.
- jó lesz ez, mondta. menni fog, mondta. ügyes leszel, mondta. meg a francokat – erőt gyűjtve felálltál, de majdnem vissza is zuhantál, mert megérezted az esés hatását a bokádban; bár a fájdalom csak átmeneti volt és hamar elmúlt.
- jól vagy, (név)-chan? – nézett rád reki aggódva.
- persze, de ilyet soha többet nem csinálunk! – jelentetted ki, miközben az immár legalább három helyen szakadt nadrágodat próbáltad leporolni több-kevesebb sikerrel.
- na de, (név)-chan, senkinek nem megy elsőre! – próbált a fiú biztatni. meg is indult feléd, hogy megölelhessen, de félúton megtorpant a tekintetedet látva.
- nem vagyok hajlandó elvérezni egy guruló fadarab miatt! – a szavaid közben azért elmentél a gördeszkáért, ami miattad hevert a park másik felében, de pont úgy fogtad meg, mint aki fél, hogy az életre kel és halálra késeli.
- és ha legközelebb hozok sebtapaszt? – reki széles mosolyra húzta az ajkait, és bár alap esetben a mosolya miatt még a napot is fényesebbnek látod, akkor nem nagyon tudott megtörni.
- nincs az a mennyiség – nyomtad vissza a kezébe a deszkáját.
- oh – a fiú a kezei közt tartott tárgyra nézett, majd vissza rád. – biztos vagyok benne, hogy nagyon ügyes lennél, ha sokat gyakorolnál!
- az lehet, de addigra meghalok combnyaktörésben.
elfordítottad a fejedet, reki pedig érdeklődve próbált bármilyen egyéb érzelmet leolvasni az arcodról. mióta megismerkedtetek tudta, hogy sokszor vagy nagyon bizonytalan és hogy nem szereted ha mások gyenge pillanatban látnak, de nem gondolta, hogy ez ekkora problémát okoz neked. szerencsére ő sosem volt az típusú ember, aki könnyen felad bármit is, így természetesen erre a helyzetre is volt egy tökéletesnek látszó terve.
―
másnap, amikor felkeltél nem fogadott szokásosan a fiú "jó reggelt" üzenete, ezért pedig furcsa bűntudat tört rád, mert azt hitted: megbántottad előző nap délután.
a szokásos reggeli állapotodnál is rosszabb hangulatban hagytad el a szobádat, anyukád pedig nem is mert rákérdezni, hogy mi a baj, olyan agresszívan etted a gabonapelyhedet.
szinte másodpercenként frissítetted a telefonodat, hátha reki csak elaludt, ezért maradt ki a szokásos üzenete, de ez azután sem oldódott meg, hogy az alkalmazás pár pillanat erejéig elérhetőnek mutatta őt.
mire felrángattad magadra a ruháidat, már teljes letargiába estél és meg voltál győződve arról is, hogy eleredt az eső, holott odakint nagyobb volt a szárazság, mint valaha.
épp ezért nem mozdultál akkor sem, amikor meghallottad a csengőt, hiszen biztos voltál benne, hogy maximum a szomszéd az, akinek megint nem tetszik, hogy túl hangosan lélegeztek. a családodnak azonban eszébe sem jutott, hogy ajtót nyisson, így morgolódva másztál ki a pléded alól.
- ebben a házban még depressziós sem lehet nyugodtan az ember - morogtad immár a folyosón trappolva és még annál is mérgesebben csaptad ki az ajtót.
azonban a szomszéd helyett barátod állt a küszöbön a szokásos hatalmas mosollyal az arcán. abban a pillanatban azt sem tudtad eldönteni, hogy a nap tűz be annyire, vagy a fiút hallucinálod hirtelen valami ókori napistennek.
- reki...? – csak ennyit tudtál kinyögni, de még ennél is jobban megszeppentél, amikor az említett egy csomag sebtapaszt nyújtott feléd.
- tudom, hogy sokszor vagy bizonytalan, de az én barátnőm a legtökéletesebb a földön és ezt te sem cáfolhatod meg!
megszeppenve tátogtál, mint hal és ekkor tűnt fel, hogy a fiú két gördeszkát is hozott ez alkalommal. halványan elmosolyodtál és meghatódva hagytad, hogy magához öleljen.
- de soha többet ne merj ennyire rám ijeszteni! – törted meg a pillanatot egy határozott kijelentéssel, de ez sem törte meg reki mosolyát és egy hangos, katonai "hai" után kihúzott téged a házból, hogy ezúttal tényleg megtaníthassa deszkázni a világ legtökéletesebb barátnőjét.
a oneshot írása közben kellett megtudnom, hogy a ragtapasz és a sebtapasz nem egymás szinonimája és hogy a ragtapasz igazából az a feltekert, ragadós izé, amivel rögzíteni kell a gézt. tizennyolc évig hazugságban éltem.
