Randi-babona

Négy

+18!+18!

December 24. 19:13 Wei Ying és Lan Zhan randija

- Binghe, köszi, hogy elviszel!

- Útba esik. Nyugi, minden rendben lesz.

- Mi van, ha mégsem jön el?

- Azt mondtad szerelmes beléd, biztos a forrásod. Ott lesz.

- Megőrülök, Binghe!

- Nagy levegő... Hívj, ha gáz van.

- Rendben.

- Hé, A-Ying. Mit mondtál, hogy hívják a randimat?

- Őő... elfelejtettem megkérdezni Xie gegét.

- Te és a memóriád...

Wei Ying kiszállt a kocsiból. Esti, mászkálós randit tervezett, amihez a parkban kellett találkozniuk. Elbizonytalanodott. Amikor meglátogatta Jiang Chenget Lan Xichen is ott volt, épp akkor mondta ki: aggódik A-Zhanért, mert nem mer lépni. Mikor Wei Ying megkérdezte, miben kell lépést tennie? Xichen azt mondta: végre sikerült közelebb kerülnie valakihez, de minden félrement. Wei Ying visszakérdezett, kihez? Xichen ránézett, majd csak ennyit mondott: azt hittem, ha valaki, te tudod.

Ő pedig úgy gondolta tudja ki az. Eszében volt a céges buli, ahol leitatta Lan Zhant, ő meg megcsókolta, aztán folytatták volna, de Lan Zhan hirtelen kijózanodott és semmire sem emlékezett. Ezután vádolták meg lopással, akkor még nem tudott testvérei létezéséről, a Jiang család nem segíthetett, mivel ők sem álltak jól. Mint később kiderült: Lan Zhan vállalta az anyagi kártérítést és semmit sem mondott Wei Yingnek. Miért tette volna, ha Wei Ying nem olyan fontos neki? Ennyire nincsenek jóban...hacsak... aztán kereste meg Binghe és váltott munkahelyet.

Mikor testvéreinek felvázolta a dolgokat, ők is erre jutottak. Aztán megvizsgálta, hogy érez ezzel kapcsolatban és be kellett látnia: a szükségesnél többször emlegeti Lan Zhant. Első gondolata az: mit szólna hozzá? Tetszene neki? Wei Ying olyan ostobának érezte most magát. Nem gondolja ezt egy kicsit túl? Aztán meglátta a magas alakot a szilvafánál állni, kezében virággal.

Kétségei elszálltak, szíve repdesett, mint valami kismadár. Ha saját érzéseiben nem volt biztos, ebben a pillanatban sziklaszilárdan állíthatta: már attól szerelmes, ahogy csak nézi. Lan Zhan észrevette, de nem mozdult, a szilvafánál beszélték meg, ott is fogja várni.

- Szia.

- Szia Wei Ying. Ez a tied. – nyújtotta át a virágot.

- Köszönöm.

- Szívesen.

- Azt is, hogy eljöttél.

- Bármikor jövök, ha Wei Ying hív. Nem kell postás.

- Reméltem, hogy ezt mondod. – bátornak kell lenni, így Wei Ying arcon csókolta Lan Zhant. – Menjünk, rengeteg helyre kell odaérnünk!

- Induljunk hát. 

Első útjuk a parkon belül, a tóhoz vezetett. Bár hideg volt, a víz nem fagyott be. Itt találkoztak először. Wei Yinget pár gyerek kergette és Lan Zhan védte meg, noha még egymás nevét sem tudták. Elkanyarodtak a téli korcsolya pályához, ahol nem volt nosztalgiafaktor, de volt utcai kaja és forró ital. Wei Ying pedig fázott, legalábbis kézremegését erre fogta.

- Nem kérdezed meg hova megyünk.

- Elég, ha te tudod. – majd kis szünet után újra megszólalt – Baj van, hogy teát kértél?