A story told - PUF fanfiction [Szünetel]

🎄 Karácsonyi fejezet II. 🎄

A két fiú és Holló olyan csendesen sétált be a hólepte udvarra, mintha az éjszaka közepén szöktek volna ki, és tilosban jártak volna. A Pásztor átfagyott kezét lehelgette, míg Feri zsebre vágta a saját kezét, a csődör a földet szagolva, lassú léptekkel sétált a vörösinges mellett. Patája alatt ropogott a hó, de ennél nagyobb zajt nem csaptak.

– Mielőtt bemegyünk, szeretnék gondoskodni róla – sóhajtott fel Áts, miközben megpaskolta lova nyakát. Ádám bólintott neki. – Borogatást kellene tenni az arcodra.

– Átfagytam egészen, nem érzem az arcom... – legyintett, miközben összedörzsölte tenyerét.

Az istállóban a Pásztor egy téli lótakaróba burkolózva felült a rozoga ládára, amiben a takarókat tartották, amíg barátja leszerszámozta a lovat. A vastag, zöld pokróc ki lett terítve egy vaskos falécre, melléje került a nyereg, majd a kantár is. Egy kis ládából előkerültek a pucolók, kefék, vakarók és egy patakaparó. A Pásztor csendben figyelte, ahogyan barátja a csődör körül tevékenykedett. Végig németül beszélt Hollóhoz, néha megismételte a szavakat magyarul is, máskor becézgette, dícsérgette a lovat.

Ameddig rá nem jöttek, hogy Holló nem ismerte a magyar nyelvet, addig Áts Feri is tele volt kék és lila foltokkal, harapás és rúgás nyomokkal. Ugyanakkor nem ez volt az egyetlen probléma a páros között. Holló messziről érkezett, azelőtt szabad volt, hatalmas legelőn vágtathatott. Aztán elhozták az otthonából, fiatal titánként be lett zárva egy városba, egy kis istálló aprócska bokszába. Ellenségesen fordult mindenki irányába. Feri sem kedvelte őt. A szíve vérzett valahányszor egy tomboló ördögöt talált az ő drága lovacskájának helyén. A fiú többször is elgondolkozott, hogy megmondja az apjának, adja el a lovat. De minduntalan lebeszélte magát erről, mert ha Holló máshova került volna, meglehet addig verték volna, ameddig még lélegzett. Ugyan egyszer-kétszer ő is istenesen pofán vágta a csődört, amikor Holló megharapta őt, de ezeket leszámítva kedvesen bánt vele.

– Egész barátságos lett, nem igaz? – mosolygott rá Feri a barátjára, amikor kilépett a bokszból, és becsukta maga mögött az ajtót. A Pásztor gúnyosan elmosolyodott.

– Ahhoz képest, hogy májusban még meg akart ölni téged... valóban – bólintott egyetértően.

– Csupán nem értettük egymást – sóhajtott fel a fiú. Ádám feltápászkodott a helyéről, hogy barátja ki tudjon venni egy takarót a lónak.

– Én máshogy fogalmaztam volna – szólt végül halkan, amíg barátja betakargatta a lovat, és megpaskolta a nyakát. Visszaült a láda tetejére.

– Minden bizonnyal cifrábban – mosolygott Feri, majd mélyen felsóhajtott. – Hogy én mit fogok kapni a fejemre most emiatt... – fogta a fejét, majd ismét felsóhajtott, és kilépett a bokszból, becsukta az ajtót, mielőtt a Pásztorhoz fordult volna. – Maradj mögöttem, az anyámnak nagy hangja tud lenni. Várjál, van itt valahol egy műanyag tasakom, abba tudunk neked jeget rakni.

– Egy fájdalom csillapítónak jobban örülnék – sóhajtott fel a fiú, miközben óvatosan megtapogatta bedagadt arcát, jobb szeme alatt az arccsontja egyre csak dagadt. – Kezdek kiolvadni.

– Érzel máshol fájdalmat? – kérdezte Feri aggódva, miközben egy másik ládába behajolva kotorászni kezdett. A Pásztor nem felelt azonnal. Megpróbálta felidézni az eseményeket, de minden olyan gyorsan történt. Szemébe könnyek szöktek, a keze remegni kezdett, amikor maga előtt látta az apja alakját, ahogyan kezet emelt rá. Észre sem vette, hogy felzokogott, csupán akkor eszmélt fel, amikor Áts már ott térdelt előtte, és remegő kezét fogta.