Az első sorok

114 23 0
                                    

Ha már nagyjából tisztában vagyunk azzal, hogy miről fog szólni a történetünk, illetve azt is kiválasztottuk, milyen szerkezetben, kinek az előadásában, milyen igeidőben meséljük el a sztorit, nem maradt más hátra, mint elkezdeni az írást.


1) A horog

Ugye azt már tudjuk, hogy a megfelelő címadás és a figyelemfelkeltő fülszöveg elengedhetetlen ahhoz, hogy a mű szélesebb körű ismertségre tehessen szert – ez azonban még nem minden, hiszen az olvasót nem elég megszerezni, de meg is kell tartani. Ehhez egy úgynevezett horogra van szükségünk, mely már rögtön a történet elején, az első sorok olvasása közben magával rántja az olvasót az általunk megformált világba.

Lehet, hogy egy elgondolkodtató, mély üzenettel rendelkező, bestseller-gyanús történetet írtál – de ha az első sorok, első oldalak nem keltik fel az olvasó figyelmét, ha hiányzik ez a bizonyos horog, akkor a könyved nagy eséllyel a könyvespolcra vagy a virtuális olvasólistára fog kerülni, hogy aztán éveken át ott porosodjon.

Ezek a bizonyos első sorok, első bekezdések (de maga az első fejezet is) fontos célokat szolgálnak az olvasó és az író, illetve az olvasó és a könyv közötti kapcsolat kialakításában. Az olvasó itt találkozik először a stílusoddal, a szóhasználatoddal, a fogalmazási, mondatszerkesztési képességeiddel – hogy ezek összessége milyen benyomást gyakorol újdonsült olvasóidra, az lényegében az első sorokba fektetett energia és kreativitás mennyiségétől függ. Éppen ezért érdemes a szavakkal, mondatokkal finoman bánni, a megfogalmazásra a szokásosnál valamivel több figyelmet fordítani.


2) A prológus nem a cselekmény része

Mielőtt továbbmennénk, tisztázzunk valamit. A wattpades és instás sztorikban gyakran megjelenik három hibatípus:

❌ már a prológusban vagy az előszóban kezdetét veszi a cselekmény, tehát a tényleges történések sorozata;

❌ ennek a fordítottja, amikor a prológust vagy fülszövegszerű leírást hívják első fejezetnek (a cselekmény kezdetét pedig másodiknak);

❌ illetve az, amikor az első fejezet a szereplők listázásával, bemutatásával indul.

Az előző témakörökben ugyan már tisztáztuk, de vegyük át még egyszer: a prológus és a fülszöveg egy, a történettől különálló egység, kiegészítő információkkal, szerzői megjegyzésekkel. Maga a történet, a cselekmény részletes ismertetése csak ezután kezdődik – az első fejezetben azonban már nem alkalmazhatunk összegző, fülszövegszerű leírásokat, sem írói megjegyzéseket.

Ugyanez a helyzet a szereplőbemutatásokkal is: az első fejezetnek nem az a célja, hogy pontos képet adjon a történet szereplőiről, azok külső-belső tulajdonságairól, céljairól. Ha nagyon szeretnél egy ilyen összegzést róluk, azt mindenképp külön egységbe tedd (külön fejezetbe, külön posztba, kiegészítő oldalra).

Ajánlott cikkek és további információk:
➡ A prológus és a fülszöveg
➡ Szereplőbemutatások


3) Hogyan ragadjam meg az olvasó figyelmét?

Térjünk is rá a tárgyra: hogyan érdemes belekezdeni az első sorok írásába, mi az, aminek szerepelnie kell egy történet elején, és mi az, amit inkább messziről kerüljünk el?

Ahogy azt már az első pontban is olvashattátok, szükségünk lesz egy figyelemfelkeltő horogra – ez kíváncsiságot ébreszt az olvasóban, és arra ösztönzi, hogy folytassa a könyvet. Olyan ez, mint amikor a tévécsatornák között keresgélsz – aztán az egyik filmre kapcsolva az éppen aktuálisan adott jelenet felkelti a figyelmedet. A távirányító az ágyra vagy az asztalra kerül, a szemeid pedig a tévé képernyőjére szegeződnek – és hirtelen azon kapod magad, hogy már percek óta bámulod a filmet.

A Wattpadkorrektor válaszolWhere stories live. Discover now