Megszoksz vagy megszöksz | Befejezett | [18+]

7. fejezet

Nick abban a hitben élt, hogy a magánhekus egy igazi mogorva alak. Aztán rá kellett döbbennie, hogy ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Amit ugyanis megismert, az csak Ben Wulfger alaptermészete volt. Tudott ő annál jóval pokrócabb is lenni.

Miután beszélt ázsiai barátjával, olyan lett... olyan lett... hát Nicknek nem is volt rá jó szava, hogy milyen lett. Talán a félelmetes megteszi, mert ha egy pillantással ölni lehetne... Akkor az egész Wulfger család már rég kipurcant volna a magánhekus által, nem beszélve Nickről, aki – mivel felettébb hajtotta az élni akarási vágy – messziről kerülni kezdte a férfit. Nem csak ő cselekedett így, a többiek is hasonlóképp jártak el, bár nem emésztette fel sok erejüket a dolog, mert az étkezéseket kivéve Ben végig a szobájában kuksolt. Hogy mi lelte, senki sem tudta. Nick is csak annyit sejtett, hogy valószínűleg a mosdóbeli jelenetről lehetett szó a két régi „barát" között, és a társalgás szakítással végződött. Vagy ki tudja. Mivel Nick nem ismerte a részleteket, fogalma sem volt róla, hogy mi történt a két férfi között. Megkérdezni meg, dehogy merte megkérdezni. Nem unta ő meg az életét! Inkább nagyokat hallgatott, akárcsak a többiek, mert találgatásba senki sem bocsátkozott. Pláne nem hangosan.

Ez az egész persze azt is magával hozta, hogy Ben nem fog elmenni a Jeremy-féle partira. Magától értetődő volt, hogy jelen állapotában nem ő lenne a buli királya. Nem mintha ez előtt annyira mehetnékje lett volna. Így azonban Nick jelenléte is kérdésesé vált. Bár nem a család, sokkal inkább Nick részéről. Nem volt kedve egy flancos, pezsgős partin jópofizni egy csomó idegennel, így önként ajánlotta fel, hogy otthon marad és ügyel a magánhekusra, nehogy az kárt tegyen magában. Vagy másban.

A család örömmel fogadta a hírt, és mindenki meg is nyugodott tőle. Kivéve talán Zacet, aki a kijelentés után felettébb hallgatag lett, mondhatni durcás. Akár a nagybátyja, csak fiatalabb kiadásban. Nick ezt a viselkedést már végképp nem tudta mire vélni. De azért megragadta az alkalmat, hogy ezzel is piszkálja a fiút.

- Csak nem hiányozni fogok neked? Nyugi, két-három óra múlva ismét láthatsz – mondta, miközben az ágyán ült törökülésben és a készülődő Zacet figyelte. Vagyis a srác annyira nem készülődött, inkább a szekrénye előtt ácsorgott, és többször tekintett hátra Nickre, minthogy a szekrénye belsejét leste volna, azt kutatva, mit vegyen fel.

- Ilyesmire nem gondoltam – ellenkezett azonnal piros arccal. Ami nagy hiba volt. Nick vigyorogni kezdett.

- Ne félj, amint megjössz – itt lehalkította a hangját – elsütök pár viccet a melegekről, csakhogy meglegyen az órai adagod.

Zac erre sötéten ránézett, de ez fele annyira sem volt hatásos, mint a nagybátyja gyilkos szemei.

- Én csak örültem volna, ha ott vagy, ennyi. De most, hogy jobban belegondolok, jobb hogy nem jössz. Csak folyton kínos helyzetbe hoznál. Most pedig megtennéd, hogy kimész? Szeretnék felöltözni.

Mivel mindkét fürdőszoba foglalt volt – egyikben Katy, a másikban Amélia készülődött – Zacnek most nem volt esélye elbujdosni. Amire Nick egész nap készült. Alig várta, hogy ismét láthassa azt az izmos testet, amit anno a próbafülkében.

- Jaj, már! Mitől félsz? Hisz már láttalak, nem emlékszel? Na, gyerünk! Kezdj neki, vagy sosem készülsz el. Vagy talán attól félsz, hogy rád izgulok? – támaszkodott a könyökére, és bájosan Zacre pislogott.

Zac erre azonnal elvörösödött, mire Nickből kitört a nevetés.

- Nyugi van! Megegyeztünk, hogy köztünk szó sincs ilyesmiről, nem? Na, hajrá! Vetkőzz! Idő van.

Zacnek tehát nem volt más választása. Neki állt vetkőzni, és hamarosan egy szál alsónadrágban – az is kockás volt – állt Nick előtt, természetesen háttal. De Nicknek így is remek kilátása volt.