A Roxfort Réme (Harry Potter ff.)

Tizenegyedik fejezet - A félelem

- Jó reggelt kívánok mindenkinek! - lépett be a terembe Lily töretlen jókedvvel és hangosan üdvözölte a félig még alvó diákokat. - A mai napon mindenki szembenéz a legnagyobb félelmével.

Mintha szadista lenne, olyan vidám mosollyal nézett körbe a megszeppent, illetve riadt arcokon. Sokan még épp feldolgozni próbálták az információt, azonban a csapat éberebb felét azonnal elfogta a rettegés.

- Na, na. Nem kell annyira megijedni - nevette el magát Lily, azon igyekezve, hogy oldja a feszültséget. Sajnos a diákok többsége csak még szadistábbnak látta őt. Nagyot sóhajtott, és egy nonverbális varázslattal előrébb húzta a szekrényt, amiben a Mumust tárolták.

- A mai óra anyaga a Mumus lesz. Noha viccesen hangzik a neve, nem annyira vicces, amikor a legnagyobb félelmetekként testesül meg - figyelmeztette őket, miközben megállt a szekrény mellett, majd szembefordulva a csapattal, folytatta. - A Mumus nem önálló élőlény, csupán egy személlyel szemben képes testet ölteni, akinek a félelméből táplálkozik.

- Nem csodálom, hogy állandóan váltogatják egymást az SVK tanárok... Egy ilyen után mindegyik szívinfarktust kaphatott - motyogta félhangosan az egyik másodikos hollóhátas a társának. Lily úgy tett, mint aki meg sem hallotta.

- Azonban nem legyőzhetetlenek. Ősi lényeknek számítanak a Mumusok, és már abban az időben is úgy gondolták, hogy a félelem elűzésének leghasznosabb módja, ha eltereljük a figyelmünket valamivel, amin nevetni lehet. Éppen ezért a Ridikkulus, a Mumus elleni varázslat használatakor valami igazán viccesre kell gondolnotok, amivel elűzitek a félelmet.

Félmosolyra húzta a száját, majd a szekrény elé masírozott, és egy pálcalendítéssel kiengedte a Mumust a helyéről. A szeme elé táruló látványtól ösztönösen görcsbe rándult a gyomra. Egy hatalmas szakadék képe jelent meg előtte, az alján egy tenger sötét, habzó hullámaival, aminek háborgása láttatni engedte a mélyből kiemelkedő tüskéket. Tériszony és tengerfóbia, fantasztikus kombináció, jegyezte meg gondolatban, és erővel elszakítva tekintetét a Mumusról, hátranézett a döbbent tekintetű diákokra.

- Most pedig, a varázsige - visszafordult a lény felé, majd rutinosan meglendítette a pálcáját. - Ridikkulus!

Az ezt követő történésekre maga sem számított. A szakadék eltűnt, a vízszint emelkedni kezdett, mígnem egy egyszerű kerti medence maradt belőle. Egy gumimatracon Dumbledore professzor sütkérezett, színes koktéllal a kezében. Néhányan kuncogni kezdtek, de nem egészen ez váltott ki egetrengető nevetést a csapatból.

- Vigyázz, BOMBAAA! - üvöltötte Perselus Piton, a Roxfort félelmetes bájitaltan professzora egy szál piros fürdőnadrágban, és a medence felé szaladva a magasba ugrott, hogy aztán lábait felhúzva hatalmas csobbanással elmerüljön a vízben.

A diákok a hasukat fogták a nevetéstől, pedig a finálé még hátra volt. Lily tűzpiros (egészen pontosan Piton professzor nadrágjának árnyalatával egyező) arccal figyelte a történéseket, túlságosan lesokkolva ahhoz, hogy újra bezárja a Mumust. Noha ez lett volna a legbölcsebb dolog, amit tehetett volna. Dumbledore professzor hangos nyekkenéssel fordult le a gumimatracról, majd dühös tekintettel bukkant fel a víz alól, a szemüvegét bosszúsan tolva fel az orrán.

- 50 pont a Mardekártól! - puffogott.

Lily megelégelte a látottakat, és egy legyintéssel visszazárta a Mumust a helyére. Pár mély lélegzetet vett, mielőtt szembefordult volna a gyerekekkel. Mindenki vigyorogva bámult vissza rá, végül ő sem tudván tartani magát tovább, kicsúszott egy halk nevetés a száján.

- Na, erről beszélek. Ilyen vicces jelenetre gondoljatok, és nem lesz probléma a Mumussal - biccentett óvatos mosollyal. Sorba rendezte a diákokat, az első lánytól pedig némán, csupán szemkontaktussal kommunikálva kérdezte meg, hogy készen áll-e. Apró biccentést kapott válaszul, aminek láttán kiengedte a Mumust a szekrényből.