Jungkook elmosolyodott a csók közben, én pedig ez az alkalmat választottam arra, hogy elváljak tőle.
Nem ő az ideális személy nekem, erre mindig is emlékeztetnem kellett magamat, most mégis az ellenkezőjét teszem.
-Ha ezt Yoongi megtudja, megöl téged.-buksimat a mellkasának hajtottam, mintha elfáradtam volna.
-Gondolod, megölné a társát csak azért mert összebújtam veled?-szeme megvillant, ravaszul bezárta maga mögött az ajtót, nekem pedig csak később esett le mindez.
-Mi a terved Jungkook? Nem gondolod hogy sötétben is kiválóan megtalálom a gyenge pontodat?-utaltam a tökön rúgás egyik legkiválóbb módszerére ha valaki megtámad.
-Nem rúghatsz ott meg, most nem.-ingatta meg a fejét.
-Miért nem?
-Szükségem lenne rá jelen pillanatban. Mivel foglak megszeretgetni akkor?-fél kezével Yoongi ágya felé toloncolt, akár egy rabot. Majd egér útnak esélyt sem adva fölém mászott.
Nost ideje bevetnem Yoongi által megtanult túlélési fogásokat.
Ám mielőtt még használatba vehettem volna tudásomat, Jungkook minthogyha megérezte volna, lefogta a lábaimat, karjaimat.
Na ez pech.
-Eressz el!-ficánkoltam.
-Maradj nyugton akkor.-morogta, ekkor kezdett el közeledni az ajkaival, ám ekkor megszólaltam és amit mondtam, megállította minden mozdulatával.
-Megerőszakolsz? Ennyire tartasz engem?!-motyogtam oldalra fordított fejjel.
Jungkook leszállt rólam, az oldalam felöli ágyrészre ült.
Látni véltem a tetoválásai hosszú sorát, hegeket és friss sebeket. Meg azt a sebhelyet amivel majdnem megölték egyszer.
Ő nem tud róla, de én voltam az aki korházba vitte, mert jókor voltam jó helyen.
Majdnem meghalt...
-Sajnálom Jiminah, egy idióta vagyok.-markolt a hajába.
-Tényleg az vagy. Mitől borultál el így?-simítottam a hátára, a hegek egy egész történelmet mutattak meg.
-Ma reggel abban a fehér ingben voltál előttem, és észre sem vetted a két éhes tekintetet. Mégis hogyan jutott eszedbe feltárni a lábaidat, ha tudtad milyenek vagyunk?
-Kikre gondolsz Jungkook?-nyíltak hatalmasra a szemeim, nem igazán voltam a helyzet magaslatán.
-Én, és Yoongi. Ne mondd hogy semmit nem vettél észre.-fordult felém majd egyúttal közelebb. Reménykedem benne, újra megcsókol majd. Akarom.
-Nem igazán. Yoongi egy nagyon jó barátom, sokszor voltam már előtte hiányos öltözetben és még csak rám sem nézett. Na nem mintha azért lófráltam volna így előtte, hogy...
Elhallgatatott. Az ágyra dőlt, velem együtt.
Szét szaggatta a ruháimat, akkora hévvel akarta a földön látni azokat.
Én pedig hagytam, tudván miszerint holnap semmissé teszi majd a történteket.
Tudom...ismerem.
Az este próbáltam csendben nyöszörögni, csendben sóhajtozni és csendben sikítani. De mindenki tudja, ez majdnem olyan lehetetlen mint azt elkerülni ami most történik meg éppen.
-Aludj szépség, alig bírod kinyitni a szemeidet.-mosolyodott el és abba hagyta a kínzásomat, azaz nem izgatta tovább a testemet s nem csókolt.
Ernyedten hagytam neki, miszerint kihúzódjon belőlem és kimenjen a fürödni.
