A felkelő nap szokatlanul korán kezdett el bevilágítani Luca tengerre néző ablakán. A fiú először mit sem törődve a dologgal, behúzta függönyét, majd kényelmes székébe helyet foglalva tovább forgatta kesztyűs kezében a talizmándarabokat tartalmazó üvegcsét, ablakának háttal lévő íróasztalánál. A vendégszoba elrendezése eredetileg nem úgy nézett ki, mint ahogyan akkor. Delláék átforgatták a bútorokat a nekik megszokott módon, és megpróbáltak mennél kevesebb fényt beengedni az ablakokon, ugyan is az égette bőrüket. Melloriában csak ritkán bukkan fel a nap, nem véletlen hívják a szigetet „Az éj szigetének".
- Mi lehet mögötted a titok, te vacak ékszer? – Tűnődött hangosan.
Lassan letekerte az üveg nyakára csomózott spárgát, és kihúzta a dugót annak a szájából. A darabokat kiborította az akác bútorlapra, és közelebbről kezdte el őket vizsgálgatni. Az apró, dolgosan megmunkált fémek sárgás fénnyel izzottak, a Herceg arcát megvilágítva a sötét szobában. Óvatos mozdulatokkal átfordított pár darabot, mire azoknak hátoldalán apró karcolt betűket talált. Próbálta a részeket egymás mellé sorrendbe helyezni, hogy kiadják az eredeti szót. Mire sikerült összetennie, ráeszmélt, hogy a szó eleje és vége olvasható csak, ugyan is középről hiányzik egy nagyobb darab. Ingerülten kezével rácsapott az asztalra, amin a talizmán részei csörrenéssel válaszoltak. Luca csalódottan felállt asztalától, mire valaki igen erősen és sietősen elkezdett dörömbölni ajtaján.
- Della herceg! Della herceg! Odabent van? Vészhelyzet állt elő! – verte az ajtót kétségbeesetten egy Melloriai katona.
- Igen, itt vagyok, mi van már? – Rántotta ki az ajtót előtte, és förmedt rá ingerülten.
- A fenséged hajója...
- Mi van vele? Nyögje már ki!
- Lángokban áll!
- Akkor mit időzik még itt? Azonnal küldessen embereket, hogy oltsák el! Ha bármi megsérül a fedélzeten, maguk lakolnak érte! – Viharzott ki az ajtón, és sietősen a kikötő felé vette az irányt.
Annak a hajónak viszont már túl késő volt. A lángnyelvek felszöktek egészen az árbocokra, és szinte gyönyörű pirosas fénybe vonták azt. A katonák serényen próbálták oltani, de a tűzfaltól nem tudtak igazán hozzá hatolni annak forráshoz. Egy idő után fel kellett adniuk, hogy senki ne sérüljön meg, ezért Lucának és apjának, Philippe királynak végig kellett néznie, ahogy a négy hajójuk közül egyet teljesen elnyelnek a hegyes tűzcsóvák.
A nagy zűrzavar tökéletes alkalmat adott Felix és Cole találkozójára a palota hátsó bejáratánál, hiszen az összes őr, aki ott ügyelt volna, kihívatták a dokkokhoz. Titkos tanácskozást folytattak épp, mikor egy fehér postagalamb repült eléjük, lábára egy jókora papírdarabbal erősítve. Cole odabicegett, lehajolt a madárért, ami felugrott kezére, és nyugodtan búgott neki pár sort. A csomót kibontva leemelte lábáról a tekercset, és átnyújtotta bátyjának, aki óvatosan kihajtotta azt. A levél alján szereplő aláírást és pecsétet meglátva hátra hőkölt a meglepettségtől, majd dermedten öccsére meredt.
- Rossz hírek? – Kérdezte rekedten Cole.
- Nem... vagyok benne biztos. De ez... - tartotta a furry testvére felé a lap írott oldalán, annak az alján lévő pecsétnyomattal.
- ...Sander pecsétgyűrűje, és Mirage aláírása? – képedt el halkan.
- Milyen egy furcsa egybeesés... - Ásított fel mögöttük Echo.
YOU ARE READING
Nia bosszúja
Fantasy5 év telt el Valenteur birodalmának felszabadítása óta. Mirage, az ifjú királynő büszkén vezeti birodalmát, minden nehézség ellenére. Mégis, egy végzetes hiba miatt egész múltja visszatér hozzá, és halott nővére bosszújáért kiált.
