Ki a szörnyeteg?

Tizenhatodik nap

Valami nincs rendben. Nem tudom pontosan megmondani, hogy mi, de valami nagyon nem stimmel Alexszel. Pár napja lett nagyon feltűnő, és fogalmam sincs, mihez kellene kezdenem ezzel. Azt vettem észre, hogy minden reggel, mikor megérkezek, Alex szó szerint maga alatt van. Ha ember lenne, azt mondanám, hogy levert és depressziós. És mivel egy csúcskategóriás androidról van szó, hajlok arra, hogy valóban ezt is mondjam.

Napközben felderül, kommunikatív annyira, amennyire lenni szokott, és a maga módján együttműködő. Aztán ahogy közeledik a műszakom vége ismét magába fordul. A legkönnyebb persze az lenne, ha azt gondolnám, nem bírja a bezártságot és a magányt. Mint a tudatos- és társaslények általában. Igen, ez a véleményem az androidokról, még akkor is, ha Ben szerint csak gépek.

Ben túlságosan öntelt ahhoz, hogy beismerje, hogy érző lényeket teremtett, és hogy épp istent játszik. Mert így nem kell elszámolnia a tettei következményével. Az ő találmánya volt az, hogy a robotok és androidok feladhassanak egy inaktiválási kérvényt, ha instabilnak érzik magukat. Röviden összefoglalva, ez az ő egyetlen módjuk az öngyilkosságra, mert a kérvény az esetek nagy többségében minimális elbírálással, szinte automatikusan jóváhagyásra kerül.

Ben szerint ez az emberek és tulajdonosok védelmét szolgálja, szerintem meg a felelősség lelökése magunkról. Ezért van szükség az olyanokra, mint én, hogy segítsek a robotoknak és androidoknak feldolgozni a traumáikat, ami legtöbbször valami bántalmazás a tulajdonosaik részéről. És ezért egyre rosszabb a kapcsolatunk Bennel, mert szerinte az instabil gépeket inaktiválni kell, és lecserélni őket olyanokra, amik működnek. Szerintem nem ilyen egyszerű a dolog. Különösen így érzem, amikor Alexszel vagyok.

Reggelente és esténként, amikor ránézek, és látom sugározni a rengeteg nyomorúságot róla, ismeretlen érzésekkel kezd feszíteni a mellkasom. Néha elnézve őt, nem értem, hogy nem jutott még el odáig, hogy kérvényezze az inaktiválását. A következő gondolatom pedig minden alkalommal egy fohász, hogy legyen benne letiltva ez a funkció.

– Jack – szólal meg, mikor már épp menni készülök –, nem tudnál maradni még egy kicsit?

– Nem leszel sokáig egyedül, Alex, a mérnökök mindjárt itt vannak.

Megdöbbenve látom, hogy összerándul, mintha megütöttem volna. Kissé félre néz, és alig hallhatóan suttog.

– Éppen azért. Gondoltam... maradhatnál a... – ritkán látok ilyet, hogy keresi a szavakat, és nem találja, súlyos másodpercek telnek el, az arca meg-meg rándul, mire végre ki tudja bökni, bár kétség kívül nem azt, amit eredetileg mondani akart –, a... vizsgálatokra.

– Milyen vizsgálatok? – kérdezem reflexszerűen azonnal.

– Nincs hozzáférésed ehhez a válaszhoz – jön tőle azonnal ez a felelet, ami megdöbbent és meg is rémít.

– Alex, bántanak téged?

– Nincs hozzáférésed ehhez a válaszhoz.

Elfordul tőlem, és remeg. Arrébb megy, hogy ne láthassam. Abban a pillanatban kinyílik a liftajtó, és három mérnök lép a laborba. Ahogy Alex irányába nézek, látom, hogy próbál szinte a falba olvadni. Mielőtt bármit tehetnék, vagy mondhatnék, az egyikük belódit a liftbe, és majdnem az orromra zárja az ajtót, annyival, hogy "innen átvesszük, doki".