Do you feel uncomfortable? What's this version Of your life?
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
- Wagner, mit ácsorog még ott? Hozza ki Chandlert! – kiáltott az őrre Dr. Hudson.
- Várjon még, kérem – intette Dr. Peabody, fekete szemeit egy percre sem vette le az ablakról.
- Eleget vártam már! Ha nem csinálunk semmit a végén még kicsinálja!
- Vizsgáljuk meg, hogy mit reagál a lány! – jelentette ki ellentmondást nem tűrően Peabody. Dr. Hudson-nek engedelmeskednie kellett, hiszen az asszisztens volt itt a rangidős.
Odabent a másik szobában Jerome torkából szinte kiszakadt egy hátborzongató, vérfagyasztó nevetés, egyenesen Leigh-Anne arcába. A Valeska fiú biztosnak érezte a lány felett aratott győzelmét. Látta, ahogy a reszketés teljesen elfogja, irtózott és félt tőle. Hamarosan meg kell, hogy törjön, hiszen állkapcsait olyan vehemensen feszíti és azokkal a különleges árnyalatú szemeivel próbálja kérlelni, hogy hagyja abba. De nem fogja, számára ez csak játék, amit eddig minden terapeutával eljátszott.
Azonban valami félbeszakította ezt a velőtrázó kacagást. Olyan csend telepedett a szobára, még a veszekedő orvosok is elhallgattak egy pillanatra. Ez pedig nem volt más, mint egy erőteljes csattanás a Valeska fiú arcán. A lány ösztönösen, magánkívűl emelte fel a kezét és hirtelen pofon vágta, hogy leállítsa. Nem bírta tovább a rá helyezett feszültséget és így vetett neki véget. Tette után ő is meglepődött saját magán. Mégis hogy lehetett ennyire szakszerűtlen? Bármi is van, sosem szabad kezet emelni egy páciensre, hiszen kiszolgáltatott. De nem volt szándékos... egyszerűen csak így tört ki belőle a stressz. Sokk ült ki az arcán, ez a reakció egyáltalán nem rá vall. A fiú is biztos a torkának fog esni ezután... Gondolatban már temette is a tanulmányt.
Éppen ellenkezőleg, Jerome meglepetten megrázta a fejét, mint aki kijózanodott volna. Zöldesszürke szemeibe visszatért a csillogás, sűrűn pislogott vörösesbarna szempilláival, miután kieresztett magából egy hosszas, mély, bizarr módon élveteg sóhajt. Úgy nézett ki, mint aki teljesen magához tért miután megszállta az ördög.
- Ez... egész kellemes volt – kommentálta, majd odatartotta neki a másik orcáját. – Kapok a másikra is?
Leigh-Anne tágra nyílt szemekkel bámulta ezt a felettébb idegen reakciót. Ugye... ugye nem gondolja ezt komolyan? Hogy üsse meg mégegyszer? Még alig tette túl magát a tényen, hogy egyáltalán hozzáért. Ijedt, reszkető hangon kezdett el magyarázkodni.
- Én... én nem tudom, mi ütött belém. Én nem akartam magát...
- Oh, ugyan már – szakította félbe Jerome. Hangja szokatlanul nyugodttá, simává vált, ajkait egy kellemes mosolyra húzta. Szépen lassan lecsúszott az asztalról és visszaült a székbe, mint egy illemtudó ember. – Nincs harag. A rajtam széttört piásüvegekhez, vagy bácsikám isteni csirkeleveséhez képest ez csak egy gyengéd simogatás.
