Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
A hátamat a falnak vetem, és karba tett kézzel laposakat pislogok a fiúra. Nem sokat aludtam az éjjel, és alig várom, hogy hazaérjek és a saját ágyamban, mindenféle zavaró tényező nélkül, – gondolok itt Rudy félisteneket megszégyenítő testére –, belefúrjam a fejemet a párnámba, és aludhassak. Semmi sem vágyom jobban. Na jó, talán egy dologra.
- Nem igazán kéne bármit is mondanod a bátyádnak az elmúlt napok eseményeiről – mondja. Most komolyan, ezért kaptam szívbajt? Erről akart beszélni?
- Mitől lettél hirtelen ilyen tárgyilagos? – vonom fel a szemöldökeimet kérdőn. Nem válaszol, én pedig felsóhajtva elrugaszkodok a faltól. – Nem szoktam Drewnak kifecsegni az ilyen dolgaimat, de ha tudna is arról, ami történt közöttünk, nem hinném, hogy annyira izgatná. Neki is megvan a saját maga élete, és nekem is. Tudja nagyon jól, hogy az év többi hónapjában, körülbelül semmit sem tudok csinálni, anélkül, hogy anyám szeme a pályán ne lenne, és ne figyelné minden egyes rohadt mozdulatomat.
- Nem ismerem a családotokat, Delilah, de azt tudom, hogy a bátyád kicseszettül nem örülne, ha megtudná... – itt elhallgat. Mégis mi ütött belé?
- Hogy megkettyintettél? – nevetek fel gúnyosan. Kezd kihozni a sodromból, bár ezt nem nehéz elérnie, ugyanis sosem voltam egy nyugodt lelkű ember. – Mondom, hogy nem érdekelné Drewt!
- Akkor miért mondta nekem azt reggel, hogy nagyon reméli, hogy egy ujjal sem nyúltam hozzád?! – szívja be élesen a levegőt, az állkapcsa pedig megfeszül. A homlokomat ráncolom.
- Drew sosem mondana ilyet – szögezem le. – Képtelenség, főleg, hogy...
- A bátyád, Delilah. Félt téged, érthető okokból. Ha a húgom egy ilyen alakkal csinálna bármit is – mutat magára. – Bezárnám a szobájába és ki sem engedném onnan.
- Te teljesen meghülyültél – lépek el mellette, de a csuklómra fonja az ujjait és nem enged tovább. Ránézek. – Mi van?
- Nem tudom, hogy milyen ember az a Miles és őszintén, nem is akarom megtudni, de ha ezek után Drew így viselkedik veled, akkor azt el kell fogadnod – mélyen a szemeimbe néz, én pedig semmi másra sem tudok gondolni közben, csak a tegnap estére.
Mindenkinek vannak titkai. Minden egyes embernek vannak családi gondjai, amiket nem szívesen oszt meg a másikkal. Nekem egy elcseszett családom van, hisz kívülről mindig is azt mutattuk mindenkinek, hogy minden a legnagyobb rendben van, közben belülről meg folyamatosan omladozunk. Nem ismerem Rudyt, a családi hátterét meg annál inkább sem, de Drew nem véletlen van jóban a szöszkével, ezért sem értem őt, hogy mire van ez a nagy védelem, ami hirtelenjében ér engem. Nem vagyok ehhez hozzászokva.
- Köszönöm, hogy az estét nálad tölthettem – nem foglalkozva azzal, amit az előbb mondott nekem, az ujjaira nézek, amik még mindig a csuklómat ölelik körbe. Követi a tekintetem és ezzel együtt pedig el is engedi a kezemet. – Most pedig haza sétálok – jelentem ki, és biccentve egyet, lesétálok a verandáról.
