Átkos szerencse

2

- Ugye tudod, hogy ez a legnagyobb őrültség amit életedben csináltál.
- Még is velem tartottál. - nesztelenül osontunk a társammal a célpontunk háza tövében. Édesanyámat elrabolták.

Senki nem indult a keresésére és mindenki le akart beszélni a magán akciómról. Még jó, hogy önfejű vagyok, és amit a fejembe veszek azt véghez is viszem. Mikor elindultam otthonról, a kocsimnál Vincent állt, aki minden örültségbe követett. Most se kellett benne csalódnom, hisz ellentmondást nem tűrően bepattant a volán mögé és velem tartott. Tudta, nekem a család a minden. Életemet adnám azért, hogy a szeretteim biztonságban legyenek.

- Persze, hogy veled jöttem. Nem hagyhatom, hogy megölesd magad. - szemeivel a mögöttünk lévő utat figyelte, nehogy hátulról meglepjenek.
- Nem eszik olyan forrón a kását. Engem nem könnyű eltenni láb alól. - halkan felnevettem, majd mikor úgy láttam, hogy a helyünkön vagyunk megböktem a fiú vállát. - Tarts bakot. De nagyon erősen tartsd, mert magas a kerítés. - Vince összekulcsolta ujjait, majd a térdére tette, hogy azzal biztosítsa kezeit. A fal amin át kellett másznunk, 3 méter magas, 90 centi vastag, tömény beton volt. Pár lépést hátráltam, vettem egy mély levegőt, majd neki futottam. Jobb lábamat a férfi tenyerébe helyeztem. Vincent dobott rajtam egy kicsit, hogy biztos felbírjak kapaszkodni az akadályunk tetejére. Miután biztonsággal felmásztam és ülő pozícióban elhelyezkedtem, lenyújtottam a kezem, hogy a lent várakozó srác is felbírjon mászni. Ő is hátrált egy keveset, majd neki futott. Éppen elkapta a kezem, és segítségemmel sikeresen ő is felmászott. Szétnéztünk a magaslatról, és örömmel vettük tudomásul, hogy se egy őr, se egy kamera nincs a közelünkben. Vince ugrott le először, hogy mikor én ugrok elkapjon. Miután biztonságosan földet értem én is, halk léptekkel elindultunk egy kisebb viskó felé amiben feltehetően édesanyám raboskodik. Macskákat megszégyenítő léptekkel haladtunk a fák alatt. Megálltunk a bejárat előtt. Elmutogattam Vincenek, hogy én megyek előre, ő meg fedez. Elszámoltam 3-ig, mire felmutattam a hármat, társam nagy erővel berúgta a fa ajtót. Hangos reccsenéssel kettétört, majd nagy csattanással és porfelhőt maga után hagyva, kitört a helyéről és a földön elterült. Kedvenc fegyveremet magam elé szegeztem, ami egy SIG Sauer P320 volt, és beléptem a helyiségbe. Korom sötét volt bent. Hiába sütött be a telihold fénye, az sem volt elég. Adrenalintól túlfűtve szedtük a lábainkat egyre beljebb. Talpunkkal tapogatóztunk a padlón, nehogy felbukjunk, mikor valamibe belerúgtam. Halk nyöszörgést hallottam közvetlen előttem. Előbányásztam zseblámpámat és bekapcsoltam. Hüledezve néztem, hogy a nyöszörgés tulajdonosa, egy félholtra vert nő. Szemei feldagadtak, szája felrepedt, arcát és haját alvadt vér borítja. Akár mennyire is elvolt torzítva az arca, felismertem a nőt aki életet adott nekem.

- Mi madre. - ennyit bírtam kinyögni. Hangom elhalóban volt. Sokkos állapotomból Vince rántott vissza.
- Siess mert bármikor jöhetnek. - figyelmét az ajtónak szentelte és minden apró neszre figyelt.

Sajnos kishelyiség révén, csak az ajtó volt az egyetlen menekülési lehetőségünk. Így ha jön az ellenség, könnyen csapdába esünk.

Miután magamhoz tértem, az előttem ülő nőhöz guggoltam, hogy kikötözzem kezét és lábát. Mikor alsó végtagjait akartam kiszabadítani, akkor láttam csak, hogy mindkét combjában egy- egy lyuk, és egy- egy szúrás nyom van.

- Ki akarták véreztetni. - suttogtam magam elé a következtetésem. Hiába voltam halk, anyám magához tért. Összeszedve megmaradt erejét, beszédre nyitotta a száját.
- Tűnj el. Nem engem akarnak, hanem téged. Hagyj itt. Nekem már úgysincs sok hátra. - rám mosolygott, azzal az igazi büszke anyuka mosolyával. - Estoy muy orgulloso de ti mi hija! - lassan lecsukta szemeit, majd pillái alól egy kövér könnycsepp gurult végig sebzett arcán.