Oliver szemszöge
- Mindjárt vége Dan. –suttogtam a fülembe.
Daniel forró teste hozzám simult, ugyan akkor nem az ő, szabad akarata által, hanem kényszerből. Verte a mellkasomat és sírt, de muszáj lehűtenem, mert ha nem teszem, belehal. Egy idő után a rázkódás abbamaradt és Dan elaludt.
Másnap korán keltem. Elmentem sétálni egy random helyre. Vagyis igazából csak ugy sétáltam össze vissza. Rendbe kellett raknom a gondolataimat.
Daniel szemszöge
Reggel egyedül keltem. Valahogy éreztem Oliver hiányát... A puha mellkhasát.
Tegnap elég rosszul voltam. Szégyellem ahogy vele viselkedtem, nem akartam csapkodni.
Ekkor bejött egy orvos, ( Nem Oliver exe) majd megszólalt:
- Az alfája elment sétálni egyet a közeli erdőbe. A lelkemre kötötte hogy mondjam meg önnek.
Mostmár tudom hol van.
Miután kiment az orvos, felöltöztem, és asztalhoz ültem. Viszont Oliver pulcsija ott volt a székre ledobva. Nem vitt pulcsit magával... Akkor meg fog fázni. Azt nem akarom... Hisz így is annyi gondja van velem. Azt akarom hogy ezentúl boldog legyen!
Így hát jól felöltöztem, majd megkíséreltem kilopakodni a kórházból. Épp a bejárat előtt voltam amikor megjelent egy Alfa nővér. A picsába! Nem nyomtam el az ódorom!
Ekkor az Alfa mélyet szippantott, majd elkezdett keményedni odalent amin a kezével segített. Undorító perverz disznó...
Ám mikor továbbment sikeresen ki tudtam szökni az épületből.
Na de most merre? Tulajdonképpen nem is tudom merre kellene mennem, de nem lehet az erdő messze, hisz az orvos is megmondta.
Elkezdtem az egyik irányba szedni a lábaimat, és egy 10 percnyi séta után megláttam a fákból álló rengeteget. Még szerencse hogy felöltöztem, nagyon hideg volt. Ekkor belevetettem magam az erdő sűrűjébe, és kiabálni kezdtem Oli nevét, hátha itt van. Átnéztem minden zeg-zugot, tisztást, és nagyobb lyukakat mivel Oliver csak oda férne be. De sehol sem találtam.
Úgy határoztam, hogy visszaindulok a korházba. Hátha visszaért. Ám ekkor villámcsapásként hasított belém a tudat, hogy nem tudom hol vagyok az erdőn belül.
Néztem jobbra, néztem Balra, de mindenhol csak fák magasodtak fölém. Ekkor elkezdtem menetelni. Vagy fél órán keresztül gyalogoltam, de ugyanoda lyukadtam ki. Kezdtem nagyon komolyan pánikolni.
Ekkor megreccsent mögöttem egy ág. És megütötte az orromat egy Ódor. Citrom illatú volt, meg kell hagyni kellemes. Mikor megfordultam egy hatalmas farkassal találtam szemben magam. Hátrálni kezdtem szépen lassan, a farkas meg csak jött felém. Mikor beszorított, visszaváltozott emberi alakjába. Szőke volt, izmos és nálam két fejjel magasabb, Prestonnál is magasabb, de Olinál és picit alacsonyabb.
- Hogy kerülsz az ÉN területemre omegácska? –vicsorogta.
- É-én csak k-kerestem v-valakit –dadogtam, ugyanis velem szemben egy ősi alfa állt.
Egyedül vagyok egy erdőben. Omegaként. Tuti meg fog ölni.
- Nem ölök egyből picuri –hajolt közelebb– ha engem kerestél, akkor megtaláltál. –vigyorgott.
- I-igazából a pulcsi tulajdonosát kerestem... –motyogtam, majd felmutattam a ruhadarabot.
- Adjad csak kis szerencsétlen... –morogta, majd kikapta a kezemből a pulcsit, és beleszagolt, majd elfintoroditt.
- Phujj... Te annak a semmirekellőnek a barátja vagy?! –vicsorogta– Akkor nagyon rossz helyre tévedtél bárányka... –mondta vérfagyasztó hangon, mire kiengedte a karmait és megerősödött.
