Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
JÚLIUS TIZENNÉGY, SZÖUL.
─ ITT IS VAN A KÁVÉJUK! - jelent meg mellettünk a pincér, majd elénk helyezte a két italt és mosolyogva távozott.
Tekintetem visszavezettem barátnőmre, aki hatalmasat kortyolt jegeskávéjából. Jó érzés volt újra látni őt annyi év után, még akkor is ha viszonylag gyakran beszéltünk.
Meg kell hagyni ő is sokat változott, régi barna haja most feketén virított frufruval, viszont szeme ugyanúgy csillog, mint hét évvel ezelőtt.
─ Na és milyen volt Kína? - kérdeztem meg, mivel ő is nemrég tért vissza ide Koreába.
A lány sóhajtott. ─ Hát... már nagyon hiányzott. Ugyan kicsit fura volt újra ott lenni és a szüleim teljesen bezsongtak tőle, de kétség kívül jó volt. - mosolygott. ─ Mintha újra gyerek lettem volna.
Ismerjétek meg Song Yuqit, a legjobb barátnőmet már lassan hat éve. A lány félig kínai, így elég gyakran látogat haza szülővárosába, főleg így nyár alkalmával, mivel az év többi részén el van foglalva az egyetemmel. Ő volt az első ember, akivel Yeonjun távozása után szóba álltam és kétség kívül egyből passzoltunk egymáshoz. Ő kicsit lazább volt, és egy amolyan "nemtörődöm" stílusa volt, ami tök jól illett az én "agyonpörgő és kicsit már túl sok" személyiségemhez.
─ Na és te? Szeretnék beszámolót Ausztráliáról! - lett izgatott egyből és kicsit előrébb hajolt az asztalon.
Elnevettem magam izgatottságán. ─ Annyira nagyon új dolog nem történt, amióta legutoljára beszéltünk.
─ Mi van azzal a fiúval? - vágott közbe, mire én összeráncoltam a szemöldököm.
─ Kivel? Bang Channel?
─ Az! Régebben azt írtad mennyire kedves veled. Volt azóta valami fejlemény? - húzogatta szemöldökeit egy mindent tudó mosoly kíséretében.
Megforgattam a szemeimet és kortyoltam egyet én is a kávémba. ─ Nem történt semmi, Yuqi. Csak többet beszélgettünk, plusz segített megírni az utolsó házi dolgozataimat. Ennyi az egész.
─ Ahh, ne már! Amíg kint voltál nem is volt barátod! Ne mondd azt, hogy még mindig amiatt a Yeonjun gyerek miatt szomorkodsz! - dőlt hátra Yuqi a székén egy szenvedő arckifejezéssel.
─ Hey, én nem szomorkodom miatta! Ugyan, annak már majdnem hét éve. Azért ennyire nem érintett mélyen a távozása! - hessegettem el a dolgot, majd hirtelen a telefonom csörögni kezdett.
─ Persze, mondogasd csak ezt magadnak. - hallottam a lány mormogását, mielőtt fogadtam a hívást.
A cukrászdától hívtak, ahova még érkezésemkor beadtam egy jelentkezést. Őszintén szólva szívesen dolgoztam volna ott, mivel aranyos kis helynek tűnt, kissé eldugva a mozgó utcák elől, épp ezért is kerestek oda embereket.
