'Cause I see you tryin', subliminally tryin' To see if I'm gon' be the one to sing along I admit it's exciting, parts of me kinda like it But before I lead you on Tell me, what's your motive?
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Leigh-Anne elképedve, elkerekedett szemekkel állta a vöröshajú fiú tagadhatatlan vonzerejét. Lehetett ő akármennyire is álhatatos, be kellett vallania, hogy most ebben a pillanatban elgyengült egy kicsit. Szép vonásai vannak, égővörös, rendezett hajkoronája és sápadt szeplős bőre pedig különleges megjelenést kölcsönöz neki. A zord körülmények ellenére is jól erőben van, hiszen a kényszerzubbony jól láthatóan feszül a vállán. És a tekintete, meg a mosolya... egyszerűen elbűvöl vele mindenkit, aki csak ránéz. Érezte, hogy szíve hatalmasat dobbant a mellkasában, füle pedig felforrósodott. Már nem is tudta, hogy szégyenében vagy zavarában jelent meg egy enyhe, rózsaszínes pír az arcán. Ez csak felszínes manipuláció. Minden hozzá hasonló pszichopata ilyen. Ideje leszállni a földre, legyen már benned legalább ennyi tartás. Győzködte magát.
- A lényegre visszatérve, Valeska... – köszörülte meg a torkát a lány. Semleges hangjával próbálta felvenni a képzeletbeli távolságot. - Az előírt kezelése alapján klórpromazint kell szednie, alkalmanként pedig pentobarbitált kap. Az első egy nagyon hatásos antipszichotikum, megszünteti a hallucinációkat és a téveszméket, a bipoláris zavar mániás fázisait és nem mellesleg csökkenti az agressziót – magyarázta. - Mi a gond ezzel a gyógyszerrel?
Jerome-ból egy hosszas sóhaj szabadult fel, mintha ezalatt próbálta volna meg összeszedni a gondolatait. Ábrázata is enyhén kusza, kifürkészhetetlen lett. Leigh-Anne bensőjébe visszatért az aggodalom. Mivel fogja most sokkolni? Készüljön fel a legrosszabbra? A fiú inkább az asztalt kezdte mustrálni szemeivel, pillanatok alatt zaklatottá vált. Hangja is karcos volt, mikor megszólalt.
- Néha napján, valamikor kora hajnalban bejönnek a cellámba. Akkor, amikor még mindenki alszik, mikor a legkevésbé számítok rá. Szó nélkül átszállítanak egy üres, sötét szobába. Könyörtelenül odaszíjjaznak egy székbe és amíg én ellenkezek, elkezdik lefertőtleníteni a karomat.
A kényszerkezelések. Ez volt az egyetlen értelmes válasz, ami a lány agyán átsuhant. Habár ezek szükségesek, mégis fájdalom öntötte el a szívét, ahogy Jerome mondatokba foglalta az élményeit. Akaratlanul is sajnálatot ébresztett benne.
- Azután egy fecskendőt szúrnak belém és akkor mintha megszűnne körülöttem a világ. Szabadulni se akarok. Minden tiszta lesz, túlságosan is. Olyan emlékek is felragyognak bennem, amiket legszívesebben örökre elfelejtenék, vagy összefolynak egymással és hiába akarom, egyszerűen nem tűnnek el... – fejtette ki Valeska felkavaró tapasztalatait. Leigh-Anne eddig még nem látta őt ennyire megtörtnek és nem tudta eldönteni, hogy ez most színjáték-e, vagy őszinte reakció. De szeretett volna hinni abban, hogy a fiú igazat mond neki. A feldúlt, vigasztalhatatlan arckifejezése, szaggatott levegővétele, megfáradt, karcos hangja és reszkető ajkai azt bizonyították, hogy ez nem lehet hazugság. – El sem tudod képzelni milyen sötét helyre kerülök olyankor.
Leigh-Anne nem lepődött volna meg, ha Jerome - elmebajának ellenére is - de szenvedett volna poszttraumás stresszben. Amiket most elmesélt, azok alapján azt a következtetést vonta le, mintha a fiú a szer hatásának beálltával flashback-eket, azaz erőteljes, visszatérő emlékképeket látna az átélt szenvedéseiről. A klórpromazin egyik ritka, de súlyos mellékhatása pedig, hogy az emlékeket összezavarja, ezért is lehet, hogy ezek a képek a fejében összekuszálódnak.
Odaát, a megfigyelő csoport szobájában Dr. Hudson idegesen csapott az ablaküveg előtt lévő asztalra.
- Arcátlan hazug kis féreg! – káromkodott. - Hogy van képe ilyen gátlástalanul manipulálni Chandlert, hogy elnyerje a szimpátiáját... Ráadásul pont az orrom előtt! – tajtékzott a dühtől. Egyértelmű volt, hogy Jerome-ot nem látta egyébnek, mint egy embertelen, alávaló szörnyetegnek, aki csak játékszerként bánik maga körül mindenkivel. Mindemellett féltette is a lányt, akárcsak egy felbőszült anyamedve.
- Az már a tanítványodon áll, mennyire lát át a hazugságain – próbálta meg lecsillapítani Peabody, de rideg hangja inkább csak szította Dr. Hudson-ben a mérget.
A Valeska a fiú, ha nem is biztos, hogy tudatosan, de elérte azt, hogy a lány megsajnálja őt. Leigh-Anne fogékony volt mások átélt borzalmaira, képes volt átérezni azokat és most is belesajdult a szíve. Túl sok szenvedést élhetett át... Annyi kínt, hogy talán sok ember már réges rég ronccsá vált volna. De a körülmények nem teszik lehetővé, hogy nyíltan együttérezzen vele.
- Ez egy nagyon ritka mellékhatása a gyógyszernek... De hiszek magának – így próbálta megerősíteni őt. De hamar szakmai vonalra vezette a kommunikációt. - Intravénásan erőteljesebb a szerek hatása, de mivel rendszertelenül kezelik, a mellékhatások nem fognak csökkeni. A szájszárazság – bökött ujjával a vöröshajú felé, aki éppen akkor nedvesítette meg ismét kicserepesedett ajkait. – szintén egy ilyen tünet. Tapasztalt még mást is?
Jerome nem válaszolt azonnal. Helyette fejét a kényszerzubbony gallérjához dugta, fogaival pedig arrébb húzta az anyagot, felfedve meztelen nyakát, amin egy pirosas bőrpír húzódott. Ismét egy újabb nem kívánt tünete a gyógyszernek, sikerült konstatálnia. Ennek ellenére mégis feldúltan sóhajtott egyet.
- Ezt leszámítva, eléggé kábult vagyok, olykor vadul kalapál szívem, szédülök. Valamint – öltött fel ekkor egy cinikus mosollyal rendelkező arcot. - és a kedvedért nem fejezem ki magam vulgárisan, de egy bizonyos, nemesebb testrészem nem működik rendeltetésszerűen.
A lánynak kellett pár másodperc, mire megértette, mire is akart utalni a vöröshajú. Kellemetlensége egyből kiült az arcára és zavartan köhintett egyet, ami szórakozott vigyort csalt ki a fiúból. Ezt már direkt csinálta, hogy zavarba hozzon. Gondolta Leigh-Anne, hiszen mi más oka lehetne, hogy kendőzve is, de kimondja, hogy a gyógyszer szexuális zavarokat is képes okozni. A lány idegességében elkezdte papírjait rendezgetni.
- A klórpromazin egy elsőgenerációs antipszichotikum... A legkorábbi, amit manapság használunk. Ezért is van sokféle mellékhatása – kulcsolta össze ujjait az asztalon, igyekezett felvenni az elvárt, távolságtartó stílust. - Nem vagyok gyógyszerész, de kidolgozhatunk másféle terápiát, ami nem fog ennyi kellemetlenséggel járni – ígérte.
- Oh, még több szakszót fogsz nekem csicseregni? – kérdezte egy komikus, mégis bájos mosollyal az arcán, majd játékosan megvonta a szemöldökeit.
- Például a lítiumterápia... – kezdte volna Leigh-Anne, de ahogy rápillantott Jerome arcára kínosan kezdte magát érezni. Igen, már megint ezek a csúnya, érthetetlen fogalmak. Egy pillanat alatt sejlett fel benne ennek az abszurd szituációnak a felismerése. Hogy közel egyidősek, a valóságban nem is lenne köztük ekkora alá-fölé rendeltség és távolság, mégis szerepeket aggatnak magukra. A hűvös, tudálékos terapeuta és az őrült, sérült beteg. A lányból akaratlanul is, de kiszabadult egy kínos nevetés és a Valeska fiú együtt nevetett vele. Látszólag ő is megértette, mire gondolt most éppen.
A rövid, ugyanakkor bensőséges pillanat után Leigh-Anne igyekezett ismét megkomolyodni, de zavart, félénk mosolya mégis ott ragadt a száján. Úgy gondolta, éppen ideje lenne lezárni a mai ülést. Már készült is volna bejelenteni döntését és ringlószürke szemeivel megkereste Jerome hűvös zöldesszürke íriszeit. De a fiú csak szótlanul fürkészte az arcát, mire ő bizonytalanul tekintett vissza rá.
- Tudod... – küldött felé egy lágy mosolyt. – Többször kéne mosolyognod. Jól áll.
A lány hiába próbált ellenállni, szavaira ismét egy ugyanolyan mosoly formálódott kerekded arcára, bőrét pedig beszínezte a pír. Most az egyszer Jerome Valeska nem volt más, mint egy átlagos, megnyerő srác. Olyan, akár az összes többi.
