A család hatalom✔️[Derek Hale ]

6. fejezet

New Orleans

New Orleans-ban mindenkinek megvan a helye. A farkasok a mocsárban élnek, de már jobban bemerészkednek a negyedbe. A vámpírok mindig is a város szívében éltek, uralván ezzel a várost. A boszorkányok többsége a francia-negyedben él. Sok ház, rengeteg védőbűbáj. Tipikus boszorkánytanya. Egy lénynek, akinek erőre van szüksége itt kezdene bele a pusztításba. Pont ezért jött a Sivár is ide.

Mindenki sikítva menekült és zokogva könyörögött az életéért. Páran csalódottan és értetlenül fogadták el a sorsukat az ismerős nőtől. Az ellenség csak egy valamit akart megtalálni. Egy bizonyos nyakláncot de eddig még nem járt sikerrel.

— Hol van? — sikította hangosan a kérdést, mire az egész negyed megremegett.

— Ezt keresed? — szólalt fel egy boszorkány és feltartotta azt a bizonyos nyakláncot.

— Add azt ide, ha kedves az életed... — morogta. mire a boszorkány csak a nyakába akasztotta a nyakláncot, majd kitárta a karját.

A Sivár nyögve repült hátra és lélegzett nagyokat, hisz hét éve Elizabeth nem volt hülye. Vannak bizonyos mágiák amik legyengítik az embert, ráadásul hét éve nem lett táplálva a vámpír oldala. Becsülte az eszét, a bátorságát és a kitartását a lánynak és be kell vallania a legjobb választás az ő teste volt. Sokkal jobb mint Hope Mikaelson-é.

— Mindannyiótokat megölöm! — kiáltotta, majd behunyta a szemeit és arra koncentrált, hogy mindenkinek akinek van szíve és a közelben van szépen lassan leálljon.

— Ne! Kérem, csak a fiamat ne! - sírt fel egy idős asszony miközben a fiára nézett. A Sivár nem foglalkozott a kéréssel, de valaki más igen.

— Elég legyen! — ordította Vincent Griffith, majd nekivágta a Sivárt egy falnak a varázsereje segítségével.

Azonban egyikőjük sem számított arra amit a következő pillanatban fognak látni. Amikor a Sivár felállt nem egy idegen boszorkányt vagy magát Indau-t látták.
Hanem azt akitől a legjobban féltek.
Hiszen az egész család Elizabeth Olivia Mikaelson-nal nézett farkasszemet.

— Újra itt... — nevetett fel a Sivár, majd végignézett a családon, de egy embert hiányolt. — Hol van az a jóképű férfi akit Elizabeth nagyon- de nagyon szeretett? — kérdezte szórakozottan.

— Pont itt... — mordult fel Derek a Sivár háta mögött, majd a nyakába szúrt egy adag összekevert verbénát és farkasfüvet.

Elizabeth vagyis a Sivár tehetetlenül esett össze, de Derek azonnal elkapta. Ott gugolt, miközben szerelme testét tartotta a kezében, és ekkor egyszerre tört rá minden emlék.

—•—•—𖣘—•—•—

— Ja, ő Lizzie, most érkezett az iskolába, de ne aggódj Derek, kedves lány. — mosolygott Lydia, mire Derek csak felvont szemöldökkel nézte az új lányt.

—•—•—𖣘—•—•—

— Figyelhetnél a lábad elé. — morgott Derek, amikor az erdőben Lizzir szó szerint nekifutott.

— Tudod igazából nem is értem miért van ilyenkor itt ember. De te is figyelhetnél. Mert én figyeltem és neked sem ártott volna hiszen ez...

—•—•—𖣘—•—•

— Ne haragudj, megint... — motyogta Lizzie, amikor megint nekiment Derek-nek.

— Kezdem megszokni. — mosolyodott el Derek, majd elengedte a lányt aki belépett az épületbe.

—•—•—𖣘—•—•—

— Nem mehetsz be oda! Nem engedhetem. Nem... Nem veszíthetlek el. — hangja megtört és fáradt volt.

— Félsz, hogy meghalok és nem lesz kibe folyton beleütköznöd? — kérdezte Lizzie, mire halkan, de elnevette magát a férfi.

— Hazudhatok mindenkinek. Neked, a többieknek, de magamnak nem tudok. És őszintén neked sem nem akarok... — dörmögte az orra allatt. — Esküszöm ezt nem így terveztem...

— Ne csináld ezt, Derek. — suttogta a Mikaelson lány magam elé, miközben az épület felé kezdtem sétálni.

— Nem teheted ezt érted? Nem teheted azt, hogy bemész oda mert... Bajod eshet és... Szükségem van rád! Az istenit is! Ez valami családi szokás nálatok, hogy elmentek? Ide figyelj Lizzie, nem csinálhatod ezt. Te vagy az első lány hosszú idő után, aki végre valamilyen érzéseket tud előcsalni belőlem. Te vagy az... Nem fogom elveszíteni ezt az egészet. Hisz még csak el sem mondhatom személyesen. — nevetett fel keserűen.

—•—•—𖣘—•—•—

— Itt vagy... — suttogta Lizzie és vörösre sírt szemeivel az ő zöld szemeibe nézett. Bólintott egyet, majd a lány mögé lépett, és hátulról átölelte.

— Nem hagyom az egyetlen fontos dolgot kisétálni az életemből... — suttogta Derek Lizzie fülébe, mire a lány halványan elmosolyodott.

— Szeretlek Derek... — fordult meg és kezeiibe vette az arcát.

— Én is szeretlek... — mondta majd homlokát az enyémnek döntötte. Csak ő és én...

—•—•—𖣘—•—•—

— Layla ő itt Derek a barátom. — szólaltam a kislánynak a karomban. mire félve Derek-re pillantott, majd elkezdett kuncogni. — Még hogy szégyenlős vagy mi... — motyogta Lizzie, miközben lerakta Layla-t, aki odalépett Derek elé és elkezdte a magasba nyújtani mind a két karját. Derek először értetlenül nézett a kislányra, majd hirtelen felkapta őt.

— Derek vagyok. — mondta, neki mire Layla mosolyogva bólintott.

— Kedvelem... — üzente fejben Layla Lizzie-nek, mire a Mikaelson lány elnevette magát. Derek furcsán nézett, de Lizzie csak leintette.

—•—•—𖣘—•—•—

— Derek... — suttogta aggódva Lizzie.

— Megjelöltelek, hisz mindenkinek tudnia kell, hogy kihez tartozol. — mondta Derek és egy csókot nyomott a harapásnyomra ami már gyógyulni kezdett, de a fognyom sosem fog eltűnni. — Jól áll. — mosolygott Lizzie kéken izzó szemeire utalva.

—•—•—𖣘—•—•

— Akarlak... most. — morogta Derek két csók között.

— A tied vagyok. — mosolygott a csókba Lizzie.

— Szeretlek. — mormogta Derek Lizzie nyakába, miközben gyorsított a tempón.

— Szeretlek!

—•—•—𖣘—•—•—