Valami más

1. Az Előzmények

Hétfõ reggel 6:20. 3 óra csörgésére ébredtem, mint mindig.. Az egyik a telefonomé, a másik az asztalomon elhelyezkedő fehér digitális óráé, a harmadik pedig egy ugyan ilyen fekete óra a nappaliból. Szokás szerint káromkodva keltem ki a pihe-puha meleg ágyikómból, de ha nem lenne a ház különböző részein több óra is ami igyekszik kirángatni az álomvilágomból, már annyit hiányoztam volna az egyetemről, hogy már rég ki lennék rúgva onnan...

Miután az összes csörgést leállítottam, még visszafeküdtem egy picit az ágyba, mivel a ház ki volt hűlve, és eléggé fáztam az átmelegedett ágyamon kívül. Amint kényelmesen elhelyezkedtem, két kakasom az ablakom alá ballagott, és rákezdett a kukorékolásra. Felháborodva kikászálódtam az ágyból, és elmentem reggelizni. Kis bosszúállásként tojást sütöttem, ezzel is megtorolva a reggeli privát Kukor-Koncertet. Miután befejeztem az evést, elpakoltam mindent, gyorsan átfutottam a tankönyveimet és a füzeteket, hogy van-e olyan házi feladat amit elfelejtettem megcsinálni, bepakoltam a táskámba, gyorsan elkészülődtem, és indultam a suliba.
Szerencsére csak pár utcára van ez a "fantasztikus" létesítmény, így nem kellett sokat gyalogolni.
Mondhatni épp a kertváros és a belváros találkozásan.
Amikor odaértem, levettem a kabátomat, azt betettem a táskámba, és megindultam az előadóterembe. Pár fiú tekintetét akaratlanul is elkaptam. Sajnos csak akkor vettem észre, hogy egy elég nagy kilátást ajándékozó pólót sikerült felvennem... Az idáig táskámban nyugvó kabátomat rögtön felvettem, és összegomboltam... nem szeretem ha megbámulják a testem.

Az órák elteltével nem tudtam nem észre venni, hogy a mellettem ülő fiú ezek az események után elpirulva "stírölt". Az ő tekintete nem nagyon zavart, mivel bejött a srác.
Órák után csak én maradtam bent a teremben, mivel szokásom volt sok matricát magammal hordani, illetve egyéb taneszközöket, hogy tökéletes jegyzeteket készítsek, ennek hátránya viszont az volt, hogy én szoktam általában utolsóként kikászálódni a teremből. Épp a tolltartómban matattam, amikor mögém lopózott az a fiú, és rámarkolt a melleimre. A meglepettségtõl és a félelemtõl megdermedtem, és a fiú ezt kihasználata. Elkezdett a ruhám alatt is tapogatózni. Mikor már lentebbre kalandozott a keze, csak két szót tudtam kinyögni.

-Kérlek... ne...
A fiú ezt meg sem hallotta és továbbra is úton volt a keze.

Összeszedtem magam. Ellöktem magamtól a kezét, megfordultam és felpofoztam Gyorsan belesöpörtem a cuccaimat a táskámba, és már rohantam is a folyosóra, ahol hála Istennek voltak emberek. Mivel tudtam, hogyha utólér és kilépünk az egyetem területéről, akkor már nem leszek biztonságban, ezért lóhalálában kisiettem az ajtón. Most fogtam csak fel, hogy mennyire nagy szerencse, hogy az otthonom csak egy utcányira van.

Két perc múlva már bezártam magam mögött a bejárati ajtót, berohantam a szobámba, aminek az ajtaját szintén kulcsra zártam. Mivel akkor még a szüleim dolgoztak, egyedül voltam. A sokktól és a félelemtõl összerogyva zokogtam. Utólag visszagondolva, lehet, hogy túlreagáltam akkor az eseményeket. Korombeli lányok, sőt fiatalabbak, sokkal rosszabbat is átélnek. De mostmár nincs mit tenni.

Fél óra eltelével kicsit lenyugodtam. Bebújtam a már kihűlt ágyba, az ölembe vettem a laptopomat, és megnyitottam a Wattpadot, hogy folytathassam a Hazbin Hotel témájú Könyv olvasását.

8 órán keresztül csak olvastam. Annyira belemerültem az olvasásba, hogy észre sem vettem, hogy közben a szüleim már rég hazaértek, anyu már megfőzte a vacsorát, apu már elkészített mindent a holnapi munkanapra, és most ketten ülnek a nappaliban, és nézik a sorozatukat. Már megszokták, hogy ennyire elmélyülök a könyvek világában, és a néha-néha hallható hangos nevetésekből azt is tudták, hogy még élek, de azért akartak volna még látni egyszer a mai nap folyamán. Akkor még nem is tudtam, hogy milyen szándékokkal. Mivel a kopogásokra nem reagáltam, másképp próbáltak megközelíteni. A telefonom csörgésére feleszméletem Alastor és Szolina furcsa szerelmi szálukból, és felvettem a telefont.

-Haló! Itt Nóra!

-Üdv Nóra! Szeretettel meghívom önt a nappaliba, kellemes családi estére egy kis kihűlt vacsorával tálalva!

-Szia anyu! Hány óra van?

-Lassan fél tíz... Ma egész nap nem láttunk, és díjaznánk, ha a sorozat mai részének végéig velünk tartanál.

-Szerintem rossz hatással van rám az olvasás. Rögtön ott vagyok.

A laptopot letettem az ágy mellett lévő székre, és már mentem is ki a szobából. Azzal a lendülettel, hogy becsuktam az ajtót, kaptam egy akkora pofont anyámtól, hogy majdnem elestem. Értetlenül néztem rá.

-Ezt most miért kaptam?- mondtam könnyekkel a szememben.

-MIK EZEK A JEGYEK KISASSZONY?- megragadta a copfban összekötött hajamat, és elrángatott a fürdőszobáig.

-Tu...tudod, hogy én igyekeztem...- szipogtam.

Közben azon gondolkodtam, hogy miért nem felelek meg neki, és, hogy miért nem értékeli az igyekezeteimet... mindig megpróbálom a tőlem telhető legjobbat...

Ha apám nem lép közbe, már vagy halott lettem volna, vagy az utcákon tébolyogtam volna. Amint apám lefogta anyám kezeit, berontottam a szobámba, bezártam az ajtót, és kifújtam az orrom. Az ajtó túloldaláról hangos veszekedést hallottam, de nem tudtam odafigyelni a szövegre. A saját gondolataim jobban lefoglaltak. Mi értelme élni, ha az emberek kihasználnak, a saját tulajdon anyám nem szeret annyira, hogy értékelni tudja, hogy milyen sok munkát bekefektetek igazából tanulmányaimba, apám, aki szintén többször is kezet emelt rám olyan hülyeségek miatt, minthogy megijesztettem a tüsszentésemmel, meg nem foglalkozik velem igazán... lefogadom, hogy ez a kis "mentőakció" is azért volt, hogy ne kerüljenek bajba, ha történne velem valami komoly baj. Nem hiszek a szeretetben.

Végig néztem magamon a tükörben. A ruhám megtépázva, a hajam kócosan, a szemem sírástól és ütéstől bedagadva... minden egyes porcikám fájt... Ekkor a szemem az asztalon lévő üvegpohárra terelődött. Odarobogtam, felkaptam és a földhöz vágtam. Nagy éles darabokra tört. Pont ahogy terveztem. A szüleim a törést meg sem hallották, annyira ordítottak egymásra, ezért nyugodtan véghez tudtam vinni a tervet. Felkaptam a látszólag legélesebb darabot a földrõl, a csuklómhoz emeltem azt, és felvágtam az ereimet. Leültem a földre, és megvártam amíg elfolyik belőlem az élet.

-Legalább megtudom, hogy mennyi valóságalapja van a szeretett univerzumomnak...-nevetséges, hogy ez volt az utolsó gondolatom.

Lehunytam a szemem, és mikor újra kinyitottam, már nem a földön voltam.