Daniel szemszög:
Hát ezt nem hiszem el... Nem elég hogy felkapott és átvitt magához, de még paraszt is! Ősi alfa vagyok így... Ősi alfa vagyok úgy. Idióta.
Mikor elment mosdóba, picit körül néztem. Ez a ház hatalmas, és elég otthonos. Van egy hatalmas kanapé is a nappaliban. Ekkor viszont a mosdóból jövő hangok zavartak meg. Ez most komolyan akkor csinálja amikor itt vagyok?! Úr isten.
Mikor kijött, elhatároztam hogy kérdőre vonom.
- Mit csináltál te ott bent?
- Semmi olyat, amit ne élveztél volna -mondta egy kacsintás kíséretében.
Kész, elég felmondok! A fejem természetesen paradicsom vörös lett, mire a vállára csaptam egy nagyot, de ő meg sem érezte.
Oliver szemszöge
- Nem próbáljuk ki kis vattacukrom? - közeledtem felé mosolyogva.
Teljesen lafagyott. Látszott rajta, hogy nem tudja mit mondjon.
Egyszer csak kinyögte azt a mondatot, mitől minden kedvek elszállt.
- Hadj engem békén örökre. Én nem így szoktam ismerkedni. - mondta mérgesen, a sírás szélén.
El akart futni de én meg akartam vele beszélni. Eleg erősen megszorítottam a vállát, amit nagyon nem akartam, így mégjobban felhergeltem. Beszaladt a wc-be.
Ahhh...hogy lehetek ekkora bolond. Inkabb hülye...most aztan... Várj csak.. Neeeee. Megint sír.
Ezt a tulajdonságomat is azert kaptam, mert ősi alfa vagyok. Megérzem az emberek hangulat ingadozásait. És Daniel most a "síró fázisban" van. Ahj. Hogy lehetek ekkora vadbarom, köcsög, fasz...
- Dan, kérlek! Beszéljük meg. Engedj be. - mondtam nrki szomorúan.
Utálom ha valaki sír. Fóleg ha a szerelmem. Ez lehet a gyenge pontom. Mert akkor én is elgyengülök, és...és eltűnik a parancsoló, tekintéjt parancsoló énem.
Deh az én kis vattacukrom felé ezeket alao járaton nem szabna mutatnom. Mert akkor sosem lesz az enyém tényleg.
Daniel szemszöge:
Nagyon fájt ahogy megszorított. Megalázva éreztem magam. Nem akartam előtte sírni, ezért befutottam a fürdőbe és magamra zártam az ajtót.
Honnan tudja hogy sírok? Direkt nyitottam meg a csapot hogy ne hallja. Nem fogok kimenni az biztos. Háttal az ajtónak leereszkedtem a földre. 23:00 van. Ahhoz késő van hogy hazamenjek, ráadásul azt sem tudom hogy hol vagyok. Kimenni meg nem fogok.
A fürdőszobában a mosógép előtt találtam egy hatalmas pokrócot. Felálltam, és odamentem megszagolni. Zöldalma illata van. Olyan nagy volt hogy kétszer is körbe tudtam magam bugyolálni vele, majd a fürdő szobában a mosógép előtt ért utol az álmok világa. Félálomban még hallottam a zár kattanását.
Oliver szemszöge
Az én kis vattacukrom már egy jó ideje bent volt. Viszont egy idő után nem hallottam semmit. Nagyon megijedtem hogy mit csinált magával, így gyorsan megkerestem a kulcsot és bementem.
Szerencsére minden aggodalmam elszállt. A földön aludt. Egy takaróban, melyből áradt az ódorom. Teljesen bebugyolálta magát, szoval alig látszottak ki a szemei. Ez viszont nem arról árulkodik, hogy annyira nagyon utál.
Gyorsan felemeltem piciny kis testét, majd bevittem a szobába. Én is elég álmos voltam, szóval én is befeküdtem mellé. Nagyon nagy bűntudatom volt, viszont biztos hogy nem mondtam volna a szemébe a dolgokat.
- Ahj Daniel...kis vattacukrom! Nagyon sajnálom amit ma tettem veled. Sajnos az egom nem engedi hogy szemtől szembe bocsánatot kérjek tőled. Bavvalok valamit...én már régóta figyellek. Mert...mert tetszel nekem. Es lehet hogy most túl érzelgős vagyok. Deh azert az iskolában mást mutatok, mint aki vagyok igazából. Szoval bocsáss meg a maiért...
Egyszer csak Daniel kidugta a fejét a takarómból, kinyitotta a szemét.
- Bocsánat kérés elfogadva. - mondta, majd vissza is csukta kicsiny szemeit.
Őőőőőőőő....most mindent halott....azt is hogy tetszik nekem...hogy van hogy én is megtörök....ez nem jo....bár szeretem...szoval...meg kelm egymast ismernunk...teljesen....
