Teenage Heartbreak Queen

Part 5

"Elhelyezkedett, én átöleltem és nagy nehezen elaludt egy fél óra múlva."

Én még úgy fél órát ébren töltöttem, majd egyszer csak végre engem is elnyomott az álom.

Reggel Lucy ébresztője keltett, az apróság kimászott az ágyból, idegesen kikapcsolta az üvöltő zenét, rám nézet, alig érthetően elmormolt reggeli rekedtes hangján valami -reggelt' féleséget és kiment.

Pár perc elteltével én is kimásztam az ágyból és lementem a konyhába. Lucy már a második adag kávét csinálta mire leértem. Még be sem csuktam magam mögött az ajtót, egyből elkezdte:

-Tegyél bele cukrot, mert kihűl. Tejet is ha kell, nem tudom hogy iszod, ne haragudj, de annyira nem tud érdekelni. Csak lenne már kész az enyém. -Hát igen, ilyen amikor még nem itta meg a nap első kávéját. De úgy imádom, olyan cuki amikor durcás, vagy éppen reggeli kávé előtti komás és ideges.
Megcsináltam magamnak a kávét és megvártam amíg Lucyé is elkészül. Néztem, ahogy szomorú tekintettel figyelte a kávéfőzőt, hogy mikor ihatja már az életmentő nedűt. Úgy nézett ki, mint egy kisgyerek akitõl elvették a színeseit vagy a kedvenc játékát. Egyszer csak felpattant és kiöntötte a cukorral teletömött bögréjébe a kávét. Egyébként imádom a bögréjét ahogy ő is. Fehér, de van rajta minta. Kék ég, egy fekete bárány ami felett a következő szavak voltak: Black Sheep. (ki gondolta volna)

Fel mentünk Luc szobájába, amíg ihatóra hűlt a majd' egy tonna cukorral ízesített, tej nélküli kávéja, addig ő felöltözött, majd helyet foglalt és elkezdte a reggeli rituáléját. Kávé mellé egy szál cigi és miután megitta, még egyszer rágyújt.
Közben én is felöltöztem és átrohantam a szomszédba a cuccaimért, ami összesen 15 percet vett igénybe. Mire vissza értem Lucy már megfésülte vállig érő, félig-meddig vörösre festett haját, fogat mosott és bepakolt a táskájába.

-Pillanat, fülbevalók, gyűrűk, karkötők, talán nyaklánc és mehetünk. -mondta miközben kutatott az említett tárgyak után.

-És a "smink"? -kérdeztem nevetve miközben idézőjeleket mutattam az ujjaimmal a smink szónál.

-Óh kajak! -csapott a homlokára és nekilátott a "komoly" sminknek. -Mennyi idő van? -kérdezte idegesen miközben kapkodott.

-Tíz perc múlva hét. Ne kapkodj.

-Huh oké.

Kicsit lazábbra vette a tempót és pontban hétkor kiléptünk a kapun. Idő közben Andy is utolért minket és a szokásos reggeli témákkal telt az utunk.

A mai nap nemhogy érdekesen kezdődött, de úgy is telt.
Lucy újra beszélgetni kezdett a többiekkel, vagyis inkább a lányokkal, de ez már egy óriási haladás. Blase matekon mellé ül, de nem mintha tudnának beszélgetni, hiszen matekból nálunk senki nem egy géniusz, szóval ha nem is úgy, mint a kisangyalok (mert mindig vannak akik baromkodnak), de figyelünk. Lucy megnyugodott, mert Tess és a barátja között volt valami bonyodalom, de már minden rendbe jött. Nem igazán tudom mi történt, nem az én dolgom.

-Ki jössz? -intézte kérdését Lucy Tesshez
-Most nem. -jött a válasz, mire én felpattantam a helyemről.
-Én ki megyek.
-Oksa, akkor menjünk.
-Mi van veled? Boldognak tűnsz. Kezd egyenesbe jönni minden?
-Igen is, meg nem is. Úgy érzem magam, mint akinek jó irányba fordul az élete, de mintha valami hányt is vélnék felfedezni...Nem tudom, de kihasználom, hogy boldog vagyok amíg az lehetek. -mosolygott rám.

Mire másra érnénk vissza az osztályba, ha nem arra, hogy az osztály bizonyos tagjai tiktokoznak vagy játszanak, míg a másik fele próbálja kizárni az összemosódó zenéket és kiabálásokat? Csoda lenne, ha egyszer csend lenne.
Leültünk a helyünkre, vagyis csak én, mert Lucy oda ment a radiátorhoz, ami Blase padjánál van. Tudom, hogy nincs és nem is lesz köztük semmi, de olyan fura...pedig semmi okom féltékenynek lennem, hiszen én vagyok az, aki tudja majdnem minden titkát Lucynak, én vagyok Tess mellett a legfontosabb és legmegbízhatóbb barátja, de mégis, mint ha ez nekem nem lenne elég...mert nem az. Ahj faszom...a hülye érzések...szerelem, persze, már csak az hiányzik az életemből. Még kéne egy pofára esés és egy barát elvesztése, hátha akkor tényleg ráveszem magam valami hülyeségre, amiért az életemmel fizetek.

Nagy nehezen elhessegettem a gondolataimat és ráeszméltem, hogy ez az utolsó óránk.
Több-kevesebb sikerrel figyeltem, leírtam amit kellett, a csengetés után pedig gyorsan összeszedtem a cuccaim, megvártam amíg mindenki aki siet a buszra kisétál a terembõl, Lucy elköszön Tesstől és elindultunk haza. Lucy megkérdezte, hogy át megyek -e, de nemet mondtam, így megkérdezte Andyt, aki benne volt az ötletben. Próbáltak győzködni, de végül megértették, hogy szeretnék pihenni.

Ismét az ágyamon fekszek és próbálok nem arra gondolni, hogy mekkora egy gyáva alak vagyok. Még azt sem merem megkérdezni, hogy valaki viszont szeret -e. Mondjuk szerintem jogos a félelmem. Inkább szenvedek és némán a szobám falai közt küzdök az elérhetetlen után, ami nem is biztos, hogy elérhetetlen, minthogy elrontsam a feleboldogságom. Hisz' én így is boldog vagyok. Nem vagyunk rosszba, nincs köztünk hatalmas távolság és nem olyan elérhetetlen, mint ha egyáltalán nem beszélnénk egymással. Majd előbb-utóbb úgyis megkérdezem, csak még kell idő. Maximum ha sikerül neki azzal akit mondott, vele örülök, ha esetleg szétmennek akkor meg vígasztalom. Már párszor megtettem, ez már nem rontaná el az elszántságom.