A Roxfort Réme (Harry Potter ff.)

Első fejezet - Az ismeretlen

Halk matatás törte a meg az éjszaka nyugalmas csendjét. Mintha valaki suttogott volna. De nem, ez nem az volt. Se bagolyhuhogás, se farkasüvöltés – semmi nem zavarta meg a suhogó talár hangját.

Sötétség borult az égboltra, a csillagok fényesebben ragyogtak, mint valaha. Ahogy Lily Salmander felpillantott az égre, már-már azt érezte, hogy ígéretesen ragyognak az égitestek.

Ahogyan egy nagy kapu elé érkezett, kíváncsian a - láthatólag - ideiglenesen kihelyezett, a falnak támasztott portréra nézett. Egy alvó, igen testes, középkori hölgyet ábrázolt. A festmény keretének jobb alsó sarkában ott volt a címe: Kövér Dáma.

Lily előszedte a varázspálcáját fekete talárjának nehéz anyaga alól, suhintott és pöccintett egyet.

- Lumos - suttogta, mire a pálca vége vakító fehér fénnyel izzott fel. A hölgy a festményen - Lily legnagyobb meglepetésére - megmozdult. Nem is akárhogyan. Idegesen a szeme elé kapta a kezét.

- Mit képzelsz te, hogy nyugalmas alvásomat fénnyel zavarod meg? Mégis ki vagy te, hogy csak úgy ide gyere, és a varázslatos botoddal hadonászva kockáztasd azt, hogy kiszúrod a szemem... Ó, értem már - bólintott végül a hölgy, amikor Lily leengedte a pálcáját, ezzel eltakarva az erős fényt, és láthatóvá vált az arca. - Szóval te vagy az. Minerva mesélt rólad egyet s mást. Kérem a jelszót!

- A je... jelszót? - Lily megrökönyödve bámult a festményre.

- Igen, azt. Amennyiben valóban te vagy az, akinek gondollak, akkor mondd a jelszót, és szólok benti barátaimnak, hogy engedjenek be.

- Nekem senki nem mondott semmiféle jelszót.

- Ez esetben várhatsz addig, amíg a diákok visszatérnek a téli szünetről. Igaz, még el sem mentek - húzta fel az orrát durcásan a hölgy, majd nagyot ásított. - De esetleg, ha hagysz még egy kicsit aludni, énekelhetek neked. Az biztosan megnyugtat. Nem mellesleg gyorsabban múlik majd az idő.

Lily elborzadt, aztán gyorsan megrázta a fejét. Bármit, csak egy ilyen éneklő valamit ne.

Persze, az idő is, meg valószínűleg az ép hallásom is igen gyorsan elmúlik majd – gondolta, és erőlködnie kellett, hogy tényleg csak gondolatban mondja ki a szavakat.
Inkább a nehéz tölgyfaajtóhoz lépett, és kopogott rajta. Semmi válasz. Várt. Elszámolt magában tízig, aztán ismét hármat kopogott, de már szinte dörömbölve.

Kezdeti lelkesedése egyre alább hagyott, amikor belegondolt abba, hogy mennyi esély van arra, hogy egy ilyen hatalmas kastélyban valaki éppen itt, a bejárat előtt járkál, és ajtót nyit neki az éjszaka kellős közepén. Arról nem is beszélve, hogy Minerva McGalagonyon kívül aligha tudja bárki is, hogy ő ide jött.

Leroskadt a Kövér Dáma mellé, csomagját a lábára helyezte, és lehajtotta rá a fejét. Hagyta, hogy a gondolatai elkalandozzanak, ha már egyetlen társaságát az igazak álmát alvó festmény jelentette.

Amióta nagyapja, Newt Salmander mesélt neki a Roxfortról, azóta minden vágya, hogy egyszer megismerhesse az intézményt, ha már diákkorában nem volt rá lehetősége. Amint kínálkozott az alkalom, azon nyomban otthagyta a sivár, franciaországi testvériskolát. Azonban már nem diákként, hanem tanárként. A szülei nem kedvelték különösképp a Roxfortot - Merlin tudja, miért -, ezért, bár vérbeli brit volt, Franciaországba járt iskolába, és itt is tanított évekkel később. Ezzel pedig beváltotta gyermekkora nagy álmát: bájitalmester lett belőle.

Az emberek számára meglehetősen szokatlan volt bármiféle varázslótól is, hogy kétféle tárgyat oktasson - pláne egy ilyen, még fiatalnak mondható, alig harminckét éves nő - esetében. Pedig bizony, Lily Salmander, akinek nagyapja olyan könyvet írt, amelyből most a roxforti diákok okosodnak, igencsak megdöbbentette a varázsló társadalom nagy részét.
Amióta az eszét tudja, a sötét varázslatok kivédése, illetve a bájitaltan foglalkoztatta. Lényegesen jobban és buzgóbban teljesített e két tantárgyból, igazán szép RAVASZ-vizsgaeredményt, K-t, dicsérettel produkálva. SVK és bájitaltan tanár lett belőle. A szíve majd' kiugrott a helyéről, amikor belegondolt, hogy a Roxfortban taníthat.