Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
JÚLIUS TIZENNYOLC, HWANG LAKÁS.
A KANAPÉN ÜLTEM. Igaz a tévé előttem be volt kapcsolva, és valamilyen szerelmes film ment benne, az agyam mégis valahol egészen máshol járt. Egy nap telt el a Yeonjunos eset óta, de valahogy még mindig nem hagy nyugodni.
Vajon jól döntöttem?
Hangzott el a kérdés szinte minden második percben a fejemben, és akármennyire is próbáltam elterelni a gondolataimat, nem ment. Mindig visszatértem hozzá, és mindig elkezdtem marcangolni magam, hogy tényleg a jó döntést hoztam-e.
A legnagyobb bajom viszont mégiscsak az volt, hogy nem tudtam senkivel se beszélni erről. Yeji táborban van, Hyunjint szerintem egyáltalán nem érdekli ez az egész, és nem is akarom a szerelmi problémáimmal terhelni, Yuqi teljesen be van havazva munka ügyileg, mással meg nem vagyok olyan szinten, hogy beavassam ezekbe.
Teljesen egyedül vagyok.
Az új munkám sem tesz valami jó dolgot abban, hogy elfelejtsek mindent. Igaz egy kis időre megszabadít önmagam marcangolásától, de amint hazaérek újra kezdődik minden. Mintha csak egy végtelen hullámvasút lenne, ami sose ér véget. Egyszer fent, egyszer lent.
━ Te jó ég, mennyi szemét van itt! Néha napján ezért takaríthatnál, ifjú hölgy. - lépett be a nappaliba anyám, aki idegesen szedte fel az üres konzerveket a padlóról, majd kidobva őket a kukába foglalt helyet mellettem. ━ Minden rendben? Kissé lehangoltnak tűnsz.
━ És még szépen fogalmaztál. - mormoltam, majd arcomat kezeimbe temetve próbáltam visszafogni magam attól, hogy anya előtt sírjam el magam. ━ Szerinted jó döntés volt ellöknöm magam Yeonjun mellől? - tettem fel a kérdést, ami a leginkább zavarta a csőröm.
Anya sóhajtott, megvilágosodva, hogy mi a problémám. ━ Hát... nem tudok mindenről, de szerintem Yeonjun nem nagyon akarja, hogy eltávolodj tőle. Főleg most, hogy visszajöttél. Inkább ki kéne használnotok azt, hogy újra látjátok egymást.
━ De mi van, ha ő többet akar? Anya, tizenhét éve nem találkoztunk, aztán most hirtelen minden emlék a felszínre tört és nem tudom mit csináljak! Túl gyors ez az egész!
━ Biztos vagy benne? Vagy csak azt akarod elhitetni magaddal, mert félsz belemenni egy kapcsolatba vele?
Erre már nem tudtam mit válaszolni. Kissé elgondolkodtatott ez a kérdése. Tényleg ez lenne az én problémám? Egyszerűen csak... félek?
━ Gondold át, oké? Csinálok neked kimchit, tudom, hogy azt régen ettél. - mosolygott rám anya, majd megsimogatta a hátam és már el is tűnt a konyhában.
Én még mindig ugyanabban a pozícióban ültem, térdeim felhúzva a mellkasomhoz, és kezeimmel átölelve néztem ki a fejemből. A legrosszabb az volt, hogy most még jobban összezavarodtam. Lehet tényleg csak be akarom beszélni magamnak, hogy ez az egész túl gyors? Lehet tényleg akarom, csak félek mi lesz a jövőben, amikor már Yeonjunt a barátomnak mondhatom? Lehet tényleg meg kéne próbálnom?
Olyan sok kérdés, de válasz egy sincs...
. . .
━ SNAPPING SNAPPING, NEVER LET YOU GOOO!! - ordítottam torkom szakadtából másnap délelőtt, miközben a házban takarítottam és a rádióban Chungha szólt.
A hangulatom tegnap estéhez képest drasztikusan megváltozott, sokkal vidámabb és energikusabb vagyok, aminek őszintén szólva fogalmam sincs mi lehet az oka. Talán anya szavai egy nagy kérdőjelet hagytak bennem, mégis jól esett a beszélgetés.
Mivel Ausztráliában nem volt ott velem, hogy átbeszéljük az esetleges szerelmi vagy mentális problémáim, annyi év után egy anyai beszéd nagyon jól esett a lelkemnek és a szívemnek is.
Ma szabadnapom van, így úgy döntöttem délelőtt takarítok egy kicsit, majd ezután főzök valamit Hyunjinnak, aki majd csak délután fog hazaérni, aztán a nap többi részére nem igazán volt tervem.
Elgondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha találkoznék néhány régi barátommal, akiket még általános koromban ismertem meg, viszont nem tudom, hogy hogyan reagálnának rá. Hiszen annyira közeli kapcsolatban nem vagyok velük és lehet jobb dolguk is lenne.
Végül minden mindegy alapon írtam üzenetet pár ismerősnek, és türelmesen vártam a válaszukat. Legnagyobb szerencsémre bele is egyeztek, így estére megbeszéltük, hogy elmegyünk a közeli szórakozóhelyre, ami "Reset" néven működik.
Izgatott voltam, mivel már elég régen voltam bulizni, és talán ez a legjobb módja annak, hogy elfelejtsem kicsit azt, ami körülöttem történik.
Kerestem is egy megfelelő ruhát, majd ameddig este kilenc nem lett, igazából csak a szobámban néztem videókat. Ilyenkor persze elég lassan telt az idő, de végre valahára elérkezett az este, és indultam is a megbeszélt helyszínre.
Oh, ha tudtam volna mi vár rám azon az estén . . .
