I Swear...-{Klaus mich. Fan.fic}

23.fejezet:14 évvel később

A Salvatore suliban tanítok itt Mistic Falls-ban. Elena, Damon és Stefan külön utakon járnak. Stefan elvette Carolain-t, aki kihordta Joe és Alarick ikreit továbbá Damon-nek és Elena-nak EMBER lánya lett. Fura mi?!
Bonnie meghalt, de a családból még mindenki él kivéve Haylei-t.
Ő meghalt 13 éve. Mikor az ikreim betöltötték az egy éves korukat...Klaus lassan 4 éve elhagyott minket. A lányok, nagyon ki vannak készülve még most is. Ahogyan én is.

A jeggyűrűmet forgatva az ujjamon léptem be a terembe. Csak a lányaimat tanítom és néha a Saltzman ikreket.
Destiny szőke haja, ki volt engedve. Kék szemei bánattól csillogtak, ahogy minden nap 4 éve már.
Tamara szőke haja, össze volt fogva és a zöld szemei csak engem figyelt.
Hope vöröses barna haja ki volt engedve s barna szemeivel, engem nézett.
Tudom, hogy vannak jelenleg.
Tudják, hogy vagyok jelenleg.
Ők az én lányaim. Mindent megbeszélünk egymással, de az apjukról nehéz beszélni. Nagyon nehéz és nem csak nekik. Nekem is. Talán, főként nekem.
-Sziasztok.-ültem a padra.
-Beszélhetünk?-nézett rám Hope, mire aprót bólintottam zsáját gyújtva.-Apa...szóval..szeretett minket?-ezaz a kérdés, ami foglalkoztatja őket?
-Istenem-suttogtam, majd eléjük ültem a padra, mikor Hope leült Tara mellé.-Az apátok, a világot is feláldozná értetek. Ne higyjétek, hogy a szeretete akár csak egy percre is eltűnt volna.-suttogtam rájuk nézve.
-Mesélj róla..-nézett rám Tara, mire elmosolyodva néztem le a földre.
-Amikor ide kerültem-mosolyogtam-Megtámadta Elenat.-erre Tara elmosolyodott megrázva a fejét-Akkor ismertem meg. Követett engem, figyelt. Nem láttam okot tartani tőle, hiszen hiába ő a Király, de én nem láttam mást benne, csak egy férfit. Aki él hal a festészetért, a hegedűért, a zongoráért. Mikor megtudtam, hogy létezel, alig voltál egy éves Hope! Aztán megszülettetek ti is. Akkor derült ki a terhességem, mikor elfogtak engem. Apátok azután, hogy megtudta, hogy állapotos vagyok, sosem hagyott magamra. Te mindíg velem voltál-mosolyogtam Hopera-Sokszor szóltam az anyádnak, hogy hozzon nekem át, mert már hiányzol. Az apátok, úgy vigyáz rátok, mint az egyetlen szeme fényére. Az életét adná értetek s erre nem egyszer tett tanubizonyságot. Szeret titeket.
-Akkor miért hagyott el?-nézett rám Tara, aki ilyen. Ami a szívén, az a száján.
-Finn...a testvére. Valaki felêlesztette a holtakat ismét.-suttogtam-Követték apátokat hozzánk, nem egyszer volt olyan, hogy meg is ölhettek volna minket, ezért apátok eltűnt egy időre.
-Négy éve nem láttuk.-morogta Tara ismét.
-Négy éve kutatja őt Finn.-mondtam halkan-Ha most mellettünk lenne, nem biztos, hogy beszélgetnénk. Apátokat követik, meg akarnak mindnyájunkat ölni.
Csend telepedett ránk, minden annyira csendes volt, túl csendes talán.
-NICKLAUS!-órdította valaki, én pedig lefagytam. Torkomban gombóc lett a név hallatán, könnyekkel teltek meg a szemeim és össze szorult a mellkasom.
Vissza tért volna?
-Lehetetlen..-suttogtam, majd kiszaladtam nyomomban a lányokkal-Mennyetek vissza!-kiabáltam rájuk, de mellettem szaladtak ki az udvarra.
-Hallom a szívverését.-mondta Destiny, mire rájuk néztem ezzel megállva.
-Apa az!-mondta Hope reménytől csillogó szemeivel. Azt hiszem mindőnké ettől az érzéstől csillogott. Tamara csak mosolygott remélve, hogy az apjáról van szó, de nem igen tudtam tisztán gondolkodni. Valahogy csak Klaus nevetése, illata, ölelése járt a fejemben.
-Mennyetek vissza.-azzal szaladni kezdtem, de ahogy rátaláltam az erdőbe...a szívem kihagyott egy ütemet.
-Helló bari-vigyorgott Kathrine, mire össze szorult a gyomrom. Klaus elötte állt és egy sima karró volt a gyomrába szúrva. Mindene véres volt. Katherine már régen hulla kéne, hogy legyen. Klaus a földre hullt, de tudtam, hogy ez nem a karró miatt van. Legyengült teljessen! Ekkor mellém kerültek a lányok, de ösztönössen álltam eléjük, magam mögé tolva őket.
-Kathirine..-sziszegtem, de ekkor mellette termett Davina, Marcell és Finn. Davina szorította Hope-ot, Marcell Tamara-t és Finn Destiny-t.-Ereszd el őket Kathrine vagy esküszöm megöllek!-sziszegtem, de ő csak felnevetett. Kalus tekintete ködös volt, szemeimből már könnyek hulltak.
-Apa..-borult volna Tamara az apja felé, de nem engedték. Hope csak sírt, ahogy Destiny-is.
-Apa-suttogta Destiny.
-Vedd észre, hogy ez a rész az a rész amiben te nem nyerhetsz. Nálunk van a három lányod!-nevetett fel Kathrine.-És az ősi pasid..-hajolt a nyakához, majd megcsókolta. Egyre jobban utálom.-Ereszkedj térdre...és elengedem őket.-mosolyogta, mire Klaus szemeibe néztem, ahogy ő az enyéimbe. Klaus szemei bánattól, gyengeségtől és dühtől csillogtak, de amikor megszólaltam...sírni kezdett ajkait össze préselve.
-Azt mondtad csak egy királynő elött hajolsz meg.-nézte Nick-re-Én meghajolok a királyom és a Hercegnőim elött. -néztem a lányokra majd Kathrine-re-NEM ELÖTTED!-sziszegtem, majd lassan féltérdre ereszkedtem. Ekkor valaki belém rúgott mire egy fának csapódtam. Egy ág felnyársalta az oldalam. A fájdalom egyik pillanatról a másikra élesedett fel miközben a lányaim és Klaus próbáltak kiszabadulni s a védelmemre kelni, de nem ment. Ha értük meghalok ám legyen. De sosem bánthatják őket!
Senki!
De szeretném a lányaimat felnőni látni. Fogni akarom a kezüket az esküvőjük elött ezzel őket nyugtatva s oltalmazva.
Látni akarom Klaus-t.
Hiszen miattuk hagyott el minket. Finn, Kathrine, Davina és Marcell miatt. Félt, hogy bajban leszünk.
Lassan talpra álltam, ahogy ebben az életben már oly sokszor és kihúztam magamból az ágat. Fájt...ez nem kérdés, de értük ezernyi kínt eltűrnék még.
Szemeim felvillantak vörös fényükben, amit a lányok még sosem láthattak, majd ezzel egyetemben toppantottam egy hatalmassat s Lelassult minden. Elkaptam Kathrine-t hozzá lépve, majd kitéptem a szívét, ahogy sorba a többinek és vissza álltam a kiindulási pontomhoz egy szívvel a kezembe
Ekkor az idő vissza tért a gyorsaságához, majd a hullák össze csuklottak én pedig Davina szívébe haraptam. Hiányzott ezaz íz. A vér rendkívül ízletes, nade ha közvetlen a szívtől veszed egyenessen mennyei.
-A családommal nem cseszekszel.-hajítottam el a szívet, mire a lányok az apjukhoz rohantak és vérrel nyüstölték hogy igyon.-ELIJAH, REBEKAH!-órdítottam-FREYA, KOL!.
Aztán Csak álltam lefagyva. Látom őt, de nem érzem.
Hiányzott...nekem ő az Oxigén! Ő tart életben.
Mindenki azt hiszi, hogy olyan könnyű ezaz egész, de ha valaki mellett leéltél 11 évet akkor a részeddé válik. És nem kellemes elveszíteni a Legjobb részed. Ekkor Klaus magához ölelte a lányokat.
Elsírtam magam, de a könnyeim csak halkan folytak végig a forró arcomon. Négy év. Ennyi ideje nem láttam. Ennyi ideje voltam halott, mert akár tetszik akár nem...csak vele tudok életben maradni igazán.
-Hiányoztatok..-hallottam meg a hangját, amibe bele remegett a lelkem és az egész testem.
Ekkor megejelent Rebekah, Freya, Elijah és Kol is.
Csak lesokkolva nézték testvérüket, kik a lányokat ölelték.
-Nicklaus..-sírta el magát sorra mindenki, de Rebekah...Rebekah csak meredten állt.
-Várjatok..-mondta halkan, majd Felállt Nick és a testvéreire nézett.
-Fivérem!-ugrott Rebekah, azonnal Klaus nyakába, majd egy hatalmas csoportos ölelés lett belőle. A lányok mosolyogva szaladtak hozzám, majd átöleltek, ahogy én őket.
-Azt hittem bajod esett..-suttogta Hope.
-Anya ne csinálj többet ekkora marhaságot.-morogta Tamara, mire Klaus felém nézett. Annyira szeretem őket.
-Igaza van!-pártolt Destiny is.
-Jól van..-nevettem fájdalmassan sírva, amit talán nekik nem kéne látniuk.-Ígérem többet nem ilyesztegetlek titeket...-mosolyogtam-Kis hercegnőim.-adtam a fejükre sorba egy puszit-De megmondtam, hogy maradjatok az iskolában!-szidtam meg őket, majd elengedtem lányaim, ahogy ők engem és szétszéledtek. Klaus csak engem figyelt.
Bár tudnám, mi folyik a fejében. Szeret még?! Vagy kiszeretett belőlem a négy hosszú év alatt?!
Gondolt rám, vagy csak az én agyam kattogott folyamatossan rajta?!

Klaus szemszöge

Mikor elléptem a lányoktól a testvéreim öleltem át.
-Jó, hogy magunkközt tudhatunk Nicklaus.-suttogta Elijah, mire mosolyom fellebbent.
Gyermekeim gyönyörű 14 éves lányokká értek, de a négy év alatt rengetegszer sunnyogtam a házhoz, majd néztem meg kedvesem és a lányaim.
Hiányoztak s rengetegszer járt rajtuk a gondolataim.
Gyűlöltem magam, amiért elhagytam őket a négy évre s féltem, hogy Tara talál valakit aki jobb nálam.
Hogy talál magának egy társat, aki nem én vagyok.
Mégis elhagytam őket, egy este csak úgy elmentem.
Bár tudom, hogy rossz döntés volt mégis...most velük vagyok!
-Azt hittem bajod esett..-suttogta Hope, mire lassan elléptem testvéreimtől.
-Jó látni benneteket.-mosolyogtam rájuk.
-Anya ne csinálj többet ekkora marhaságot.-hallottam meg Tamara hangját, mire feléjük fordultam.
Tara sírt miközben a lányok őt ölelték s ő őket ölelte szorossan. Sosem szerettem őt sírni látni, ahogy most sem.
-Igaza van!-mordult Fel Destiny is mire Tara csak jobban kifakadt.
-Jól van.-nevetett fel sírva-Ígérem többet nem ilyesztegetlek titeket..kis hercegnőim.-nyomott sorra puszit a fejükre. Hope nem az ő lánya, mégis olyan szeretetet ad neki, amilyet az ikrek is kaptak.
Tara smaragd szemei, most rám néztek s a lányok szét széledtek előle. Megdobbant a szívem, mikor megláttam a jeggyűrűt az ujján és azt hiszem akkor döbbentem rá, hogy ő a Királynőm!.
Erős. Én hozzá képest nem vagyok erős. Ellenkezőleg!
Sokkal erősebb mint én, ezzzel is kimutatva azt, hogy igen!..ő az én királynőm aki sérthetetlen.
-Nick..-suttogta megtört hangon a nevem. Szám enyhén eltátottam és a szememből egy könnycsepp hullt a földre.

Tara szemszöge.

-Nick..-suttogtam a nevét, de még mindíg nem hittem el, hogy itt áll elöttem. Ekkor kihullt egy könnycseppje.-Azt hittem sosem jössz vissza..-sírtam fel a fejem megrázva, mire felém kezdett sétálni -Hol voltál?-kérdeztem mire csak megállt.
-Távol...és annyira gyűlöltem magam amiért nem veletek.-mondta halkan, s a hangja volt az, amibe tudtam kapaszkodni.
-Azt hittem elfeledtél minket..-suttogtam, mire közelebb lépett.
-Soha nem tudnák ilyet tenni.
-Oké..., de meg ígérted, hogy elveszel.-elnevette magát, majd hozzám Szaladt és felkapva megpörgetett. Ekkor megcsókolt s a mézédes, puha csókja, mely már hiányzott úgy köszönt rám mint régi barát.
Ekkor letett, majd a lányok hozzánk szaladtak s egy hatalmas ölelésbe burkolóztunk.
-Jönnek a nénikéitek!-ölelt át minket Rebekah és Freya is. Freya története bonyolult, egyszer csak feltűnt a semmiből. Nem emlékszik semmire ami vele történt, nem tud semmit.
-És a Bácsikáitok.-szaladtak hozzánk a vének is, majd egy hatalmas családi ölelésbe kötöttünk ki.
-Mikaelsonok, örökkön örökké.-mondta Klaus, mire elmosolyodtam.
-Mikaelsonok, örökkön örökké!-mondtuk egyként.

Így történt az az eset, hogy Tara Hargreews a Hibrid neje lett.
Furcsa dolog a szerelem, de ha hiszel és bízol valakiben aki mégha az idegeidre is megy, de kitartasz mellette s ő is melletted akkor hidd el nem lehetnek olyan akadályok, amiket ne küzdenétek le együtt!.
Én már csak tudom, hiszen Nick mellett kötöttem ki.