A Roxfort Réme (Harry Potter ff.)

Hatodik fejezet - Kellemes éjszaka

Az éjszaka kellemes álmot hozott a kastély legtöbb lakójának, igazából Perselus Piton is béka módjára kiterülve feküdt az ágyán, tátott szájjal horkolva. A szomszédos lakrészben azonban Lily Salmander szemöldökét ráncolva bámulta a plafont.

- Hogy a fenébe' lehet így aludni? Ilyen... hangosan? De most komolyan, az alvás arról szól, hogy csendben legyél. Meg esetleg másokat is hagyj aludni...

Mindezeket hiába mondta ki hangosan is, mit sem segített, kollégája ugyanolyan hangerővel horkolt vígan, épületet megrengető erővel a szomszéd szobában. Lily hiába szorította fülére a párnáját, nem sok hangot szűrt ki. Bosszúsan felült végül, és felkapcsolta a lámpáját. Elővett egy könyvet a táskájából, de az egetrengető horkolás miatt arra se tudott koncentrálni. Végül sóhajtva megrázta a fejét, és felvette a táskáját, hogy elrakja a kötetet. Hátizsákja azonban nem szimpatizált vele, amint kezébe vette, az egész tartalma a földre borult.

- Merlinre... Nem is én lennék - kezdte el visszapakolni a padlóra hullott holmikat. Ami ekkor a kezébe akadt, önfeledt vigyorgásra adott neki okot. Ez ugyanis nem volt más, mint egy gumilabda.

Nesze neked, zsörtölődő vénasszony - gondolta, és kényelembe helyezve magát a földre dobta a labdát, ami a Perselust tőle elválasztó falra pattant, majd onnan ismét a kezében tartotta. Szinte érezte, hogy a feszültség minden labdapattanással lejjebb enged benne. Kárörvendését ugyan kicsit szégyellte, de rövid ittléte alatt azt tapasztalta, hogy megéri bosszúsnak látni kollégáját. Tovább szórakozott a labdával, szinte relaxálónak hatott a tevékenység. A fal túloldalán azonban nem fogadták túl lelkesen a szórakozást...

Perselus Piton ugyanis egyre kevésbé horkolt. Sőt, ami azt illeti, már csak tikkelő szemmel bámulta a plafont.

Kopp. Kopp. Kopp.

- Elég! - ült fel az ágyon, hangosan felkiáltva. A falhoz lépett, és ököllel verni kezdte azt. - Salmander! Hallgass már el, Merlin áldjon meg!

Csend lett. Várt pár másodpercet, majdnem egy percig támasztotta a falat, szinte állva aludt. Felriadt a zajtalanságra, és dühösen szusszant egyet. Visszamászott az ágyába, betakarózott, majdvégre behunyta a szemét. Meglepően hamar sikerült elaludnia, olyan mélyen, hogy szomszédja hatalmas örömére újfent horkolni kezdte. Odaát Lily a haját tépte.

- Az agyam eldobom! Hogy lehet így létezni?! - azzal nem is gondolkodott, átcsörtetett abba a szobájába, amelyikben az elixíreket tartotta vészhelyzet esetére, és levett egy Álomtalan Álom bájitalt a polcról. Kivágta a lakrésze ajtaját, és mivel tudta, hogy gyors kör lesz, be sem zárta maga után. Kollégája ajtaján kezdett dörömbölni kitartóan és dühösen. Piton odabent ölni tudott volna, amikor felkelt a hangzavarra. Haragtól villanó szemmel kelt ki az ágyból újra, és felvette a pálcáját, miközben a bejárat felé masírozott.

- Darabjaidra átkozlak, te utolsó... - tárta ki az ajtót, de arra nem számított, hogy a boszorkány, aki álmos fejjel, pizsamában, és valami üvegcsével áll előtte, csak legyintsen egyet, ezzel elhallgattatva őt. Piton elkerekedett szemmel szorította ökölbe a kezét. Ez a nyomorult képes volt hangtalanul Silenciot alkalmazni rajtam?! Na megállj, te mocskos...

Még a gondolatát sem tudta befejezni, Lily a kezébe nyomta a bájitalt.

- Idd meg, és nagyon sürgősen hagyd abba a horkolást, különben a következő üvegcsében méreg lesz - förmedt rá, amitől Perselusnak elállt a szava. Szó szerint. Meg sem várva a reakciót, a nő sarkon fordult, és becsapta maga mögött az ajtaját, az utolsó pillanatban feloldva a varázslatot a férfin. Mielőtt bármi is megzavarhatta volna benne, kényelembe helyezte magát, és bár rettentően felhúzta az éjszaka eddigi része, a fáradtság győzedelmeskedett felette. Azonnal elaludt, reménykedve álmai háborítatlanságában.

Piton nagyokat pislogva bámult a boszorkány után. A bájitalra lesett a kezében, első látásra tudta, hogy Álomtalan Álom elixír. Végül a kimerültségtől elpárolgott a dühe is, és vállat vonva visszament a szobájába. Nem volt túl jól alvó, ezért felhörpintette az üvegcse tartalmát, aztán ágyba bújva türelmesen várta a hatását.

***

Lily úgy ébredt, mint akit előző nap agyonvertek. Intravénás kávét szeretett volna, hideg zuhanyt, bármit, ami energiát ad. Aligha törődött a sminkeléssel, inkább csak egy pálcamozdulattal a helyére rakta a haját, és felöltötte aznapi ruháját. Talárt vett, majd egy egyszerű lófarokba fogta a haját. Az órára nézve konstatálta, hogy már mehet is reggelizni.

A másik lakrészben Piton a szokásos mogorva hangulatában ébredt, semmit sem változtatott rajta a tény, hogy nem volt túl nyugodt éjszakája. Kilépett az ajtaján, kis híján beleütközve Salmander professzorba. Gyors reflexeinek köszönhetően idejében megállt, és nézte, ahogy a boszorkány rá sem nézve elhalad előtte, beesett arccal és karikás szemekkel. Épp tett volna egy szarkasztikus megjegyzést, hogy szebbé tegye a nő reggelét, amikor Lily megtorpant, és szúrós szemmel nézett rá. 

- Silencio, vagy tudsz hallgatni magadtól is? - Pitont meglepte a nyers hangszín, nem gondolta volna, hogy rögtön a második reggel ilyen formában fogja találni kolléganőjét. Gúnyosan elmosolyodott, és felvonta a fél szemöldökét, miközben védekezően maga elé tartotta a kezét. Lily kurtán bólintott, és tovább sietett a Nagyterem felé. Perselus kis várakozás után követte őt, hogy ne egyszerre érjenek oda. 

A tanári asztalnál Lily Minerva mellett foglalt helyet, és halkan beszélgettek. Piton a lehető legtávolabb ült tőlük, Hooch társaságában. A szeme sarkából azért figyelte a párost, ahogyan a fiatalabb boszorkány feszülten magyarázott McGalagonynak. Az idős nő megértően bólogatott, Pitont pedig a legkevésbé sem lepte meg, amikor néha felé pillantott, szúrós szemmel. Az azonban annál inkább megdöbbentette, hogy a Weasley ikrek érkezésükkor jókedvűen integettek a tanári asztal felé. Nem érdekelte, hogy mennyire feltűnő, Salmander felé kapta a fejét, pont elcsípve a pillanatot, ahogy a fiatal boszorkány mosolyogva köszön vissza a fiúknak. Harag villant a szemében, hirtelen az étvágya is elment. Felállt az asztaltól, és elnézést kérve Hooch-tól, kimasírozott a Nagyteremből.

Utolsó cinkos kis senkik.

.

Nos, szóval... Üdv mindenkinek, aki még itt van :'D
Nagyonnagyon sajnálom, hogy ilyen sokára tértem vissza. De! Visszatértem. Nem magyarázkodok, csak lehajolok a paradicsomok elől :D

Ígérem, mostantól jobban fogok igyekezni! Rettentő hálás vagyok mindenkinek, aki e sorokig eljutott. Ölellek titeket <3