Teenage Heartbreak Queen

Part 6

Lucy-Összecsapva

Az idő gyorsan telik, már szinte észre sem veszem, hogy milyen nap van. Már egy ősziszünet is véget ért. Nem igazán dolgoztam fel, mert a napok túlságosan ugyanúgy telnek. Most van november 14 és ha nem lenne lehúzva a reluxa az ablakokon, akkor érzékelném csak, hogy milyen idő van kint.
7:48-kor megébredtem, anya pár perccel később behozta a kávémat, mert este megkértem. Most 10:48 van és tanulás helyett csak fekszek, háttérzajként Yungblud zenéi töltik tele a berendezés alatt álló "szobám"-nak nevezett helységet.
Ez a hét szenvedés volt. A hétfő még betudható volt egy szokásos hétfőnek, bár tudtam, hogy nem csak ennyi. Pénteken már úgy értem haza, hogy bedőltem az ágyba és nem akartam többet felébredni. Szombaton szinte egész nap aludtam, vagy csak feküdtem az ágyban. Néha le mentem rágyújtani, de csak este jutottam el odáig, hogy zenét kapcsoljak, hátha jobb lesz. Így volt, de be is aludtam. Ma sem csinálok semmit, de nem ártana, hisz megint kezdek szétesni és a jegyeim is egyre rosszabbak, hiába tudom a dolgokat. Meg akarok halni, el szeretnék tűnni, vagy nekem az is jó, ha valaki mellettem lenne és segítene, de hiába lenne kinek szólnom, nem terhelek le senkit a gondjaimmal, nem viszek le senkit erre a mélypontra, nem rontom el senki kedvét, pláne nem a barátaimét. Jó ez így, párszor már végig csináltam, most is menni fog. Talán... Nincs semmi kedvem itt lenni, jelenleg csak létezem és nem élek. Enni is alig eszek és a fejemben sincs erőm rendet tenni. Minden szét van szórva és rendezetlenül hevernek a gondolataim, pihennem kéne, de ez sem segít. Hát minden hiába, bármit is teszek, most hallom, hogy esik kint az eső...nem jössz ki táncolni velem? Legalább ennyi boldogság legyen a mában, hogy a legjobb barátom karjába zár miközben a hideg szél tácra hívja a hajunkat és az eső ezt megakadályozza. A legjobb barátom kéne most nekem, de nem tudhatja, hogy ő az, kit oly nagyon. Mi van, ha nem így érez? Mi van, ha ezzel elveszítem? Inkább fekszek tovább a vakító sötétségben és hallgatom az üvöltő csendet. Nézem az időt és úgy rohan, mint ha kergetnék, pedig engem jobban kergetnek a gondolataim.