-Rohadt életbe, hagyj már békén!-örjöngtem felhevülten, ezt követően becsaptam a bejárati ajtót.
Francnak kell mindig beleszólni az életembe, neki is van, törődjön a saját dolgával!
Anyám és én, folyton folyvást marakodunk, egyszóval nehéz egy fedél alatt élni vele.
Nem is az igazi anyám, csak örökbefogadott, viszont néha azt érzem nagyon megbánhatta eme döntését.
Yoongi hyung aki mindig megvédett a rossz dolgoktól, anyám helyett amyám volt, kisebb koromban ő jött el az anyák napjára, emlékszem annyira büszke volt rám.
Ugyan nem igazán szokott vigyorogni, vagy esetleg nevetni, de akkor megtette.
Van egy titka is ami rajta kívül csak nekem mondott el, és az egyik munkatársának, mármint azt hiszem.
Ő egy bérgyilkos.
Külső szemmel talán egy nagyon beképzelt embernek tűnik, belül viszonylag rendes... embertől függően.
Feldúlva kopogok be az ajtaján, pár kopogás után ki is nyitja azt, nem kérdezi meg miért jöttem, szerintem pontosan tudja azt.
Szó nélkül beenged, és én automatikusan veszem le a cipőmet mert a tisztaság mániája miatt vérszemet kap ha látnál, hogy cipővel megyek be a lakásába.
Otthon szokásom de itt nem merném, hiszen félő valamelyik végtagom odavész.
-Van spagetti a hűtőben olyan esetben ha éhes vagy, ahhoz a levágott kézfejhez ne nyúlj, megfélelmítésre használom majd. a
Amennyiben baj van,gyere a dolgozószobába, érted kölyök?- hangja semmilyen érzelmet nem tanúsított, ahogy az általában szokott lenni.
-Ja, vágom. Ne kezeskedj annyit felettem. Ha érted a szóviccet.-kacsintottam.
-Haha!-forgatta meg kontaktlencsével fedett szemét.
Annyit tévéztem, hogy már valósághűen nem éreztem a végtagjaimat. Ekkor csengettek, majdnem fel is buktam a táskámban, ekkor megértettem annak okát, miért szereti Yoongi a rendet.
Ahogy Yoongi mindig is tanította, mielőtt kinyitnám az ajtót először meg kell nézem a kis lyukba.
Kattant a zár. Belépett ő.
-Miben segíthetek?-közvetlen az ajtó mellett volt egy kis tartó amiben a zsebkést tartottuk, miszerint ha valaki bántani akarna, meg tudjam védeni magam.
Kezem közé fogtam majd elrejtettem a hátam mögé, hogy ha szükség van rá használni tudjam.
-Először is tedd le ami a kezedben van.- utalt a késre, aztán folytatta.-Végén kárt teszel magadban.
-Te ki vagy?- erre a kérdésre nem számítottam, mi az hogy ki vagyok?
Egyáltalán, ő kicsoda?
-Hunor. -ezt a nevet még valami tévéműsorban hallottam, most csak a biztonság kedvéért mondtam neki.
-Azt hittem már ide se tolod a képedet.- jelent meg Yoongi, és picit arrébb tolt az ajtóból-hogy le tudjon pacsizni a férfival.
Szinte hatalmas kérdőjelek rajzolódtak a fejem felett.
-Elmesélnéd nekem hogy mégis ki a franc ez, tudtommal nem mondtál róla semmit.-kissé dühös voltam, mindig mindent elmondunk egymásnak.
-Jeon Jungkook, a társam.-közölte velem az információt.
-Remek...és ezt harapófogóval kell belőled kihúzni.-morogtam és inkább hátat fordítottam nekik.
-Kárpótlásul meg tisztíthatod a fegyvereimet, meg lőhetsz is párat.-sóhajtott fel drámai szünetet tartva.
Ekkor a fekete hajú férfi megállította Yoongit és úgy meredt rám mint aki menten agyérgörcsöt kap.
-Te elmondtad neki, hogy mi vagy? Észnél vagy?-láttam a szorítása erősödött a barátom karján, bivaly erős lehetett.
-Pelenkás kora óta tudja!- masszírozta meg az orrnyergét Yoongi.
Látszólag a férfi is átgondolta a hallottakat, majd végül megszólalt.
-Testvérek vagytok?-pillantott rám.
Mire egyszerre vágtuk rá hogy ' nem.'
Méghogy testvérek, nem is hasonlítunk egymásra.
Megcsörrent a telefonom:
Sᴜsᴀɴɴᴇ
Elkapott a düh, és ennek áldozata a telefonom volt, apró darabokra esett szét a képernyője, használhatatlanná vált. Pont mint az én idegrendszerem.
-Majd kapsz másikat, persze csak akkor ha legalább egy fél évig nem töröd össze.-mondta Yoongi egy biccentés kisérletében.
-Jól van, most ha megbocsátasz én bemegyek az egyik vendégszobába nem érzem jól magam.-szusszantottam.
-Nagyon tüzes a kicsike.-nem fordultam hátra, de még jelét se adtam annak hogy hallottam az imént hallottakat.-És micsoda virgácsok.-kuncogott.
