A Roxfort Réme (Harry Potter ff.)

Negyedik fejezet - A büntetés

George Weasley soha nem mondhatta el magáról, hogy teljesen normális gyermek volna. Ikertestvérével, Freddel az időt nagyrészt úgy ütötték el, hogy a legkülönfélébb baromságokba húzták bele a másikat. Mivel a családban eddig mindenki a Griffendél házba tartozott, így nem meglepő módon őket kettejüket is ide osztotta be a Teszlek Süveg. A házuk jelleméből, meg persze személyiségükből adódó bátorság így hát csak segíti őket abban, hogy mindig valami csínytevésen járjon az eszük.

Bár azt őszintén nem tudta, hogy a mai napon mivel húzta ki a gyufát bájitaltanon. Mi több, neki lenne joga reklamálni, ugyanis hála mardekáros párjának, egy adag hunyorsziruppal közelebbi találkozásban volt része, mint amilyen közeli egészséges (és balesetmentes) volna. Bár nem adott okot meglepődésre a tény, hogy Piton őt vonta felelősségre.

Hogy miért? Mert griffendéles. Perselus Piton szemében ez szentségtöréssel ér fel.

Na de, George-ot sem olyan fából faragták ám, hogy megfutamodjon egy igazságtalan pincedenevértől. Ahogyan Fredet sem. Megint valami csínyen járt az eszük?

Kétség sem fér hozzá.

***

- Szabad! - kiáltotta Lily az - immár nem ideiglenes - szobájában, az íróasztala mögött ülve, amikor hallotta, hogy valaki kopog az ajtón. Lassan ki is nyílt, és először egy lehetetlenül vörös üstököt pillantott meg, amint a személy bedugta a fejét az ajtón, majd magát a Weasley fiút is, teljes életnagyságban. Mosolyogva intett, hogy kerüljön beljebb.

- Örülök, hogy megkapta a levelemet. A roxforti baglyok még kicsit bizalmatlanok személyem kapcsán - vonta meg a vállát. - Üljön csak le, máris mondom, hogy mi lesz a feladata. Előtte azonban még meg kell írnom egy levelet, két percet kérek.

A Weasley fiú bizonytalanul bólintott, és helyet foglalt. A székben ülve körbenézett, és megállapította, hogy a mardekáros lakrészek is legalább olyan jól néznek ki, mint a griffendélesek. Itt persze a piros és a sárga helyett a zöld, ezüst és fekete szín dominált, de korántsem volt csúnyának mondható a helyiség. A griffendéles kedvtelve vizsgálta meg a szobát.

A bejárati, illetve a lakrészből még három különböző helyre nyíló ajtó fekete volt, ahogyan a kanapé a két fotellel, az ablakkeretek, és a Salmander professzor íróasztalához tartozó székek is. A falak és a szőnyeg a kandalló előtt ezüst, míg maga a kandalló és az íróasztal zöld színben pompáztak, nem túl sötétté, de kellőképp mardekárossá téve a helyet.

A fiú elismerően bólintott magában, éppen akkor, amikor Lily összetekerte a pergament, és az asztala szélére tette, hogy később majd elküldje bagolypostával. Halvány mosollyal az arcán nézte diákját, ami nem kerülte el az ifjú figyelmét sem. Kérdőn vonta össze a szemöldökét.

- Öhm, professzor... Van valami gond?

- Jaj, nem, dehogy - legyintett nevetve Lily, és úgy gondolta, ideje diákja tudtára adni, hogy mi jár a fejében. - Csak azon töprengtem, hogy két ikertestvér mégis hogyan hasonlíthat ennyire egymásra?

A kérdezett nyelt egyet, és zavartan megrázta a fejét.

- Nem értem, mire gondol. Tanárnő - tette hozzá gyorsan, Piton intelmeitől kísértve.

- Van egy ikertestvére, jól tudom?

- Igen, Fred. Ő is csinált valamit? - kérdezte ártatlanul, bár lelke mélyén tudta, hogy felesleges mentegetőznie. Tanára tekintete mindent elárult. Sóhajtott egyet. - Honnan tudta, hogy nem George vagyok?

- Volt szerencsém ikreket tanítani, azért van egy kis gyakorlatom, hogy hogyan különböztessem meg őket. Mellesleg - bökött a fiú öltözéke felé -, a talárja alatt kissé kilátszott az F betűvel díszített pulóvere. Legközelebb vigyázzanak jobban, amikor egy tanítójukat igyekeznek átverni.