Valami más

2. Az Új Világ

Nem csalódtam magamban. A pokolban vagyok. Az öngyilkosság elvégre is bűn, nem igaz? Felnéztem az égre. Egy nagy pentagramot láttam. Ahogy körbe néztem, Felfogtam, hogy hol vagyok.

- Pentagram-város... Vivzie megjárta a poklot.

Feltápászkodtam, leporoltam magam, felvettem a mosolyom, Alastor tanításai szerint még életemben is igyekeztem mindig mosolyogni. Lehet, hogy fanatikus vagyok, de az is lehet, hogy csak autista.

Megindultam egy kirakathoz, aminek az üvegében esetleg megnézhetem magam. A műmosoly átváltott valódiba, és még szélesebb lett. Gyönyörû lettem! Úgy sejtem, hogy sas démon lehetek... Vagy valami hasonló. Őszintén, nem tudom, hogy hogyan működik ez.
Mivel a tollas lények megszállottja voltam egész életemben, feltételezem, hogy sas lettem. Hosszú egyenes barna hajam, kreol-barna bőröm, és két gyönyörű fehér szárnyam volt. A testem csak a lapockáimon helyezkedõ szárnyakon kívül olyan volt mint az embereké. Az anyámtól szerzett hegek nyoma eltûnt, csak a bal karomon lévõ vágás maradt emlékül. Az öltözékem egy egyszerű farmernadrágból, és egy pentagram mintás pólóból állt egy sportcipővel kiegészítve.

Mikor befejeztem új kinézetemnek feldolgozását, elindultam a hangos utcán, fel sem figyelve a démonok sokaságára, akiket eddig szinte észre sem vettem...

Még mikor éltem, imádtam énekelni, és elég jó hangom is volt, ezért bátorkodtam a túlvilág utcáit róva is dalolászni.
Nos igen, valószínűleg autista vagyok.

🎵Hey, hobo man

Hey, Dapper Dan

You've both got your style

But Brother,

You're never fully dressed

Without a smile!🎵

A démonok ordítva rohantak el. Nem értettem, hogy miért...

- Ennyire rosszul énekelnék? - mondtam halkan.

- Gyönyörű a hangod kedvesem!- recsegte egy démon mögöttem.

- Nagyjából 10 perce vagyok halott, és az első démon akivel beszélek, az pont a Rádió Démon! Micsoda megtiszteltetés!- ekkor megfordultam, miután ezt elmondtam, de a mosolyt még mindig magamon hagytam.

- 10 perc alatt annyi tudást szerezett, hogy csupán 3 szó alapján felismert, kedves? - Kérdezte a szokásos széles mosolyával.

- Már több mint fél éve tanulmányozom a pályafutását kedves Alastor.- lehajtottam a fejemet, hogy jelezzem a tiszteletemet- Többet tudok önről mint bárki más a pokolban.- A mosolyomat még szélesebbre húztam, hogy méltó ellenfélnek tűnjek.-De ártani nem akarok önnek, ezért tartom a számat minden magával kapcsolatosról, hogy az a titokzatos mosoly titokzatos maradjon. Milyen bunkó vagyok! Még be sem mutatkoztam. Nóra vagyok! -nyújtottam a kezem.

- Örülök kedves Nóra a találkozásnak!- kezemet megfogta, és egy csókot lehelt rá. Kissé zavartan, kikerekedett szemekkel, de még mindig széles mosollyal beszélt.

- Megkérdezhetem, hogy milyen évet írunk itt a pokolban?

- 2020-at írunk kedves!

- Tehát...- elnémultam, és odafordultam egy kirakathoz, ahol egyre több démon gyűlt össze. Épp Charlie kezdett el énekelni. Felcsillant a szemem! - irány a Happy Hotel!

Alastor értetlenül nézett rám, ezért fejemmel a kirakat felé intettem. Odamentünk és megnéztük az adást. Alig bírtam ki, hogy ne kezdjek el énekelni, és ne csináljak komplett idiótát magamból.

- Te ezt is tudtad előre?- Kérdezte a rádiós.

-Persze, hogy tudtam! Nem egy átlagos démon vagyok. Én vagyok A démon. Tehát... Indulhatunk a Hotelbe?

- Kíváncsivá tett kedves!

Tudtam, hogy az első ismerősöm a pokolból képes a teleportálásta, de ő mégis velem maradt. Kedves gesztus volt tőle. Legalábbis gondolom. Ez eléggé relatív. Mindegy is!
Felhoztam egy olyan témát, amivel talán a bizalmába férkőzhetek.

- A mai divatot gyűlölöm! Ezek a kényelmetlen nadrágok, és szűk pólók borzasztóak! Az 1930-as években voltak igazán nőies, szép, elegáns és kényelmes ruhák...- Hiába beszéltem felháborodottan, a mosolyomat még mindig hordtam, bár inkább az aranyos hatásra törekedtem, mintsem a nagyképűre.. Az én hófehér fogaim nagyon különböztek Alastor sárga fogaitól, de én fehér fogakkal el sem tudnám õt képzelni. Hmm... Talán túlzásba vittem a rajongást.

A Rádió Démon meg sem szólalt, csak megfogta a kezem. Tudtam, hogy mire készül, és ravaszul mosolyogtam. A rádiós megforgatott, és rögtön egy elegáns 30-as évekbeli női ruha volt rajtam egy lapostalpú fekete lakkcipõvel, a szárnyaimnak tökéletesen megfelelő hátkivágással. A hajam a ruhához passzolóan kontyba volt rakva. Őszintén, imádtam! Mindig a régebbi idők szerelmese voltam, és a nadrágokat ha csak lehetett kerültem. Alastor egy csettintéssel egy tükröt varázsolt elém.

-Tetszik kedvesem? -szólalt meg, és egy kedves mosolyt intézett felém.

-EZ EGYSZERŰEN GYÖNYÖRŰ! Köszönöm szépen!- mosolyogtam vidáman.

Ezután egymásba karolva folytattuk utunkat a hotel felé. A Rádió Démon kellemes rádiós hanggal dúdolta a találkozásunkkor általam énekelt "You're Never Fully Dressed Without a Smile" dallamát, én pedig énekeltem rá a szöveget, de úgy, hogy csak mi ketten halljuk.

Még alig töltöttem el pár órát a pokolban, de már egy OverLord kegyeibe férkőztem, és eddig még ki sem akart használni. Megérte sokat olvasni.