Teenage Heartbreak Queen

Part 1

-Remington, várj! -futott utánam Lucy miközben nehezen kapkodott a levegőért. Én megálltam, de nem kellett volna, ugyanis hiába volt az egyik vállamon az iskolatáskám, ő mégis volt olyan ügyes és kedves, hogy felugrott a hátamra amikor utolért.

-Neked is szia! -nyögtem nehezen a szavakat mosolyogva és próbáltam megállni a lábaimon. A táskámat a kezébe vette, én megfogtam a lábait és így mentünk be suliba. Igen, majdnem minden reggelünk ilyen, úgyhogy már meg sem lepődnek rajtunk az emberek.

-Hogy aludtál? -kérdezte miután kényelembe helyezte magát rajtam.

-Egész jól, Te?

-Nem aludtam...-sóhajtotta majd halkan bocsánatot kért. Nem értem, hogy miért van az, hogy egyre gyakrabban nem alszik. Válaszul csak sóhajtottam majd halványan elmosolyodtam, mert tudtam, hogy az arcom fürkészi.
Az út további részét csöndben tettük meg, de néha hülyéskedtem vele, hogy leejtem, hogy megnyugtassam, hogy nem haragszom és kicsit jobb legyen a hangulat.

-Na szállj le Manó -néztem rá amennyire tudtam, ő meg csak mosolyogva rázta nemlegesen a fejét -akkor ledoblak. -vontam vállat és elengedtem, hadd essen. Tudtam, hogy nem lesz baja, mert mindig ezt csinálom és már hozzá szokott. Szerintem élvezi. Felé fordultam és átvettem tőle a táskám, felcsaptam a jobb vállamra és bal kezemmel átkarolva Lucyt elindultunk az osztályunk felé.

Az osztályba érve üdvözöltem a haverjaim és leültem a helyemre, az utolsó előtti padba a fal mellé.

Kezdetét vette a nap, az unalmasabbnál unalmasabb órákkal és a köcsög tanárokkal. A jelzőcsengõ után leült mellém Lucy és kicsit beszélgettünk, majd a rendes csengõ után vissza ült mögém. Betoppant a tanár, mindenki felkelt, megvolt a jelentés és vártam, mikor fog beszólni valamit. Szerencsére nem kellett sokáig várnom, mert miután végignézett az osztályon megállt rajtam a szemével. A többiek csak sóhajtottak egyet, mert tudták mi következik.

-Na Remington! Örülhet, végre nem fog egyedül ülni -mosolygott, de ebben mondatban semmi kifogásolni való nem volt. Körbe néztem és mindenki értetlenül nézett hol rám, hol a tanárra. -Jött egy fiú és csak melletted van hely. -folytatta, majd beengedte az ajtón a srácot. Hosszú, fekete haja volt, a ruhái sem különböztem színben és igen, kilóméterekrõl lerítt róla, hogy emós. Nincs semmi bajom velük, csak fura, hogy ebbe az iskolába fog járni, ahol nekem is beszólnak azért ahogy kinézek. Már előre sajnálom szegényt.

-Helló, Andrew Blake vagyok, 17 éves és már előre várom a beszólásokat -sóhajtott, majd végig nézett az osztályon és mielőtt a tanár bármit is mondhatott volna, elindult felém. Tetszik amúgy a hozzáállása. Lucy megbökdöste a hátam háromszor, én pedig csak egy aprót bólintottam. Ez azt jelenti, hogy szünetben kimegyünk cigizni, mert van dohányzója a sulinak.

-Szia, hogy hívnak? -nézett rám Andrew amin látványosan meglepődtem, mert kicsit kínosan elmosolyodott az arcom láttán.
-Remington Leith -kaptam észbe és válaszoltam.
-Cigizel? -tette fel a kérdést ami szerintem fura, hogy máris ezzel kezdi, de nemlegesen megráztam a fejem.
-Te?
-Igen. Úgy hallottam van itt dohányzó...
-Kövi szünetben úgyis kimegyünk Lucyval, majd kijössz velünk. -mondtam, majd bólintott egyet és ezek után csak figyeltük a tanár szavait, mivel így év elején néha fontos dolgokat is mond.

*Dohányzó*

-Rem, kicsit tudnánk váltani pár szót? -nézett rám Lucy. Bólintottam, Andrew is csak egy bólintással nyugtázta és elvonultunk pár lépéssel odébb.

-Igen?

-Baszki olyan helyes ez az Andrew és melletted ül és cigizik és-

-Jó Lucy, tudom, jó a stílusa is. -nevettem -Akarsz helyet cserélni?

-Isten ments, tudod jól, hogy Tess meg is ölne -nevetett

-Igaz -nevettem én is, majd megfogtam és vissza rángattam Andrewhoz aki érdekesen nézte végig a szituációt, mivel közben Lucy veszekedett velem, hogy ne menjünk vissza, ő még mondani akar valamit. Természetesen nem érdekelt.

-Na! Beszélgessetek, ne én legyek az összekötő ember -nevettem mire mindkettő megforgatta a szemét. Tuti jól ki fognak jönni.

-Lucy Miller vagyok, egy törpe amint látod és most gyere mögém Remi utána folytatom -hadarta el miközben remegni kezdett. Mögé rohantam és megtartottam. -Köszi, szóval hol is tartottam? Mindegy mesélj vagy kérdezz -szívott mélyet a cigijébe és felvette a szemkontaktust a szinte ismeretlennel.

-Nem tudok mit mondani, szóval kérdezek. Látszik rajtad, hogy rocker vagy. Kiket szoktál hallgatni?

-Remiéket -nevetett -és amúgy még rengeteget, de lemerem fogadni, hogy nagy részét azoknak amiket te is.

-Misfits?

-Igen, de most nem akarok ilyet játszani. -nevetett Lucy, majd elnyomta a csikket és elindult. Szokása, hogy beflegmul és a rosszulléte után is képes előadni, hogy magabiztos. Mosolyogva megráztam a fejem, Andyre néztem és mi is elindultunk.

-Miért hívott maga mögé? Láttam, hogy remeg, de mi a baja ha szabad tudnom? -kérdezte félve

-A szorongása miatt remeg. Néha a semmiből eszébe jut, hogy nézik, vagy mit gondolnak róla és megijed.

-Uh baszki...

-Hát ja. Majd ha akar, beszél róla, ne hozd szóba kérlek, csak még jobban aggódni fog, hiába csak jót akarsz. -sóhajtottam.

**

Suli után elindultunk haza és Andy is velünk tartott, mert mit kiderült, Lucy szembe szomszédja.

-Tehát egy helyen lakunk -jelentette ki Lucy, majd mindhárman felnevettünk

-Na jólvan, én mentem, sziasztok! -jó szorosan megöleltem Lucyt, majd be mentem a házba, automatikusan a szobámba rohantam és bevetettem magam az ágyba.