A Lépcsőfiú (1. rész)

Tizenegy - Epilógus

A 2019-es nyáriszünetről semmi naplófeljegyzésem nincs. De, ami különösebb, hogy nagyon emlékeim sincsenek arról a nyárról. Tökéletesen kiesett minden. Ami nem is baj szerintem. A kilencedikes tanévzárót csöndben ültem végig, majd, miután kiosztották a bizonyítványokat, felkaptam a táskámat és az ajtó felé siettem.

A diákok egymással beszélgettek. Kialakultak a már ismert blokkok. A menők, a lányok, a pufókok, a viccesek. A mi csapatunk, amiben elvileg Anna, Ildikó, Ákos és én voltunk, kezdett lazulni. Az osztálykirándulás óta inkább. Keveset beszéltem velük már. Főleg Ákossal próbáltam lenni, ha ő épp nem Szávaival töltötte az idejét.

Úgy éreztem, kilógok. Ez pedig onnan látszott a leginkább, hogy senki sem vett észre, amikor az ajtó felé indultam.

Mielőtt kiléptem volna, megtorpantam és Ákos padja felé sandítottam. A srác a falnak dőlt és bólogatva hallgatta Szávai Peti magyarázását, mellettük pedig Sziszi ült a padon.

- Jó nyarat – suttogtam magam elé. Nyilván senki sem hallotta meg, hiszen elnyomta a vidám duruzsolás.

Egy utolsó pillantást vetettem Ákosra. Megpróbáltam elraktározni magamban arcának minden vonalát.

És kiléptem a teremből.

Aztán az egész nyaram kiesett.

Leginkább azért, mert semmit sem csináltam. Még májusban közben hívtam Ákost csillagásztáborba, de lerendezte annyival, hogy akkor fognak nyaralni. A táborba Bogival és Lizával mentem.

Emlékszem, hogy akkor nyáron coming outoltam nekik: a régi barátaimnak, akikkel még általános iskolába jártam együtt: Fanni meglepődött. Bogi és Liza sejtették már régóta.

- És mit érzel most? – kérdezte akkor Bogi, miután elmondtam neki, hogy beleszerettem télen Ákosba.

- Leginkább? Csak próbálom elfelejteni. Kiverni a fejemből. És úgy visszamenni tizedik osztályba, hogy soha többet ne kelljen a múltra gondolnom – válaszoltam. És azt hiszem, ezt többé-kevésbé komolyan is gondoltam.

Azon a nyáron még elkezdtem írni a Csillagásztábor című fanfictiont, elképzelve, milyen lenne az élet, ha Ákos más lenne. Ha szeretne. Egy játéknak jó volt; egy csukott szemes álomképnek...

Tizedik osztályban azonban minden csak még bonyolultabb lett. És a vártnál is sokkal meglepőbb dolgok fogadtak! Mind jó, mind rossz értelemben is.