35

484 14 2
                                    



Sirius-szal közös házit kaptunk bájitaltan-ból
így együtt kellett töltenünk egy délutánt.
Mérgeket és azoknak az ellen mérgeiket kellett össze írnunk. A könyvtárba keresgéltük őket a könyvekben, de alig találtuk valamennyit, Lumpsluck mondta is hogy nehéz lesz ezt ki puskázni majd a könyvekből.

- Eddig csak az ismert Antiszérumok vannak meg, a doxik harapása ellen, a sóbálványátok ellen, meg pár méreg ellen. Összesen 7 ellen. Ez kevés, az öreg azt mondta legalább 20 méreg legyen.

- Tudom, Sirius. Próbálkozom. Talán ha te is olvasgatnád a könyveket akkor még lehet hogy vinnénk is valamire. - néztem fel egy legalább 2000 lapos régi, büdös könyvből

- De hiszen te okos vagy, nem kellene ezeket fejből tudnod? - kérdezte mintha minden tudó lennék

- Tőled jobb párt nem is kívánhatnék. - néztem rá

- Tudom. - mosolyodott el

- Hazudtam. - le hervadt a mosolya

Egy óra múlva is ugyan ott jártunk mintha azelőtt, vagy azt hiszem már volt 8 mérgünk és annak az ellen szerei. Sirius is bújta a könyveket, csak nem azokat amik segíthettek volna hogy haladjunk is valamit a háziban.

- Tudtad hogy itt vannak mugli regények is?

- Nem. - feleltem

- Otthon olvastam párat és tényleg élvezhetőek.

- Egy Black házban mugli dolog? - néztem fel rá egy másik régi, büdös könyvből

- Nem, dehogy is, nem nálunk olvastam. Andromeda adta nekem. Ő olvasott ilyeneket, Ted adta neki. - gondolkozott el egy pillanatra miután ezeket ki mondta
- Ő volt az egyetlen jó dolog a családomban.
De őt is száműzték. Sőt biztos vagyok benne hogy az én képemet is kiégette anyám a családi falból. - nevetett keserűen

Nem szóltam egy szót sem inkább, olvastam tovább azt az unalmas könyvet.


- Jó figyelj Auróra, nem adjuk fel ezt inkább? Majd kitalálunk valamit amiért nem tudtuk megcsinálni. Azt mondjuk majd hogy eltört a kezem meg neked is mikor leestünk a lépcsőn. Csak neked a bal nekem meg a jobb. - vetette fel a borzalmas ötletét Sirius

- Már csak 10 kell. - feleltem

- Bár csak jönne valaki aki értene ezekhez. - sóhajtott fel

Már legalább 20 perce olvasok egy másik 1000 oldalas régi könyvet, de egy szót sem értek belőle, mert igazából már nekem sincs ehhez semmi kedvem. A könyvtár ajtaja kinyitódott és hogy ki lép be azt érdekesebbnek találtam mint ezt a barom könyvet. Meglepetésemre ő volt az, Matthew ha minden igaz. Biztosan sokszor láthattam már az iskolában, csak nem figyeltem. Egy lányhoz sétált és helyet foglalt mellette, a lány Hugrás volt és tudtam hogy Camilla volt a neve. Szőke, kék szemű, mosolygós lány.

- Kit nézel olyan szúrósan? - kérdezte az előttem ülő Sirius és hátra nézett ő is

- Minket. Itt ülünk már 4 órája és még mindig szarakodtunk evvel a baromsággal.

- Tartsunk egy kis szünetet.

- Szünetet? Nem akarok itt ülni bezárásáig, Sirius. Szóval nem tartunk szünetet.

- Ha bájitalt csináltok akkor ez a könyv segíthet. - szólalt meg egy hang mellettünk

Ő meg hogy került ide? Az előbb még a lány mellett ült.

- Én is ezt használtam tavaly. - nyújtott oda nekünk egy könyvet, ez is legalább 900 oldalas, régi, koszos, büdös könyv volt

- Kösz. - felelte helyettem Sirius, én még mindig azon gondolkodtam hogy hogyan került ide

két tűz között || Sirius Black ff: Where stories live. Discover now