A Múlt Rabja [❗2. Kötet❗] [(Befejezett)] [ DL ff.]

Nyolcadik Fejezet

❄️❄️❄️❄️❄️❄️❄️❄️❄️❄️❄️❄️❄️❄️

" ....Ádám....."

" ...Évának meg kell találnia..."

" Segíts neki!... "

Szemeim lassan kinyitom. Egy kőfalat látok. Hideg van és félhomály.
Megpróbáltam felkelni, de sikertelenül. Láncok tartották a kezeim. Egy rövid lánc, ami hátul tartja a kezem.

- Francba már! Fogságból fogságba? Hogy lehet ilyen--

Hangot hallottam. Lépteket.
Leültem vissza törökülésbe, és vártam. Később a Carla nevű fiatal férfi bukkant fel. Nem néztem rá.
Megállt előttem fél méterre, és nézett.

- Mi az? Gondolkodsz?

" A hangja mély, és kissé rekedtes, de valahogy....gyanúsan kedvesen beszél."
- Mit akartok tőlem? És Yui-chan-tól?

- Az a lány hasznunkra lesz. Vele támasztjuk fel a fajtánk vérvonalát.

" Ez azt jelenti--! "
Gondolkodás nélkül felpattantam, és minden dühömmel az engem néző aranyszínű szemeibe néztem.
- Soha nem fogom hagyni, hogy Yui-chan-t ennek tegyétek ki.

- Értem... Most vagy nincs halálfélelmed, vagy szörnyen ostoba vagy. - gúnyolódott -

Mégdühösebb lettem, és minden erőmmel nekifeszültem, ameddig a lánc engedte.
- Derítsd ki magad. - vigyorodtam el magabiztosan -

- Hm... Emberből is van ilyen? Neked fogalmad sincs, hogy kivel beszélsz. - hangján hallottam, mintha jól szórakozna -

- Megtudom anélkül, hogy elmondanád.
" Elég ha hozzám érsz. "

- Te hiába vagy ember, se a véred illata, se a viselkedésed nem teljesen emberi.
Mondd meg mi vagy.

- Arról ne is álmodj...!

A parancsát megtagadó válaszomra reagállva, erősen megragadta az állkapcsom.

Emlékeibem láttam, ahogy valakivel harcol. Győzött, megölte a férfit. Vagy inkább démont. Ez a Carla nagyon erős!

- Nem ajánlom, hogy ellenkezz. - hangjában hallottam a gyilkos szándékot -

" Szóval utálja, ha valaki nem azt csinálja, amit ő mond? Akkor--! "

Megharaptam a kezét.

- Te kis...

- Attól, hogy nem vagyok olyan erős, mint te, még vannak saját gondolataim, és céljaim. Nem hagyom, hogy akármelyiktől megfossz!

*Halkan nevet*

" Ez most kinevetett!? "
- Mi az? - kérdeztem semleges hangon -

- Erős akaratod és elszántságod van. Ez aranyos. Viszont.....így nehezebb lesz megtörni téged.

- Minek kéne megtörni?

Elmosolyodott, aztán szemeivel elemezni kezdett.
- Most vagy egy szajha vagy, vagy azok a mocskos vámpírok nem bírnak magukkal. Mi ez, egy kötés?

- Ne!

Lehúzta a ruhám a vállamról.
- Harapás borít mind a két oldalon. A nyakadon, a válladon...lefogadom, hogy a karodon is találok. De biztos van olyan részed, ahol még nem mocskoltak be a fogaikkal.

- Eressz el! - elrántottam a vállam, és vele együtt a ruhámat is kirántottam a kezéből, aztán a falig hátráltam -

- Szóval nem félsz a haláltól, de azt nem bírod, ha valaki úgy közeledik feléd? Érdekes.