A Roxfort Réme (Harry Potter ff.)

Hetedik fejezet - A szünet

A bájitaltanterem ajtaja tárva-nyitva állt, mire Lily odaért. Különös feszültséget érzett a pince folyosóján a helyiség felé közeledve, gyomra akaratlanul is görcsbe rándult. Belépett a terembe, először egy kétes pillantást vetve kollégájára. Piton az orra árnyékából nézett le rá, miközben egy receptet tanulmányozott, és egy fél biccentéssel konstatálta a boszorka érkezését. Lily már fel sem vette a reakciót, inkább elindult a padok között, hogy szétnézzen, készen áll-e a terem a diákok fogadására.

- Érdekes, hogy mindig a kivetnivalót keresed a munkámban, Salmander - jegyezte meg egy mély, hűvös hang a háta mögül, mire döbbenten pördült meg a tengelye körül. Összevont szemöldökkel nézett Pitonra.

- Parancsolsz?

- Második napja vagy itt, és mégis, egyik alkalommal sem felejtettél el gondoskodni arról, hogy ellenőrizd a terem állapotát.

- Valóban - bólintott Lily, egyértelműen megnehezítve a férfi dolgát. Perselus szeme dühösen villant.

- És milyen alapon vonod kétségbe azt, hogy az én bájitaltan órámon, az én termemben, amit én teszek rendbe minden diáksereg előtt és után, minden a legnagyobb rendben található?

- Soroljam? - kérdezett vissza játszott unottsággal Lily. Piton vékony vonallá préselte össze a száját, és úgy nézett a kolléganőjére, mint aki bármelyik pillanatban képes lenne puszta kézzel megfojtani.

- Kezded átlépni a határt, Salmander - mondta halk, vészjósló hangon. A folyosóról egyre erősödő gyerekzsivaly hallatszott be a terembe, ezért Lily-nek gyorsan kellett cselekednie, ha igazán azt akarja, hogy a varázsló ne érezze magát feljebbvalónak. Legalábbis az óra végéig.

- Azt hittem, azt már megtettem azzal, hogy beléptem a Roxfort kapuján - vágta rá, aztán kedves, egyben diadalittas mosollyal fordult az ajtó felé. A gyerekek, amint átlépték a küszöböt, néma csendbe burkolóztak, és fejüket behúzva vonultak a helyükre.

- Mindenki kinyitja a könyvét a 259. oldalon - közölte mennydörgő hangon a bájitalmester. Lily szenvtelenül figyelte, ahogy a diákok nagyot nyelve lapoznak sebesen az utasítás szerint. Piton hátralesett, épp csak annyira, hogy a lány elkapja a pillantását. A férfi a tábla felé intett a fejével, Lily-nek pedig kis híján leesett az álla. Szinte békülő szándékot vélt felfedezni a szemében. Természetesen értette a célzást, és egy pálcaintéssel a táblára varázsolta a hozzávalókat, míg a könyvben a lépéseket tudták olvasni a gyerekek. Piton suhogó talárjával a háta mögött kinyitotta a szertár ajtaját, majd lehorgonyzott mellette és várt. A diákok értetlenül nézték felváltva tanáraikat.

- A legutóbbi bájitaltan órán történt baleset miatt, azt hiszem, fő a biztonság - mosolygott bátorításképp Lily, és a szertár felé intett a fejével. - Csak azt hozzátok ki, amit szükséges, megkímélve szeretett professzorotokat a stressztől.

Nevetés futott végig a termen, Piton pedig szikrázó tekintettel bámulta a kolléganőjét, aki "én csak elővigyázatos vagyok" módon tárta szét a kezét. A férfi fújtatott egyet, és karba tett kézzel figyelte a meginduló gyerekeket.

- Az nem kell - morgott rá egyikükre, és kikapta a kezéből a felesleges hozzávalót, visszatéve a helyére. A fiú eliszkolt, rögtön mögötte jött az évfolyamtársa, és félve fordult a tanár felé. Piton az orra árnyékából átfutotta a hozzávalókat, majd alig láthatóan biccentett. A következő ember nem volt ilyen szerencsés, ahogyan az a taktika sem, hogy gyorsan elsuhan mellette, megelőzendő a leszidást. - Drága Merlinem, hogy lehet valakinek összesen kettő, könnyező agysejtje? Azonnal tegye vissza a helyére, és ne játszadozzon a türelmemmel!