Teenage Heartbreak Queen

Part 4

,,-Szóval...-kezdett bele mondandójába, miközben megszisszentette a sört és meggyújtott egy cigit.
-Kérlek vedd ezt egy hatalmas bizalmi előrelépésnek jó? -nézett rám könyörgést sugalló tekintettel, amitől kissé megijedtem, de amennyire csak tudtam, magabiztosan bólintottam és minden figyelmem a velem szemben ülő lánynak szenteltem."

-Van egy srác -sóhajtotta, én pedig nem tudtam kire gondoljak, hiszen neki szinte csak fiú barátai vannak.
-És hát, öhm, megtetszett. Vagyis nem! Ez rossz szó, mert nem csak tetszik, hanem szeretem. Képes lennék meghalni érte, minél több időt vele akarok tölteni, nyilván nem akarom megfojtani, de érted. Együtt akarok vele aludni, de nem úgy mint eddig, hanem úgy, hogy tudja, hogy mit érzek amikor átölel és ne csak magamban marcangoljanak szét a gondolataim. Tudatni akarom vele, de nem tudom mit érez. Szerintem ő csak barátként tekint rám és igen, egymás karjában alszunk, de tudod milyen vagyok...Nem tudom miért zúdítottam ezt így rád, neked is megvannak a problémáid. Ne haragudj. -nézett rám a mondandója végén megbánóan és arcomat fürkészve várt a reakciómra. Ezer meg egy dolog kavargott a fejemben, de eggyel sem jutottam dűlőre. Ki lehet az? Miért mondja el? Miért gondolja azt, hogy tudok segíteni? Nem tudok segíteni. Nem tudom mit csináljak. Miért nekem? Miért várt ezzel eddig?

-Öhm-szakadtam ki a gondolataimból és tekintetem rávezettem a kételyek között lévő lányra.
-Szabad tudnom kiről van szó, vagy direkt nem mondtad? -nem akarok tolakodó lenni.

-Direkt nem mondtam.

-Hát figyelj. Kérdezd meg tőle. Ha eddig nem mutatott jeleket, vagy nem vetted észre őket akkor kicsi az esélye, hogy ezek után észre veszed ha lesznek.

-Rendben. Köszönöm és ne haragudj, hogy rád zúdítottam. -Nyakamba borult és egy szoros ölelésbe vont. Az a bizonyos 'bajom van, köszönöm, hogy segítettél, szeretlek' ölelés. Egy pár percig így voltunk, majd vissza ült velem szembe és folytatta a sörözés.

-Tedd már fel azt a rohadt kérdést, nem örökké vagy itt sajnos. -nézett rám, de miközben az utolsó szót maga elé suttogta, kinézett az ablakon.

-Mi megy most éppen rólad a suliban?

-Pfhú te még nem tudod? -nevetett fel keserűen, majd forgott egy a székével és rágyújtott.

-Még nem...miért? Kéne?

-Hát csak furcsa, hogy te még nem hallottad. Dave elhíresztelte, hogy kavartunk. Természetesen annyi már nincs a gyerekben, hogy ha már elhíreszteli akkor ő is idejárjon, mivel megbukott, de nem hajlandó a mi osztályunkba járni ezért kiiratkozott. Hogy rohadna el geci...annyi nincs a gyerekben, hogy ezek után még ide járjon. Ja és tudod, hogy jóban van a szőke nyomorékkal? Ja hogyne tudnád. Bocs, csak megint fel vagyok baszva.

-Semmi baj. -mondtam ki enyhén sokkos állapotom miatt a szavakat. -Figyelj, csináld azt, mint eddig. Szard le. Tudom. Nem érdekel. Eddig ment, most is fog. -Nem hagytam, hogy közbe szóljon, ismerem már annyira, hogy tudom mit akar mondani általában.

-Rendben. Köszönöm.

Kb. fél órán keresztül csak ültünk és néhány semmis téma kivételével nem esett szó semmiről. A zene egy kicsit hangosabbra lett véve időközben. Ültünk, megittuk a söröket, cigiztünk, kiválasztottuk Lucy holnapi ruháját, ami nem volt nehéz. A nadrág és a bakancs alap volt, ahogy az ékszerek is, csak a pulcsit és a pólót kellett segítenem eldönteni. Olyan téren volt csak nehéz, hogy minkét pólót amit elővett, hogy azokat gondolta, nemrég rendelte és nem tudtam hogy állnak neki, de Lucy nem nagyon zavartatta magát, át öltözött előttem, idézem "a fürdőruha nem különb a fehérneműtől és te már úgyis láttál az előbbiben, ez sem lesz nagy meglepetés". Igaza volt. Mindkettő jól nézett ki, de mivel nem tudtuk milyen idő lesz holnap, majd reggel felveszi azt amelyik jobb lesz az időhöz mérten, tehát nem segítettem sokat. Bár elmondása szerint nem lett volna annyi esze, hogy erre gondoljon, úgyhogy végülis segítettem neki.

-Ezt a pulcsit. -vettem ki a szekrényéből egy cipzáras, kapucnis, egyszínû fekete pulcsit. -De ha jó idő lesz, elég egy farmerkabát vagy a dzsekid. Bár inkább a dzsekit. A farmerkabátot ne. -gondolkoztam el, amit ő halk kuncogással hallgatott végig.

Elhülyéskedtük az időt és azt vettük észre, hogy már este tíz óra van. Gyorsan össze szedtem a cuccaim és haza rohantam. Vagyis haza rohantam volna, de Lucy karon ragadott a szedelőzködésem közben és megkérdezte, hogy nem maradok -e inkább ott. Természetesen bele mentem, anyunak azért szóltam, hogy tudja.

Még egy darabig beszélgettünk és elmentünk fürdeni, először én, majd Luc. Befeküdtünk az ágyba és egy darabig csak néztük a plafont egymás mellett néma csendben, ami teljesen azért nem volt néma, mert a háttérben halkan szólt a zene. Én teljesen a gondolataimba voltam merülve, de szerintem Lucy is. Azon kattogtam, hogy ki lehet az akiről beszélt. Nem tudom, hogy ki foghatta meg ennyire. Miközben beszélt, úgy csillogott a szeme, mint még szinte soha, maximum amikor hoztam neki nutellát vagy kávét. Vagy éppen cigit. Nem tudtam nem arra gondolni, hogy ezáltal elveszítem. Tipikus mondat, hogy nincs fiú-lány barátság, de ez nem igaz. Vagyis részemről nem igaz, kivéve Lucy-ra nézve. Szeretem és nem akarom elveszíteni. Nem az zavarna, hogy mással boldog, hanem az, hogy ezáltal elfelejthet vagy nem is tudom.

-Rem. -szólított meg kissé erőtlenül a mellettem fekvő leányzó, ami által felé fordítottam a fejem.

-Alszunk? -kérdeztem egy halvány mosollyal, mire bólintott. Felkelt, lekapcsolta a lámpát és elkezdett mérgelődni.

-Óh bazd most nem tudom hol az ágy. Nem hiszem el. Várj, meg lesz. Najó segíthetsz egy kicsit.

Én azzal a lendülettel, hogy ezt kiejtette a száján, megragadtam a derekánál fogva és behúztam az ágyba. Hirtelen megijedt, de hála az égnek nem sikított.

Elhelyezkedett, én átöleltem és nagy nehezen elaludt egy fél óra múlva.