Fény a sötétségben | bang chan ff.

2.

Emberek jönnek és mennek. Ma az étteremben sokkal több ember fordult meg, mint eddig. A hajam égnek állt, a konyhán sem volt jó hangulat. Mi a baja mindenkinek?
Persze nekem szépen mosolyognom kell, néha már fáj az arcom a sok mosolygástól, de a főnököm szerint ha bunkó vagyok a vendégek elmennek egy másik étterembe ebédelni és ez nem jó. Bánom is én.. nem igazán érdekelnek az emberek. Csak egyék meg a kajájukat, fizessék ki és húzzanak el innen.

– Lia, tud jönni egy pillanatra? - szólt a főnök miután kifizette az utolsó ember az ebédét, majd elment.

– Persze - mondtam gondterhetlen.

Miután a konyhán keresztül elmentem az étterem mögé, megláttam egy srácot, aki háttal állt. Izmos volt, szőkésbarna haja, és egy hátizsák volt nála. Rajta pedig egy fekete bőrkabát, fekete nadrággal. Hátulról nagyon jól nézett ki, vajon amikor megfordul, akkor is ezt fogom gondolni róla?

Nem kellett sokat várni a válaszra, mert ahogy kimentem a srác megfordult. Tekintetünk azonnal találkozott, én pedig akaratom ellenére is elmosolyodtam. Bár ígyis úgyis muszáj lett volna mosolyognom, ha nem akarom, hogy bunkónak tűnjek.

– Helló - köszöntöttem az srácot. – Jeon Lia vagyok - nyújtottam felé kezem.

A srác egy kicsit elbambulva, de bemutatkozott.

– Helló. Én pedig Bang Chan - mosolygott rám.

Miután ez megvolt bejöttünk a melegre. Hálistennek még akkor sem volt ember, így nyugodtan szedhettem magamnak egy kis kaját. Egésznap nem ettem semmit, még suliba sem.
Velem szemben pedig Bang Chan foglalt helyet, végül pedig a főnök leült mellém, és Chanhez kezdett el beszélni.

Átbeszéltek mindent. Mit hogy kell csinálni, kedvesnek kell lenni a vendégekket, megkérdezte tőle, hogy mit csinált eddig, mire a srác azt válaszolta ugyanezt, úgyhogy van benne jó sok tapasztalata. Bevallom megörültem neki. Eddig akik jöttek újoncok nem tudtak semmit. Sem a tányért vinni, poharakat a tálcán. Nekem kellett feltakarítani utánuk amikor eltörtek valamit. Szörnyű volt. De van olyan érzésem Channel nem lesz gond.

Miután megettem a kajámat, Chan derekára kötötte a kötényt és beállt mellém a pultba. Láttam rajta beszélgetni szerette, ezért bátorítóan ráfordítottam tekintetem.

– Mióta dolgozik itt? - tette fel az első kérdést.

– Hát.. már egy éve, de kerlek nyugodtan tegezz. Még csak 19 vagyok - nevettem fel kellettlenül.

Egy év.. gondolkodtam el. Azóta, amióta anya magunkra hagyott. Emlékszem rá, amikor több mint száz munkát kerestem egyszerre. Napokig nem aludtam, Jihonak kellett fizetnie a kaját, a villanyt. Szószerint mindent. De azóta mindent szépen lassan visszafizettem neki. Igaz, sok időbe telt. Nem igazán kereseket nagyon sokat, de több mint a semmi.

– 19? Úristen. Nem gondoltam volna - mondta Chan egy kis idő múlva, amikor jöttek asztalt foglalni a jövőhétre.

– Miért? Te mennyi vagy?

– 22

Nem hittem a fülemnek. Azt gondoltam elöször, hogy annyi lehet mint én vagy esetleg kevesebb. Bravó Lia..

Este mi zártunk Channel. A főnök és a szakácsok már rég elmentek, amikor zártam be az ajtót.

– Akkor holnap reggel - mondta.

– Ő.. én csak délutánként kezdek. Még suliba járok, csak.. - csuklott el a hangom, mikor majdnem kimondtam miért járok délutánként munkába. Ugye milyen hihetetlen? Mindenki reggel kezd én pedig csak délután. Köszi szépen anya. Miattad van ez az egész..

Chan értetlenül nézett rám. Már épp mondani szeretett volna valamit, amikor közbeszóltam, és otthagytam a fiút. Szégeny, lehet nem is érdeklődni szeretett volna, hanem csak mondta volna, hogy oké, de én nekem ezt is el kellett szúrnom. Megint csak egy óriási taps magamnak.

Otthon, mint mindig idegesen léptem be az ajtón. Nem tudtam mi fog rám várni otthon. Persze ugyanaz, ami eddig. Apa nincs itthon, Mika gondolom a szobájában van. Mikor felmentem Mikához még fent volt. Gyorsan ágyba parancsoltam és bezártam az ajtaját. Nekem, nővérünknek és magának is van egy kulcsa a szobájához. Kénytelenek vagyunk bezárni, ha nem szeretnénk apánkra ébredni reggel vagy az éjszaka kellős közepén, ahogy bánt minket.

Én pedig a szobámba igyekezve úgyszintén bezártam az ajtómat és tanulni kezdtem. Vagyis próbáltam. A fáradtság teljesen rabulejtett, de kénytelen voltam tanulni vagy mégrosszabb lesz az átlagom. Viszont volt még egy oka annak, hogy nem tudok odafigyelni. Ez az ok pedig Chan volt. Visszagondoltam a mai napomat, az első találkozásunkat. Nagyon megsajnáltam őt. Csak úgy otthagytam. Holnap délután az lesz az első hogy bocsánatot kérek tőle. De volt itt meg valami. Éreztem valami mást is..

Ahogy elnéztem ma Chant.. borzasztóan jól nezett ki. Fekete ing volt rajta, ami mégjobban kiemelte izmait. A köténynek köszönhetően pedig nagyon látni lehetett karcsú derekát. Igazi sportos testalkata van. Vajon mennyi lány figyelmét kelthette már fel az élete során?
Jézusom miért gondolok én ezekre? És miért töröm a fejem Chanen? Lia térj magadhoz, csak egy munkatárs. Semmi több.