Randi-babona

Kettő

December 24. 19:30 Luo Binghe és Shen Qinqiu randija

Shen Qinqiu megkapta az étterem címét, megmondta az asztala számát, kikért egy pohár bort és várt. Tudta, hogy partnere késni fog, mert őfelsége postás megírta. Ránézett telefonjára mennyi az idő, helyette azonban a záróképernyőjén beállított képen időzött tekintete. Sóhajtott, majd lehúzta a maradék bort. Ez több szempontból is rendkívül merésznek számított. Egyrészt, éhesen érkezett és az alkoholfogyasztása nem volt gyakori eset. Másrészt, a pohárból még semennyi sem hiányzott. Harmadrészt, megérkezett a randija.

A fiatalember elhelyezkedett. Divatosra vágott haját eltűrte. Shen Qinqiu azonnal tudta ki ült le vele szemben és a másik is nagyon gyorsan rájött. Meglepetésük ténye mindkettejüknek azt igazolta, hogy egyikük sem tudta, kivel tölti az estét.

-    Rég találkoztunk, Shizun.

-    Azt hittem másik országban élsz.

-    Mint látod...

-    Jobb, ha megyek. – készült felállni, a félelem viszont nem hagyta, hogy normálisan mozogjon. Binghe visszahúzta.

-    Egyél mielőtt elmész.

-    Nem tudok, veled enni.

-    Ééés megint itt tartunk. Akkor igyál.

-    Hm. – Shen Qinqiu pedig szót fogadott. Az elé tett víz helyett viszont meghúzta a boros üveget. Binghe elkerekedett szemmel figyelte. Ennyi kell, hogy el tudja viselni? Hiszen eltelt már majdnem három év. Igaz, Binghe nem keresett maga mellé senkit, mióta... Binghe sokára szólalt meg. Nem tudta, hogy kínos-e a csend vagy erre van szükség. Végülis, lehetnek csak közömbös ismerősök.

-    Shizun.

-    Hm? – igen, Shen Qinqiu berúgott, szempillantás alatt. Innentől pedig semmi sem maradt meg. Binghe jól emlékezett mi következne: shizunja felhív valakit, hogy kiselőadást tartson valamiről, bármiről, aztán a lakáskulccsal akar kocsit vezetni, ami sosem sikerül, aztán elalszik, ahogy van. Egyszer a motorháztetőn feküdve találta, miközben azt kiabálta: elütöttem magam. Kapcsolatuk alatt ezekre háromszor volt példa, mégis Binghe annyit mesélt róla, mintha másnaponta megtörténne. Most is elmosolyodott, ahogy eszébe jutott. Qinqiu töltött magának, majd azt is megitta.

-    Kérem a telefonod, a kocsi és lakáskulcsod. – szónélkül megkapta. Még egyszer ránézett telefonjára, majd azt is letette az asztalra, aztán a villa élével vágni kezdte a terítőt. Binghe szemei akaratlanul a világító telefon képernyőjére tapadtak, ahonnan négy évvel ezelőtti önmaga nézett vissza, a képernyő sötét lett. Elképedve figyelte, majd ugyanilyen hitetlenkedve meredt a vele szemben ülőre, aki már pálcikát is használt a terítő felvágására.

-    Éhes vagy?

-    Ühüm.

-    A szokásost?

-    Ühüm.

Binghe leadta a rendelést. Ideges volt, ahogy meglátta, kit szervezett be neki öccse, most azonban más érdekelte.

-    Shen Qingqiu. – a másik felemelte nevére fejét – Hiányzik neked Binghe? – az előtte ülő szeme még jobban csillogott. Binghe még nem eresztette.

-    Hiányzik Binghe. Szeretem Binghét. Binghe is szereti Qingqiut. Binghe dolgozik. Binghének jó, hogy Qingqiu nincs.

-    Qingqiunak jó, hogy Binghe nincs? – kérdezett vissza. Szíve majd kiugrott, míg a válaszra várt...mégis bírnia kellett kicsit, meghozták a levest.