-A késeim nem holmi kenőkések, te moslékagyú!-karomat megragadva kényszerített lábra, az említett testrészemet vasmarokkal fogta.
Kényszerített miszerint nézzek rá, hogy bámuljam mérges arcát, amiről leolvastam szinte kétségkívül eljátszott a gondolattal, megöljön engem és ellássa a hullámat, egy közeli erdőben, parkban vagy akárhol. Megvan hozzá a kellő tudása.
-Honnan a francba kellett volna tudnom!-üvöltöttem tökéletes arcába, amelyen pár hegnek is helye volt. Soha nem néztem még meg ilyen közelről.
-Onnan, hogy nem kell hozzányúlni, legközelebb a kezedet vágom le.-mondta teljesen nyugodt ábrázattal. De tudtam belül fortyog a dühtől.
-Csak tessék. Tudod mi az érdekes?
Csak fenyegetőzött, de soha semmit nem teszel meg.-lengettem meg előtte a végtagomat, bizonyítva hogy még mindig a helyén van.
Amint megláttam a szemét megbántam hogy megszülettem. Átvillant valami rajta sötét, rideg, hátborzongató érzés volt, a mint az árnyék átfutott az arcán.
-Majd meglátjuk. Ha ezt akarod, hát legyen!-falhoz vágott, ez az egész fesőtestemre kihatott, az a fullasztó fájdalom, amikor a levegő kiszorul a tüdőből, a fogaim összekoccantak, hideg csempe a hátamhoz érve libabőröket varázsolt mindenhova.
-Vágjuk fel a torkodat, mit szólsz hozzá?-szórakozottan fojtogatott, a falhoz préselve mintha nem lenne súlyom se. Könnyedén ott tartott, nem eresztett akárhogy is tiltakoztam.
-Nem hallom!-sziszegte, ködös tekintettel. Egyszer láttam csak gyilkolni, A legrémisztőbb az, hogy pont így nézett az áldozatra. Akkor találkoztunk legelőször. Akkortájt csodáltam őt, most hogy velem teszi ezt, nem is tudom...
Megráztam a fejem. Zúgott a fülem, fogyott a levegőm, ő pedig egyre közelebb hajolt hozzám, és onnan figyelte minden rezdülésem. Nem mintha meg tudtam volna mozdulni.
-Na hát, a kis lurkónak elvitte a cica a nyelvét.-dünnyögte, lesajnálóan.
-Nem ka..kapok...leve..levegőt.-könyörögtem neki mint hiába. Ha ezt túlélem, én esküszöm megfojtom vagy megmérgezem.
-Ez benne a buli, elvégre te kérted, hogy csináljak valamit, nem de?-felcsillant a szeme amint meglátta szilvára kékülő fejemet, és azt hogy a halál és az élet között lebegek. Ő ebbe lelte örömét, a gyilkosság mámorában úszott.
Lenne akkora erőm fizikálisan, pofán basznám Jungkook-ot, viszont ebben a szent minutumban lehetetlennek bizonyult.
Vajon engem el fog ásni, vagy bedobni egy folyóba ezelőtt pedig felvágja a gyomromat hogy ne jöjjek fel a víz felszínére, vagy esetleg feldarabol és úgy éget el?
-Jungkook....kér..kérlek eng..engedjh...
