Teenage Heartbreak Queen

Part 3

"Szorongva, félve, remegve feküdtem az ágyamban a vak sötétben halkan hallgatva a zenét és próbáltam aludni. Nagy nehezen sikerült hajnali háromkor, miután eszembe jutott, hogy van két haverom és legalább ők nem bántanak. De nem csak engem, hanem azt sem, akivel jóban vagyok. Mondjuk ők amúgysem olyanok, akik abban lelik örömüket, hogy a másikban lelki károkat okoznak."

Reggel könnyedén keltem, mert én olyan elbaszott vagyok, hogy ha keveset alszok, könnyen kelek.

-És hogy aludtatok? -kérdezte Lucy energiával teli hanggal a pokol felé vezető úton.

-Én egész jól, ti? -kérdezte Andy

-Én is. Luc, egy cigibe, hogy nem aludtál -nevettem, majd az érdekes módon mellettem baktató, nem rajtam csimpaszkodó lányra néztem, aki apró mosolyra húzta ajkait, miközben a földet kémlelte.

-Kérem azt a cigit -nevetett fel majd rám nézett és folytatta -három teljes órát aludtam, de amúgy öt lett volna, ha nem kelek fel minden szarra. -mérgelődött.

-Aszta! Ki vagy te és mit tettél az én kicsi Lucymmal? -néztem rá kikerekedett szemekkel és próbáltam nem elnevetni magam.

-Én vagyok és kérem a megérdemelt cigimet! -próbált durcásan nézni rám, de nem jött össze neki. A kezébe nyomtam egy szálat, egy másikat Andy felé nyújtottam, amit el is fogadott egy érdekes pillantással, majd a harmadikat a számba vettem és meggyújtottam.

***

Az osztályban ülök fülessel a fülemben, hátamat a falnak döntöm és gondolkozom. Gondolkozom, hogy miért vagyok ilyen szerencsés és szerencsétlen egyszerre. Itt van nekem Lucy, egy gyönyörű lány, csak ő ezt nem veszi észre, valahogy sosem érezte magát szépnek. El kezdett sminkelni is ami annyira nem zavar, mert nála ez kimerül annyiban, hogy nem spirállal, hanem szempillagöndörítővel vagy mi a rákkal megcsinálja a szempilláját, kihúzza a vízvonalát, és ha kedve tartja rúzst is tesz magára. Így úgy néz ki, mint a korabeliek. Ezt még ő mondta. Szegény eléggé alacsony csajszi, emiatt sokkal fiatalabbnak néz ki és piszkálják is miatta, de ő ezeket már meg sem hallja. A pletykákkal viszont más a helyzet...most nem is tudom mi megy róla, nem beszéltünk annyit az utóbbi időben sajnos. Igen, ez még csak a második nap, de máris le vagyok maradva. Hát nem csodás?

Éppen a szerencsétlenségemre tértek volna át gondolataim, de a csengő megzavart. Kikaptam a fülest a fülemből, besuvasztottam a padba és vártam a tanárt, amikor megrezzent a telóm. Luc írt vissza (mivel ők most másik teremben vannak), én pedig nem foglalkozva az ő üzenetével, elkezdtem neki írni, hogy "szünetben dohi". Nem mindig fontos dolgokról beszélünk, csak ezáltal egyikünk sem megy oda máshoz ha meglátja, hanem mindenkit elkerülve, max egy köszönést elengedve odébb állunk. Ez most sem volt másképp.

Éppen gyújtanám meg a cigim, amikor Lucy aggódó tekintetével találom szembe magam miután kivette a számból a koporsószöget.

-Igen? -nézek rá kérdőn és talán egy kicsit ijesztően, mert egyből vissza adta a füstrudat.

-Semmi, csak érdekel miért hívtál. -sóhajtott, majd oldalra nézett, de nem kellett volna. Az egyik exe állt ott aki őt bámulta, de ő csak egy szemforgatással vissza nézett rám.

-Van kedved átjönni délután? Vagy menjek én? Régen beszéltünk...tudod...rendesen...-mondtam el nehezen amit akartam, miközben egy árva pillantás erejéig sem vettem le róla a szemeim.

-Persze, úgyis rám férne most egy kis beszélgetés...-sóhajtott egy kis hatásszünetet tartva. Tudtam, hogy itt még nem lesz vége. Ismét oldalra nézett, és miután megbizonyosodott róla, hogy még mindig a régi szőke hercegének a tekintetét érzi magán, vissza fordult és folytatta. -De gyere át te, nálunk van pia és az most kelleni fog.

-Nem Lucy, nem iszunk. Tudom, hogy szar és nehéz, de ettől te is tudod, hogy csak szarabb lesz. Nem akarom megint a bőgő Lucy szavaiból kiszedni mit szeretne elmondani több-kevesebb sikerrel és te is tudod, hogy nem tudlak megnyugtatni.

-Dehogynem, hiszen...-szívott egy mélyet a cigijébe -mindegy semmi, menjünk, mindjárt csengetnek és ofővel lesz óra. -jól földhöz vágta, majd eltaposta a cigijét és előre rohant. Nincs jól. Tudom, mert a mondandója közben egy pillanatig sem nézett rám, hol a földet, hol a körmeit, hol az acélbetétesének enyhén sérült orrát nézte.

Az óra unalmas volt, bár ez nem meglepő. Itt minden unalmas vagy csak szimplán szar, nincs köztes sajnos. De mindegy, ez van, ezt kell elviselni.

Óra után ismét kimentünk cigizni (mily meglepõ). Andynek szóltunk, hogy délután nem érünk rá Lucyval, beszélgettünk még egy kicsit és vissza mentünk.
A hátralévő órák viszonylag hamar elmentek és a szünetekben sem történt semmi érdekes.
Andytől elköszöntünk és bementünk Luccal hozzájuk. Lepakoltuk a cuccaink a szobájába és miután kényelembe helyeztem magam, elment. Pár másodperccel később két doboz sörrel és egy hamutállal tért vissza.

-Ez azért belefér nem? -félve kérdezte és megbánó tekintettel nézte a reakciómat.

-Magadnak hoztad vagy azért ennyire nem vagy önző? -vontam fel a szemöldököm egy halvány mosoly keretében.

-Háát...most, hogy így bele gondolok...

-Na add már ide! -vettem ki a kezéből nevetve és miután kicsit kinyitotta az ablakot, leült velem szemben és csak nézte a maga előtt összekulcsolt kezeit az asztalon. Ránk nehezedett a csend, ami nem kínos volt, hanem vészjósló. Hirtelen felkelt, felnyitotta a laptopját, bekapcsolta a hangszóróját és halkan elindított valamit háttérzajként. Gondolom őt is zavarta a csend, de tisztában vagyok vele, hogy össze akarja szedni a gondolatait és nem össze vissza beszélni, mert általában akkor csak szarabbul van. Nem is siettettem, megbontottam a sörömet és vártam.

-Szóval...-kezdett bele mondandójába, miközben megszisszentette a sört és meggyújtott egy cigit.
-Kérlek vedd ezt egy hatalmas bizalmi előrelépésnek jó? -nézett rám könyörgést sugalló tekintettel, amitől kissé megijedtem, de amennyire csak tudtam, magabiztosan bólintottam és minden figyelmem a velem szemben ülő lánynak szenteltem.