A család hatalom✔️[Derek Hale ]

11. fejezet

New Orleans

A fekete ruhába öltözött nő, nyugodtan sétált New Orleans utcáin, miközben a városban nézelődött. Hosszú idők óta nem járt már a vidám díszekkel és emberekkek teli utcán. Az emberek ugyan úgy nyüzsögtek mint annak idején.

— Ez ő... — suttogott egy fiú, mire a nő odafordulva egy tíz éves kisfiút látott.

— Hozzám beszélsz? — húzta fel a szemöldökét Lizzie, mire a kisfiú lesütött tekintettel állt a tribrid lány előtt. — Válaszolj!

— Sajnálom... Nem tég...-

— Adam! Gyere már! — kiabált egy nő, mire a kisfiú összerezzent. A fiú elfordult Lizzie-től és egy nőre meredt aki valószínüleg az anyja lehetett.

— Sajnálom tényleg, de mennem kell. —motyogta a fiú, majd a nő felé indult, de Lizzie megragadta a karját.

— Az anyád? — bökött a nő felé a Mikaelson lány. — Vele akarsz menni? — tette fel a következő kérdést, mire a kisfiú a kissé szétesett anyja felé pillantott.

— Ő az anyám. — rántotta meg lassan a vállát, mire Lizzie biccentett.

— A vér nem közelez.- — jelentette ki, majd elfordult és elindult.

— Várj...! — kiáltott Adam a vékony hangján, mire Lizzie megtorpant és elmosolyodott.

— Adam, azt mondtam gyere ide! — fújtatott a nő, majd már nyúlt volna a kisfiú karjáért, aki behúzott nyakkal várta a rántást azonban az nem jött.

Mikor Adam felnézett Lizzie-t látta meg, ahogy az anyja karját fogja aki esélytelenül rángatta a karját a tribrid fogásában.

— Engedjen el! — sipákolta a nő. Ekkor Lizzie a válla fölött Adam-re pillantott.

— Csukd be a szemed... — suttogta, mire a fiú bólogatva lehunyta a szemeit.

— A fia velem jön, de ne aggódjon vigyázok rá! Addig próbálja meg rendbe tennie magát. — nézett mélyen a nő szemébe Lizzie, mire az bólintott és elsétált.

— Mit csináltál? — kérdezte Adam halkan, mire Lizzie sóhajtva fordult felé.

— Esélyt adtam neki és neked is. — pillantott le a fiúra, aki bólintott egyet.

— Azt hallottam, hogy... Te gonosz vagy. — folytatta Adam, mire Lizzie elmosolyodott.

— Az is vagyok. De a jelen helyzeten nem segít a tény, hogy egy ezerötszár éves lény megszállta a testem. Per pillanat azt mondanám több okom van gonosznak lenni, de próbálok harcolni ez ellen. — magyarázta Lizzie. 

— Nem is nézel ki gonosznak. Túl szép vagy hozzá. — gondolkozott hangosan Adam, mire Lizzie elmosolyodott. — De... Okkal hiszik, hogy gonosz vagy. Ha zavar akkor miért nem hagyod az embereknek, hogy meglássák benned a jót?

— Okosabb vagy, mint egy korodbeli tíz éves. — biccentett Lizzie.

— Tizenegy vagyok! — húzta fel az orrát Adam, majd megpróbálta megmutatni a kezével, de hamar rájött, hogy bizony csak tíz ujja van.

— Az emberek elítélnek még mielőtt megismernének. Régen én féltem attól, hogy gonosz vagy őrült leszek. Mostmár hagyom, hogy mások aggódjanak emiatt. — rántott vállat Lizzie, mire Adam értetlenül figyelt. Tizenegy éves volt, nem sok mindent érthetett még. — Itt vagyunk. — bökött a kis házra Lizzie, mire Adam megragadta a nő kezét, majd ő is az építmény felé fordította tekintetét.

Sok minden történt hétévvel ezelőtt. Lizzie vett a mocsár távolabb eső részében egy házat ahol akkoriban előkészítette a tőrt amivel Vincent leszúrta őt és ő most oda vitte Adam-et is. Egyfajta menedék volt, amiről senki sem tudott. Semmi térképen nem volt rajta, és egy bűbáj ült a házon, hogy még senki véletlenül se találja meg.

— Aranyos... — mosolygott a kisfiú.