Szóhasználat

164 21 3
                                    

Ismerős a jelenség, amikor a tizennyolc alatti főszereplőktől hemzsegő történetbe érkező negyven éves rendőr úgy köszön a többi szereplőnek, hogy na csá? Hát amikor a meglett férfi karakterek azt mondják a hölgyeknek, adom a törcsid?

Sok Instagram-, illetve Wattpad-író szókincse, szóhasználata eltér a köznyelvtől (értsd: az igazi könyvekben alkalmazott szókincstől, szóhasználattól). Ennek eredményeképpen – a hiba mértékétől függően – gyerekesnek, karakteridegennek tűnhetnek egyes sztorik vagy azok bizonyos részletei.


1) Egyeztesd a karaktered szóhasználatát a nemével!

Egyik kedves (vagy nem kedves) olvasóm történetében fedeztem fel a következő nemmel kapcsolatos szóhasználati hibát: egy beszélgetés folyamán előbb egy lány használja a „törcsi" szót, majd egy fiú. Találkoztam már olyan történettel is, ahol egy komoly fiú karakter szerint egy szóban forgó lány „nagyon cuki", és reméli, hogy örülni fog majd az „ajcsinak", amit neki vett.

Szerintem egy fiú nem, vagy csak nagyon ritkán mond olyan szót, hogy „törcsi", „cuki", „ari", „aji" és társai. A „nagyon ritkán" esetet értsétek úgy, hogy az a ritka eset, amikor valamelyiket mégis kimondja, nem az olvasók előtt történik.

• Nos hölgyeim, férfi karaktereitek megszólalása esetén óvatosan bánjatok a szavakkal! Próbáljátok meg elképzelni az általatok leírtakat úgy, hogy azok egy idősebb, komolyabb fiú, férfi szájából hangzanak el! Még mindig reálisnak érzitek a szóhasználatot? Ez természetesen úriember olvasóim számára is érvényes, ebben az esetben viszont tessék megfordítani a nemeket.

• A megfogalmazás megfelelő megválasztására (anyám, micsoda alliteráció) akkor is ügyelnetek kell, ha a másik nem szemszögéből írtok, akár a teljes történetről legyen szó, akár csak néhány részről. Láttam már jó pár olyan próbálkozást, amikor hölgy író úriember szemszögéből próbált meg írni, és azt kell, hogy mondjam, mindegyik hemzsegett a szóhasználati hibáktól (nem egyszer volt a főszereplő fiú viselkedése, megszólalása nőies, már-már buzis).

• Szintén mindkét nem figyelmébe: kerüljétek a sztereotipikus, előítéletes szóhasználatot! Hölgyeim, a fiúk nem mind izomagyú sportbuzik és ecsethajú pávák, szókincsük nem korlátozódik a „császtok", „szasztok", „namivan" kifejezésekre. Ha a történetetekben a fiúk rendszerint úgy beszélnek, mint akik egész életüket a konditeremben töltik, akkor rossz hírem van: még nem láttatok fiúkat. Uraim, hasonlóképp, a csajok sem mind plázapicsák és ribancok, szókincsük nem kizárólag a „halii", „acca" és „szupikah" karaktersorozatokból áll – ha a sztoriban szereplő lányok mégis úgy viselkednek, mint akik konkrétan a plázában laknak, akkor most halkan megsúgnám, hogy nagy a baj.


2) Egyeztesd a karaktered szóhasználatát az életkorával!

Egy sajnos – vagy inkább szerencsére – mára már befejezett instagramos történetben egy 18 éves fiú rögtön a bemutatkozó posztjában úgy köszön, hogy „Csá, embik". Higgyétek el, egy 18 éves fiú nem használja azt a szót, hogy „embi" (vagy ha ismertek olyat, aki használja, akkor küldjétek el neki üdvözletemet). Egy nemrégiben elkészített kritikám alanya hasonló, bár kevésbé kellemetlen hibát követett el. Történetében egy középkorú, módos házaspár kimért viselkedésű női tagja mondja el véleményét saját kislányáról: „Talán azt hiszi, hogy a kis angyalkám egy droid és csak úgy meg lehet várakoztatni?" (nem, hogy használnák, de szerintem abból a korosztályból sokan azt sem tudják, mit jelent a „droid" szó).

A Wattpadkorrektor válaszolDonde viven las historias. Descúbrelo ahora