A Wattpadkorrektor válaszol

Mondatszerkesztés (2/2)

3) Nyers mondatok

„Igen. Megcsókolt. Visszacsókoltam. Szeretem őt. Nagyon. Ő is engem."

Képzeljétek el kedvenc színésznőtök, szinkronszínésznőtök hangjával a fent sorolt gondolatokat egy szenvedélyes zuhanyzós jelenet közben, az egyes kifejezések közé pedig iktassatok két-három másodperces hatásszüneteket! Megvolt? Tetszett, igaz? Egy film pár másodperces jeleneteként sem mutatna rosszul, igaz? Na és egy nyomtatott könyvben milyen hatást keltene?

Sokan beleképzeljük magunkat a történetbe, miközben írunk, sőt, egy-egy érzelmes jelenet közben néhányunk annyira átszellemül, hogy a valósággal mindössze a billentyűzete köti össze. A képzeletünkben lejátszódott film szövegkönyvének nyers kiírása azonban általában nem vezet eredményre, és a fenti példához hasonló szóhalmazt kaphatunk, melyben annyi érzelem van, mint egy kupac szénában.

Ne felejtsünk a mondanivalónk alá egy érzelmes hátteret pakolni, amivel pontosan azt az érzést adhatjuk át, mint amit a saját, képzeletbeli filmünk lejátszása közben éreztünk. Nem pazarolnám a szót, a 2-es pont tökéletes segítséget ad ahhoz, hogy hogyan kapcsoljuk össze tőmondatainkat – mondjuk, így:

„Igen, végre eljött a pillanat, Lajos megcsókolt. Természetesen egy másodpercig sem haboztam, azonnal visszacsókoltam, hogy aztán nyelveink egy páratlan csókcsatában egyesülhessenek. Szeretem őt, nem is tudom elmondani, hogy mennyire, az pedig kétségtelen, hogy ő is így érez velem kapcsolatban."

4) A bekezdések

Vannak olyan szövegrészek, melyek hosszú sorokon át nem tartalmaznak párbeszédeket. Ilyen sokaknál a reggeli rutin leírása, ilyen a főszereplő gondolatainak összegzése, és ilyen általában a prológus is.

Vegyünk egy példát: a főszereplőnk az utcán sétálgat, miközben valakire vár. Közben hall valami zajt, kíváncsi lesz, és odafordul. Megállapítja, hogy egy veréb totyog a féléves avaron. Visszafordul, de közben meglát egy embert az ellenkező nemből, és elgondolkozik azon, hogy mennyire tetszik neki. Végül az a valaki is megérkezik, akit ő vár. A legtöbb írónál az ilyen jellegű elbeszéléseket egyetlen egy bekezdés tárgyalja:

❌ „Gizella két perc múlva érkezik, állapítom meg, amikor az órámra nézek. Most az egyszer igazán nem bántam volna, ha szokásához híven tíz perccel hamarabb felbukkan. Zajt hallok. Kíváncsian fordulok a forrása, a mögöttem lévő avaros rész felé. Ez csak egy aranyos veréb. Az utca túloldalán, nagyjából velem szemben egy lány áll, füléhez telefont emel. Olyan, mintha már láttam volna egyszer... az álmaimban. Közben Gizella is feltűnik az út szélén. Nocsak, a STOP–táblának támaszkodva lő éppen egy csücsörítős szelfit."

Mondatok mondatok hátán, ugye? Visszaolvasva a fenti sorokat, csak úgy kapkodtam a fejem, hiszen egyik pillanatban még az avarból érkező zajról volt szó, a következőben már a telefonáló csajról, végül a szelfiző Gizelláról. Ez összezavarja az olvasót mind térben, mind időben. Megoldás szerencsére van, csak sokan nem ismerik: a bekezdések. Mutatok még egy rossz példát az ömlesztett mondatos hibajelenségre, ezúttal egy viszonylag sűrűn előforduló jelenetsor képében:

❌ „Reggel a rózsaszín varjú alakú ébresztőórám keltett. Amilyen hangulatban voltam az éjszaka lezajlott események után, legszívesebben kihajítottam volna az ablakon azt a szart – elvégre egy varjú, még az is lehet, hogy tud repülni. Miután összeszedtem a megmaradt életkedvem és a kedvenc fekete ruhadarabjaimat, magamra zártam a fürdőszobaajtót, és egy jó alapos zuhanyzást követően nekiálltam a sminkemnek. Fekete csillámos szemhéjfesték, fekete rúzs, mást el sem tudnék képzelni magamon. Percekkel később már a konyhában ültem, ahol apám fárasztó szóvicceit kellett hallgatnom... tíz percen keresztül! Értitek? Tíz kibaszott percen keresztül! Ahogy az utolsó falat is lement, rögtön a kabátomért indultam. Sajnos a téli időjárás elég erős indok volt ahhoz, hogy magamon tartsam a vastag bundát, de nem is igazán érdekelt, mert így legalább nem látszik annyira a nagy hájam. A következő sokk az iskolában ért: röpdolgozatot írunk fizikából."