két tűz között || Sirius Black ff:

7

Regulus Black

Miután el mondtam Aurórának hogy nem beszélhetünk és hogy be álltam a Sötét Nagyúr alattvalói köze, nagyon nagy bűntudatom volt, miután Auróra ott hagyott én is fel mentem a szobánk-ba, a plafont bámultam és az járt az eszembe hogy be vallottam neki, be vallottam neki hogy szeretem eddig a legjobb pillanatra vártam, de a legrosszabb pillanatba mondtam el neki. És persze nem úgy vette le a dolgot hogy "úgy" szeretem hanem mintha a testvéremet, mint ahogy ő szeret engem.

Másnap

Másnap nem mentem be órákra egész nap a szobánkban voltam és rá jöttem hogy a magány a legrosszabb dolog, ha egyedül vagy csak arra tudsz gondolni hogy miket tettél és a bűntudat àt veszi az elméd ezért inkább olvastam, el szerettem volna terelni a gondolataimat.

- Biztos nem jössz vacsorázni sem?
- kérdezte Perselus

- Biztos, menj csak.

Leginkább Perselus-al voltam jóba a Mardekár-ból és Barty Kupor-val, senki mással. A nap további részében sem mozdultam ki a szobából. Másnap sem mentem órákra, de le mentem sétálni egyet a kertbe, már egy jó ideje sétáltam mikor a testvérem jött felém.

- Regulus!

- Mi az?

- Hol voltál tegnap?

- Fent a szobánkban. - mondtam az igazat

- Mit tettél?! - nézett rám le nézően, amit meg értek...

- Jól tudod hogy mit tettem. - néztem rá

- Miért tetted ezt? Miért álltál be közéjük?

- Kötelesség.

Vagy is inkább úgy mondanám hogy nem volt más választásom..

- Kerüld el Aurórát! - mondta már szinte parancsolva

- Tudom hogy mit kell tennem, de tudod hogy ő milyen. -  mióta érdekli őt Auróra?

Mondtam és ott hagytam nem volt kedvem hallgatni ahogy ocsmáról, pedig meg érdemlem. Mèg mielőtt el kezdődött a Roxfort, én és Sirius már akkor tudtuk hogy majd be kell állnunk közéjük, a szüleink már kicsi korunk óta fecsegnek nekünk a Nagyúr-ról.

Végül vacsorázni el mentem pedig nem akartam, nem szerettem volna a szemébe nézni, abba a gyönyörű mogyoró barna szemeibe amit órákig el tudnék nézni. Amikor be mentem ő mèg nem volt ott, de a vacsora közbe be toppant észre vett, egyből. Én pedig egyből le vettem a tekintetemet róla. Vacsora közben érzetem a tekintetétt magamon, de nem mertem rá nézni, miután meg vacsoráztam egyből ki mentem a nagyterem-ből de éreztem hogy követ valaki

- Regulus! - kiabált utánam egyből fel ismertem a hangját és gyorsabbra vettem a tempómon
- Merlin-re állj már meg! - és meg álltam

- Gyere te gyorsabban. - megálltam, muszáj volt nem bírtam ki

- Nem vagyok alacsony, de nem tudok gyorsan menni. - rá mosolyogtam, nem bírtam ki

- Tudod hogy mit mondtam Auróra, nem szabad -   - félbe szakított

- Tudom, légyszi most én beszélek.

- Oké, mit szeretnél?

- Bocsánat, bocsánat hogy téged hibáztattalak tudom hogy te sosem tennék ilyet ön szántadból, de hogy nem beszélhetünk az nem tudom el fogadni.

Gyerünk Regulus most vagy soha!

- Tudom hogy bajba sodorhatjuk evvel egymást de-

nem tudta be fejezni mert meg csókoltam MEG CSÓKOLTAM meg tettem, 2 évbe telt de meg tettem, de nem csókolt vissza ezért egyből el húzódtam

- Bocs... - nem tudtam hogy mit mondjak kerestem a szavakat de egy szó sem jött ki a számon

- Shh... - csitított el és megcsókolt,
kezemmel át fogtam a kis vékony derekát és közelebb húztam magamhoz ő át fogta a nyakam. Az a pár másodperc órák-nak tűnt, levegő hiány miatt váltunk szét bele néztem abba a gyönyörű mogyoró barna szemeibe és nem tudtam vissza fogni égig erő mosolyomat.

...

Este

Este a szobába csak én és Perselus voltunk

- Meg tettem. - mondtam mire ő kérdőn nézett rám, ő volt az egyetlen aki tudta hogy már 2 éve oda vagyok Auróráért

- Mit? - kérdezte

- Megcsókoltam.

- Ideje volt. - csak ennyit mondott és figyelmét újra a könyvének szentelte

- Ja, tudom...

Reggel

Reggel egy kicsit el aludtunk így később mentünk reggelizni amikor be értünk a nagyterembe nagy zaj csapta meg a fülünket ugyan kik lehetek volna mások mint a testvérem és a barátai és Auróra
amikor rám nézett rá mosolyogtam viszonozta. Reggeli után a folyosón Auróra oda jött hozzám

- Szia.

- Szia.

- Hogy vagy?

- Kösz jól és te? Hallottam hogy vitatkoztatok.

- Ja igen hosszú történet kb annyiból áll hogy a testvéred és az én testvérem nekem állt hogy-hogy merek boldog lenni így Remus be szólt nekik erre James fel kapta a vizet hogy Remus egy idézem " impostor " amiért nem mellé állt és satöbbi... - mesélte a kis történetet mire én elkezdtem nevetni

- Wow, érdekes történet.

- Ugye? Figyelj Reg, gondolkoztam este ami történt köztünk és el gondolkodtam hogy talán, nem olyan vagy nekem mint egy testvér, sőt.

Szóval gondolt rám.

- Oh, várj tényleg? - nem akartam hinni a füleimnek

- Tényleg. - felelte

- Auróra, én... én már második évtől kezdve szeretlek, és sosem voltam olyan boldog mint tegnap, vagy mint épp most.

Látszott hogy mennyire meglepődött a válaszom hallatán, de az ajkai mosolyra húzódtak.